1992-ben dolgoztuk ki Pavics Lázárral az első hazai zöld költségvetést. Azóta a Levegő Munkacsoport minden évben megjelenteti a hivatalos költségvetés zöld alternatíváját. Az évek múlásával ezek a változatok egyre vaskosabbak, tartalmasabbak lettek. A gazdaságpolitikai döntéshozók tudnak róluk, hellyel-közzel ismerik is, a Levegő Munkacsoport aktivitásának köszönhetően. Sőt, legutóbb a Pénzügyminisztérium és a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium részletes elemzést készített róla.

Az elszórt intézkedésekkel szemben a zöld gazdaságpolitikának ezt a változatát azért propagáljuk, mert meggyőződésünk szerint a hagyományos adókat bevételsemleges módon felváltó környezetvédelmi adózás nem csak a környezetvédelem terén érne el jelentős javulást; több fontos hagyományos gazdaságpolitikai törekvés megvalósítását is elősegítené. Így növelhető lenne a foglalkoztatás, javulna az energiahatékonyság, csökkennének a társadalmi rezsiköltségek és nyomukban az infláció. A zöld államháztartási reform keretében pedig további „kettős” előnyök lennének realizálhatók: a környezeti szempontból káros támogatások megvonása enyhítene az államháztartási deficit oly kritikus mértékén, a környezeti szempontból hasznos támogatások pedig a közjavak optimális kínálatát szolgálnák.

A közelmúltban különösen aktuális lett volna ezen adóátváltási módszernek az alkalmazása. Energiaárainkat jelentősen emelték. Ezt nagyrészt az energiaadó bevezetésével és a villamos áram áfájának magasabb mértékbe sorolásával érték el. Ez lehetőséget nyújott volna, hogy a magas munkanélküliséget a bérköltségek (különösen a személyi jövedelemadó és a társadalombiztosítási járulék) csökkentésével mérsékeljék.

A környezetvédelmi tárca figyelemre méltó és sikeres erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy az Európai Unió által előírt mértéknél magasabb energiaadó kerüljön alkalmazásra, és hogy elfogadják a környezetterhelési díjak bevezetését. Mivel ezzel egy időben a személyi jövedelemadó csökkentésére is sor került (bár egy sor kedvezmény megvonása és az egészségbiztosítási járulék emelése összességében növelte a bérterheket), a helyzet azt a látszatot keltheti, mintha a történtekre a környezetvédelmi adóreform szellemében került volna sor. Ez azonban nem így van. Sőt, az intézkedések összekapcsolása kifejezetten a környezetvédelem ellen hangolhatja a közvéleményt, hiszen a történtek azt a látszatot keltik, hogy az szja csökkentését a kormány „visszavette” a környezetvédelmi adók bevezetésével. A helyes intézkedési sor az lett volna, ha a kormány először a környezetvédelmi adók kivetését hirdeti meg, indokolja szükségességét és fogadtatja el a társadalommal, majd pedig azt enyhítendő, jelenti be az szja csökkentését.

Reméljük, hogy a történtekből mind a környezetvédelmi tárca, mind a gazdaságpolitikai kormányzat okulni fog. Európa nyugati és északi felén, azaz legfejlettebb országaiban van környezetvédelmi adóreform. A tájékozottság, a szélesebb látókör és egy kis érzékenység a környezetvédelem iránt vezető gazdaságpolitikusainknak sem válna kárára.