kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
Loading
Kiotó után

Ha megnézzük, mely országok mennyire járulnak hozzá az éghajlatváltozáshoz, nyilvánvalóvá válik, hogy kinek kellene elsősorban intézkedéseket hoznia a világméretű katasztrófa elhárításáért.

A kiotói vállalások önkéntesek voltak, és mindenféle környezetvédelmi racionalitást nélkülöztek. Magyarország például könnyedén egy olyan – 6 százalékos – csökkentést, amit akkor is teljesíteni tud, ha semmit sem tesz. A németek és a dánok a környezettudatos vezetőik révén 21 százalékos csökkentést vállaltak, amihez viszont már tenniük is kell majd valamit. Oroszország is biztosra ment: szintentartást vállalt, miközben mára gyakorlatilag a harmadával esett vissza a kibocsátása. Az Egyesült Államok 7 százalékos csökkentésre tett ígéretet, viszont később kilépett az egyezményből. Spanyolország pedig 15 százalékkal növelheti a kibocsátását… Ez az a rendszer, amelynek egyáltalán a létéért ma a világ környezetvédői olyan nagyon küzdenek. Még ezeknek a kaotikus céloknak az elérése is kérdéses. Ennyit tudott és akart a világ eddig létrehozni.
A kiotói célok mindenféle valós, racionális alapot nélkülöztek, és a fő kérdés még ennél is súlyosabb: mi lesz 2012, az első vállalások lejárta után? Semmiféle automatizmus nem létezik arra nézve, hogy akkor az egyes államoknak milyen célokat kell majd vállalniuk. Tony Blair brit miniszterelnök ugyan az évszázad közepére 60 százalékkal akarja mérsékelni az üvegházhatású gázok kibocsátását, de erről idáig a világ egyetlen más vezető politikusa sem nyilatkozott.
Az is igaz, hogy a Kiotói Egyezményen kívül nincs más olyan struktúra, amely az egész világot megpróbálná az éghajlatvédelemre ösztönözni. Kiotó többéves előkészítést igényelt és igényel még ma is. Ez alatt az idő alatt nem cselekszik senki, csak tárgyal. Egy újabb struktúra felállítása sok időt venne igénybe, s azalatt megint nem lenne előrehaladás.
Olyan célokat kell kialakítani, amelyek kapcsolódnak az egyes országok valós környezetterheléséhez. Erre alkalmas lehet, ha megnézzük, hogy mekkora az egy főre jutó szén-dioxid-kibocsátásuk. A következő oldalon lévő táblázatból látható, hogy mely országok okozzák az éghajlatváltozást, és kinek mekkora mértékben kellene csökkentenie a kibocsátását. Ehhez a táblázathoz már világos célok rendelhetők. Látszik, hogy mely országok azok, amelyek az éghajlatváltozást okozzák. Ezt persze idáig is sejthettük. Az USA, a maga csodálatos fogyasztói társadalmával, lakosonként közel 20 tonna szén-dioxid-kibocsátással vezeti azt a mezőnyt, amely az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményéhez csatlakozott. A fejlett világból mögötte következik Luxemburg (19,1), Ausztrália (19) és Kanada (16,7). Csehország fejenként 11,6 tonnás kibocsátása mindenképpen érdekes, míg Magyarország 5,5 tonnás értéke is jóval meghaladja a 3,9-es világátlagot. Egy amerikai százszor annyival járul hozzá az éghajlatváltozáshoz, mint egy kameruni vagy bangladesi. Kinek kellene tehát lépéseket tennie a Föld érdekében?

030408a.pdf letöltése [0 kByte] Az egy fôre jutó szén-dioxid-kibocsátás 2001-ben (tonna)
Kattintson az ikonra a dokumentum letöltéséhez!
A lista elején álló úgynevezett olajtermelő országok – amelyek egyébként messze verik a mezőnyt az egy főre jutó kibocsátás terén – természetesen nem kívántak csatlakozni a már említett ENSZ-egyezményhez, így nincsenek is számukra felállítva kibocsátás-csökkentő célok. Az adatok láttán nem meglepő, hogy nem nagyon akarnak az éghajlatvédelem területén semmiféle nemzetközi előrelépést. Ezek azok a közel-keleti országok, amelyeket létükben veszélyeztetne egy esetleges áttörés az éghajlatvédelemben. Amennyiben a világ gazdaságát sikerülne átállítani az olajról más, környezetbarátabb energiaforrásra, úgy ezeknek az országoknak a nemzeti jövedelme gyakorlatilag a töredékére esne vissza.
Ha az egy főre jutó üvegházhatású gáz kibocsátásának mennyisége lenne a jövő éghajlatvédelmi politikájának alapja, akkor valami olyasmi célt lehetne felállítani, mint hogy az évszázad közepére (2050) minden embernek a világon azonos kibocsátása legyen. A népességnövekedést is figyelembe véve ez évi 0,3 tonna lenne fejenként. A többletkibocsátásért pedig ugyanúgy kibocsátási jogokat kellene venni, mint a kiotói rendszerben. Viszont mindenki számára nyilvánvaló lenne, hogy kinek mennyivel kellene csökkenteni a kibocsátását, a célokat nem lehetne vitatni.

Szabó Zoltán


JELES NAPOK
 Augusztus 01.
   A szoptatás világnapja
 Augusztus 09.
   Állatkertek napja
 Augusztus 09.
   A bennszülött népek világnapja
 Augusztus 20.
   1989-ben e napon gyilkolták meg elefántcsont-csempészek George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét
 Augusztus 06.
   Hirosima-Nagaszaki emléknap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.