kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
Loading
Legfeljebb két fok

Tavaly decemberben Milánóban tartották az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezmény részes feleinek kilencedik konferenciáját. Ezt a konferenciát minden évben megrendezik, itt dől el többek között, hogy a világ éghajlatvédelme milyen irányba fog haladni (lásd Kiotói Jegyzőkönyv és folyományai). Elsősorban a kormányoknak szól, ugyanis itt hozzák meg a konszenzusos döntéseket, azonban a civil szervezetek is részt vehetnek a kéthetes rendezvényen. A második héten a Levegő Munkacsoport képviselője is jelen volt, a WWF támogatásával.

Az egyezményt ratifikáló országok küldöttei közel az egész világot lefedik. Még a Kiotói Egyezményt elutasító Egyesült Államok is kénytelen odafigyelni, mivel ily módon esetleg befolyásolni tudja a fejleményeket. Sok esetben ugyanis éppen az ellenző országok képviselői játsszák a fő szerepet. Szaúd-Arábia, a világ egyik legnagyobb kőolajtermelője például többször elnyerte a „Nap kövülete” nem igazán hízelgő címet, amiért akadályozta az előrehaladást. Ezt a címet az Éghajlati Akcióhálózat (Climate Action Network, CAN) környezetvédő szervezet ítéli oda az aznapi fejlemények díjazásaként. Természetesen a díj összesített végeredményében az USA vitte el a pálmát, míg második helyezettként a már említett „olajtermelő barátaink” futottak be.
E két hét alatt nemcsak a fő eseménynek számító kormányközi tárgyalásokra érdemes figyelni, hanem a rengeteg mellékeseményre, a tudományos előadásokra, tanácskozásokra és vitákra egyaránt. (Az idén egyébként a magyar környezetvédelmi miniszter, Persányi Miklós volt a konferencia elnöke.) A vezető tudományos intézetek, egyes ipari csoportok, egyetemi oktatók mind megragadják az alkalmat, hogy elmondhassák véleményüket. Egy ilyen eseményből természetesen a civil szervezetek sem maradhatnak ki. A világ minden földrészén jelen levő Éghajlat Akcióhálózat (amelynek a Levegő Munkacsoport is tagja) az évek során elérte, hogy figyelnek a véleményére. A kormányok küldötteinek első dolga, hogy az aznapi program mellé elvegyék a kétoldalas ECO hírlevelet is, amelyben a CAN összefoglalja az előző nap eseményeit és véleményezi azokat. Ez persze nem jelenti azt, hogy a döntésekre komoly hatással vannak a civil környezetvédők (a küldöttek a kormányuktól kapják az utasítást, hogy miként szavazzanak), azonban a véleményük mindenhol megnyilvánul.
A mellékeseményeken nagyon sok téma felmerül – attól kezdve, hogy miként lehetne az oroszokat rávenni a Kiotói Jegyzőkönyv ratifikálására, az éghajlatváltozás valószínű forgatókönyvein át, a fejlődő országokat sújtó, várhatóan komoly károk mérséklésének lehetőségéig. Ilyen téma volt az is, hogy vajon ki a felelős az éghajlatváltozásért. A fejlett országok sok esetben irtóznak elismerni a saját felelősségüket, ugyanakkor a következmények leginkább a szegényebb országokat fogják sújtani, amelyek nem képesek olyan könnyedén alkalmazkodni a megváltozott életfeltételekhez. Tizenkét ország felelős a világszerte kibocsátott üvegházhatású gáz mennyiségének 80 százalékáért. A hat fő kibocsátó ország, illetve országcsoport közül csupán kettő vetette alá magát kötelező érvényű megállapodásoknak (az Európai Unió és Japán), míg az USA, Kína, India és Oroszország eddig semmi ilyenbe nem volt hajlandó belemenni. Azzal, hogy Oroszország még mindig lebegteti aláírási szándékát, a Kiotói Jegyzőkönyv máig nem tudott életbe lépni. Japán és Kanada jelezte, hogy ennek ellenére tartani fogja magát a vállalásaihoz.

A tudomány jelenlegi állása
Az éghajlatkutatás tudománya még mindig nincs abban a helyzetben, hogy pontosan meg tudná mondani az emberi hatások lehetséges kimeneteleit, azt, hogy mikor minek mi lesz a következménye. Az eddigi adatok szerint a XX. század során a Föld felszíni hőmérséklete átlagosan 0,6°C-kal lett melegebb. Több tudományos vélemény létezik arra vonatkozóan, hogy a jövőben mi várható. Az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) szerint a lehetséges következmények viszonylag tág skálán mozognak, 1990-hez képest az évszázad végére 1,4 és 5,8 fok közötti mértékben fog felmelegedni a Föld felszíni hőmérséklete.1 Ezen testület egyik forgatókönyve szerint például az amazonasi esőerdő háromnegyede szavannává fog változni. A tengervíz szintje várhatóan 9 és 88 centiméter közötti mértékben fog emelkedni. Ami minket közvetlenül érint, az az, hogy a kelet-közép-európai növénytársulások igen gyors átalakuláson fognak keresztülmenni. Ezeket a tudományos előrejelzéseket azonban sokan bírálják. A The Economist, a világ vezető gazdasági hetilapja például megkérdőjelezi az IPCC előrejelzések tudományos alapjait. Véleménye szerint ideje lenne nagyobb energiát fordítaniuk erre a fontos területre más neves tudományos testületeknek, esetleg akár kormányoknak is, csökkentve a tudományos bizonytalanságot. Jellemző, hogy amikor jómagam az IPCC egyik tudósának, Bill Hare-nek felvetettem a Magyar Országos Meteorológiai Szolgálat álláspontját, miszerint a Föld melegedéséért valószínűleg nagyrészt az intenzívebb naptevékenység okolható, röviden annyit mondott, hogy „marhaság”. Mindenesetre eddig az IPCC jelentésein kívül nem igazán található hasonló mélységű kutatás. Magyarországon a Magyar Tudományos Akadémián Láng István akadémikus vezetésével indítottak be egy nagyobb éghajlatváltozási kutatást, amelynek az eredményeit két év múlva meg is ismerhetjük. Véleményem szerint pusztán a józan paraszti ész is azt mondja, hogy nehezen elképzelhető, hogy mindannak a rengeteg elégetett szénszármazéknak, amit a mindennapjainkban felhasználunk (fűtés, közlekedés, ipari termelés stb.) ne lenne valamilyen hatása a Földre.

Milánóban éppen ezért érdekes, és egyben igen szomorú is volt hallani egy eszkimó beszámolóját, miszerint az Északi-sarkon olyan mértékben elkezdett olvadni a jég, hogy a hagyományos vadászat már nehézkessé vált. Ugyanis az inuit vadászok idáig hatalmas utakat tehettek meg a jég hátán, azonban ez most már veszélyessé vált a vékonyodó és felszakadozó jégtakaró miatt. Lassan egész eszkimó falvak fognak beleolvadni a tengerbe. Most azon gondolkodnak, hogy a fejlett országokat, elsősorban az Egyesült Államokat jogi úton próbálják meg megtámadni, mondván, hogy veszélyeztetik az eddigi életformájukat. Kérdés persze, hogy a Bush-kormányzat mennyire fogja komolyan venni a tényeket.
Ráérünk?

Milánó a divat városa, így adódott, hogy a fantáziadúsabb környezetvédők ehhez kapcsolódva próbálják meg az amúgy elég érdektelen olasz lakosság figyelmét felhívni az eseményre. Divatbemutatót rendeztek, amikor is egy holland divatstúdió által tervezett ruhákba öltöztetett lányok vonultak fel a színpadon. Az esemény már az olasz média figyelmét is felkeltette, nem úgy mint a több napos tárgyalások. Bemutatták az éghajlatvédelmi logót is, amit a jelenlevők nagy örömmel fogadtak. Ezen logo ugyan nem tekinthető hivatalosnak, senkinek sem a tulajdona, éppen ezért szabadon felhasználható, így én is biztatnék minden kedves olvasót, hogy nyugodtan töltse le honlapunkról és használja (www.lelegzet.hu).
A környezetvédő szervezetek a WWF vezetésével új kampányt indítottak azzal a céllal, hogy a felmelegedést két fok alatt sikerüljön tartani. (Ebből 0,6 fok már megtörtént.) Miért ez a cél? Erre viszonylag egyszerű válaszolni: ez még reális. Már ennek a célnak az eléréséhez is azonnal drasztikusan kellene csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását. A legfeljebb két Celsius fokos melegedés azt feltételezi, hogy a globális szén-dioxid-koncentrációt sikerül 450 ppm (milliomod rész) alatt tartani. Ahhoz, hogy a felmelegedés ne lépje túl a két fokot, szükséges, hogy 2050-re 60–80 százalékkal csökkentsük az emissziót. Ez nem reménytelen.

Az emberiség több mint egy évszázada a fosszilis energiahordozókra támaszkodik (kőolaj, földgáz, szén). Éppen itt az ideje valamiféle más megoldást keresni, ugyanis a következményeket már a hétköznapi ember is érzi. A hidrogén (üzemanyagcella) nagy jövő előtt áll, mert ugyanannyi energia előállításakor így közel felére lehet csökkenteni a kibocsátást. A megújuló energiaforrások szintén igen nagy lehetőséggel kecsegtetnek. A szél, napfény, biomassza felhasználásában még igen nagyok a kihasználatlan lehetőségek. Ugyanakkor fő célként mindenképpen az energiahatékonyságot, az energiafelhasználás mérséklését kell megjelölni. Talán erre vannak a legnagyobb lehetőségeink, viszont ehhez ki kell alakítani a megfelelő gazdasági ösztönzőket.
Sokat hallunk arról, hogy az éghajlatváltozásnak kedvező hatásai is lehetnek. Lásd legutóbb az orosz tudományos elit egyes fantasztikus nyilatkozatait, miszerint a felmelegedés hatására felolvadhat a tundra, és így újabb földek válhatnak elérhetővé az olajkitermelés és a mezőgazdaság számára. Bill Hare véleménye szerint viszont a kedvező hatásokat igencsak semlegesítik majd a nemkívánatosak. Erre példaként említette, hogy ugyan a magasabb szén-dioxid- koncentráció hatására a mezőgazdasági növények gyorsabban fognak növekedni, viszont csökken bennük a proteintartalom, azaz „kevésbé lesznek jók egy pizzához”.

A konferencián magát a Kiotói Egyezményt is sokan megkérdőjelezték. Tény, hogy a világszerte kibocsátott üvegházhatású gázmennyiség kétharmadáért felelős országok semmiféle kötelező érvényű megállapodásban sem kívánnak részt venni. Az egyes országok teljesen bizalmatlanok egymással szemben, senki sem akar úgy lépni, hogy abból saját magának kára származzon. Ez azt mutatja, hogy a világ jelen pillanatban a legkevésbé sem törődik azzal, hogy mi lesz a Földdel, nem akar érte felelősséget vállalni. Gyakorlatilag az EU az egyetlen, ahol ezen a téren komolyabb lépésekkel próbálkoznak. Az EU kibocsátásijog-kereskedelmi rendszere már bizonyosan, hogy be fog indulni. A hatásosságát csak később tudjuk majd megítélni. A probléma gyökerét valószínűleg ott kell keresni, hogy a globális kormányzás még igencsak kiforratlan. A gondot a fejlett országok okozták, ugyanakkor a fejlődőknek nincsenek meg a lehetőségeik, hogy az érdekeiket érvényesítsék. Mindazonáltal én egyetlen olyan igazi megoldási javaslatot sem hallottam a konferencia során, amely mellé mindenki fel tudott volna sorakozni. Új ötletek alig merültek fel, ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag az egész világ tanácstalan, hogyan lehetne az éghajlatváltozás kérdését megoldani. Vannak ugyan gazdasági, technológiai és adminisztratív eszközeink, azonban ezeknek a nagyobb méretekben történő alkalmazása eddig mindig elbukott a politikai megvalósíthatatlanságukon. A demokratikus berendezkedés napjainkban nemigen tudja a kérdést kezelni. Első lépésként mindenképpen az országok közötti bizalmat kellene erősíteni, amihez viszont a jelenlegi világpolitikai légkör nem kedvező.
1 IPCC Third Assessment Report–Climate Change 2001, http://www.grida.no/climate/ipcc_tar/wg2/pdf/wg2TARspm.pdf

Szabó Zoltán


JELES NAPOK
 Augusztus 01.
   A szoptatás világnapja
 Augusztus 09.
   Állatkertek napja
 Augusztus 09.
   A bennszülött népek világnapja
 Augusztus 20.
   1989-ben e napon gyilkolták meg elefántcsont-csempészek George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét
 Augusztus 06.
   Hirosima-Nagaszaki emléknap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.