kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
Loading
Parkolás Márokpapiban és Budapesten

Márokpapi egy néhány száz lakossal rendelkező település a Beregi Tiszaháton, az ukrán határ közelében. Ha ezen a sok szempontból igencsak hátrányos helyzetű kis faluban valaki egy telket ugyanolyan négyzetméter-áron szeretne értékesíteni, mint Budapest központjában, minden bizonnyal őrültnek tekintenék. Ugyanakkor kevesen gondolkodnak el azon, milyen őrültség az, ha a Belvárosban közterületen ugyanúgy ingyenesen lehet parkolni, gépkocsit tárolni, mint Márokpapiban.
A Levegő Munkacsoport a15 évvel ezelőtt történt megalakulása óta követeli a piaci viszonyoknak megfelelő parkolási díjak bevezetését a fővárosban. Azonban öt évet kellett várnia arra, hogy az első jelentős lépés megtörténjen: a Fővárosi Közgyűlés 1993-ban fogadta el a parkolásszabályozásról szóló rendeletet. Újabb három év telt el várakozással, mígnem 1996-ban elkezdődött a parkolási díjfizetési rendszer gyakorlati kialakítása a belvárosban. Azóta az önkormányzatok – sok nehézséggel és értetlenséggel küszködve – igyekeztek azt kiterjeszteni. Ennek ellenére a közterületeken álló gépkocsik túlnyomó többsége után még ma sem kell egyetlen forint parkolási díjat sem fizetni. Úgy tűnik, most újabb jelentős lépéshez érkeztünk. A Fővárosi Önkormányzat megbízásából elkészült az „Egységes parkolási rendszer kialakításának stratégiája Budapesten” című tanulmány, amely kimondja, hogy a helyben lakóknak is fizetniük kell(ene) a parkolásért. Tehát a hiánygazdálkodás évei után talán a parkolásban is bevezetésre kerül a piacgazdaság.
Nem értünk egyet viszont a tanulmánynak azzal a javaslatával, hogy az így keletkező többletbevételt a parkolási létesítmények (mélygarázsok, parkolóházak stb.) megépítésére fordítsák. A parkolási díjjal ugyanis egyik legértékesebb vagyonunk, a terület használatát fizetik meg, amiért nem jár további ellenszolgáltatás. Ez utóbbira csak akkor kerülhetne sor, ha az adott terület piaci értékénél magasabb „bérleti” díjat fizetnének, de egyrészt ettől még igen távol vagyunk, másrészt akkor is csak az ezen felüli mértéket lehetne olyan többletnek tekinteni, amelyért többletszolgáltatást kell nyújtani. Azzal viszont egyetértünk, hogy a bevételt a közlekedési szolgáltatások javítására kell fordítani. Ha egy élhető, vonzó városra vágyunk, akkor ez a tömegközlekedés színvonalának emelését, a kerékpáros és a gyalogos közlekedés feltételeinek javítását kell hogy jelentse.
A tét óriási. Ha azt feltételezzük, hogy egy gépjármű után naponta átlagosan csupán 400 forint parkolási díjat kell fizetni (ami még mindig messze a valódi piaci ár alatt marad), és hogy Budapesten 500 ezer gépkocsi áll rendszeresen közterületen, akkor az éves bevétel 73 milliárd forintot tesz ki.

Lukács András


JELES NAPOK
 Augusztus 01.
   A szoptatás világnapja
 Augusztus 09.
   Állatkertek napja
 Augusztus 09.
   A bennszülött népek világnapja
 Augusztus 20.
   1989-ben e napon gyilkolták meg elefántcsont-csempészek George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét
 Augusztus 06.
   Hirosima-Nagaszaki emléknap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.