kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
Loading
Tavaszi találkozások

Mint már tizenhárom éve minden tavasszal, az idén is megtartották a Környezet- és Természetvédők Országos Találkozóját (OT), ezúttal Szombathelyen. A négy napos rendezvényen 388 szervezet képviseletében több mint 700 aktivista vett részt az egész országból — többen, mint bármely korábbi találkozón.
Ahogy az egyik főszervező, Farkas István, a Magyar Természetvédők Szövetségének (MTVSZ) elnöke elmondta, az országos találkozók nagyon fontos eseményei a környezet- és természetvédő mozgalomnak. Alkalmat adnak arra, hogy a zöld mozgalom szervezettsége erősödjön, és hogy közösen alakítsanak ki álláspontot a különböző ügyekben. A mostani találkozón is sok állásfoglalást hoztak, amelyeket a szervezetek képviselni tudnak a szakmai fórumokon és a kormányzatnál. Más fontos döntések is születtek, így például megválasztották azokat a küldötteket, akik a mozgalmat képviselik a környezetvédelmi tárcánál és más szerveknél létrehozott testületekben.
Az Országos Találkozón értékeltük a Kormány környezet- és természetvédelmi tevékenységét is, különös tekintettel Medgyessy Péter miniszterelnök ezirányú kötelezettségvállalásaira.
Jelentős eseménye volt az Országos Találkozónak, hogy felszólalt és válaszolt a résztvevők kérdéseire Kóródi Mária környezetvédelmi és vízügyi miniszter. A miniszterasszony „Újszövetség"-et ajánlott a mozgalomnak: írásban rögzítsük, hogy mit vállalnak a civil szervezetek és mit vállal a minisztérium 2004 és 2006 között. A részletek kidolgozása a találkozó után megkezdődött.
A mostani rendezvény külön jellegzetessége volt, hogy a szervezők igyekeztek erősíteni a találkozó jelleget. Lehetőséget adtak a résztvevőknek, hogy kis csoportokban folyjon az eszmecsere, és így jobban megismerhessék egymás szakmai munkáját és személyiségét.
Sallai R. Benedek, a mozgalom egyik ismert vezetője a következőképpen ír az országos találkozóról:
„...úgy érzem, hogy az OT valahol a mozgalom születésnapja, és a mozgalom részének érzem magam, szervezetünket. Úgy érzem, az OT egy ünnep, aminek részese vagyok, ha én is jelen vagyok. Fontos nekem az OT, mert sok baráttal, kollégával, „harcostárssal" szinte egész évben csak itt találkozom, és találkozni jó. Jó megbeszélni dolgokat, jó koccintani, és jó vitatkozni is. (...) Ha OT-ról van szó, akkor azt látom, milyen sokan vagyunk, mennyire mások, milyen sok eszközzel, színesen, és mégis valahol azonosak."

Mikola Klára


JELES NAPOK
 Augusztus 01.
   A szoptatás világnapja
 Augusztus 09.
   Állatkertek napja
 Augusztus 09.
   A bennszülött népek világnapja
 Augusztus 20.
   1989-ben e napon gyilkolták meg elefántcsont-csempészek George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét
 Augusztus 06.
   Hirosima-Nagaszaki emléknap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.