kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
Loading
Elhunyt dr. Kerkápoly Endre


2003. szeptember 20-án, 78 éves korában, rövid betegség után váratlanul elhunyt dr. Kerkápoly Endre nyugalmazott egyetemi tanár, tanszékvezető, a Budapesti Műszaki Egyetem Építőmérnöki Karának egykori dékánja, a vasútépítés ismert és elismert tudósa, építőmérnök nemzedékek kiváló oktatója, nevelője, a páratlan tanári karizma.
47 éves aktív tanári munkája során biztosította a vasútépítés és a vasúti üzem anyagának korszerű oktatását, az elmélet és gyakorlat összhangjának megteremtését, a mérőgyakorlatok fejlesztését. 1995-ben történt nyugdíjba vonulása után professzor emeritusként továbbra is előadott az egyetemen. Pedagógiai tapintata, felkészültsége, a hallgatókra, a munkára összpontosító figyelme volt talán a titka eredményes tevékenységének.
Fáradhatatlan munkásságát, alkotókészségét 22 szakkönyve, 115 szakcikke, 24 egyetemi jegyzete igazolja. Igen sok olyan nagyszabású vasúti létesítmény van az országban, amelynek probléma-megoldásában, vizsgálatában meghatározó módon vett részt, melynek tervezése vagy kivitelezése során véleményt mondott, tanácsokat adott.
Megalakulása óta tagja a Magyar Tudományos Akadémia Közlekedéstudományi Bizottságának, melynek 8 éven át elnöke is volt. Két-két cikluson át főtitkára, majd elnöke, ezt követően pedig tiszteletbeli elnöke volt a Közlekedéstudományi Egyesületnek. Hatékonyan működött, mint a MTESZ alelnöke, 1991–1995 között mint a kormány Magyar Ösztöndíj Bizottságának tagja, majd mint annak elnöke. Egészen haláláig tevékenykedett mint az Európai Vasúti Mérnökegyesületek Uniója (UEEIV) tudományos tanácsának elnöke, az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia (Salzburg) tagja, több külföldi – osztrák, cseh, horvát – tudományos szervezet tiszteletbeli tagja, a Magyar Mérnökök és Építészek Világszövetsége Magyarországi Egyesületének vezetőségi tagja. Az utóbbi évek tevékenységei közül kiemelendő a kormány Kossuth- és Széchenyi-díj Bizottsága és a Magyar Államvasutak Rt. Felügyelő Bizottsága tagjaként, valamint a Magyar Mérnöki Kamara Országos Etikai-fegyelmi Bizottsága elnökeként végzett munkássága.
Kiemelkedő közéleti és tudományos tevékenysége elismerését jelentette többek között a Széchenyi-díj, a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje, a 1956-os Emlékérem, a Pro Urbe Budapest, a Jáky-díj, a Zielinski Szilárd-díj. Jelentős szerepet játszott a magyar vasút értékeinek megőrzéséért, a vasút fejlesztéséért folytatott küzdelemben. Szoros munkakapcsolatot tartott a Levegő Munkacsoporttal, értékes szakmai tanácsaival rendszeresen segítette tevékenységünket. Jelentős szerepe volt abban, hogy az elmúlt időszakban kíváló együttműködés alakult ki a Levegő Munkacsoport és a Közlekedéstudományi Egyesület között. Környezetvédelmi elkötelezettségét az is mutatta, hogy elvállalta az 1999-ben létrehozott Lélegzet Alapítvány kuratóriumi elnökének tisztét, és egészen haláláig lelkiismeretesen teljesítette az ezzel járó kötelezettségeket.
Halálával óriási veszteség érte a magyar és a nemzetközi tudományos életet, a hazai felsőoktatást, valamint a magyar vasúti közlekedés és a környezetvédelem ügyét.



JELES NAPOK
 Augusztus 01.
   A szoptatás világnapja
 Augusztus 09.
   Állatkertek napja
 Augusztus 09.
   A bennszülött népek világnapja
 Augusztus 20.
   1989-ben e napon gyilkolták meg elefántcsont-csempészek George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét
 Augusztus 06.
   Hirosima-Nagaszaki emléknap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.