kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
Loading
Tisza-menti turizmus

„Itt sütötték a tököt a kemencében?” kiáltott fel meglepetten a kunhegyesi vendégház ifjú vendége. Igen. Ez ma már valóban kuriózum, még azon a vidéken is, ahol ötven évvel ezelőtt még minden háznál természetes volt a csutkaízikkel fűtött búbos kemence. Mint ahogy kuriózum a nádfedél újbóli megjelenése is. „Kétszázezer forintért vettük meg a szobakonyhás kis parasztházat – mondja a tulajdonosasszony – ennél lényegesen többe került a nádazás, de megérte, mert télen-nyáron vannak vendégeink. A nyugat-európai országokból, Amerikából, Izraelből is jönnek hozzánk, mert olyat látnak, ami már náluk a régmúlté.”
A vendégház igyekszik is megőrizni a múltat, eszközeiben, szokásaiban egyaránt. A parasztősöktől megörökölt használati tárgyak egy tájháznak is becsületére válnának. Itt azonban nem múzeumi darabok, hanem a mindennapok használati eszközei. A vendégek kipróbálhatják a kukoricamorzsolót, a szecskavágót, a kemencében fűtést, sütés-főzést, de a csipkeverést és a házitészta-készítést is. Így válik a nemzedékeken keresztül felhalmozott tudás értékteremtő tőkévé. A csendes, tartalmas nyaralást kedvelőknek, gyerekes családoknak paradicsom ez a hely.
Egész más a vendégköre a jó tíz kilométerre lévő Abádszalóknak. „Sokfelé jártam már, de olyan pezsgő fürdővárosi életet, mint Abádszalókon, sehol másutt nem találtam” – mondta egy tavalyi vendég Kanadából. Kétségtelen, hogy Abádszalók pezsgő és zajos, szezonban mindig teltház van. Nyitottak a kerékpáros és a bakancsos turizmusra is, amellyel a nyaralási szezon meghosszabbítható, mivel az itt élőknek fő megélhetési forrása a turizmus.
Egy községgel arrébb, Kisköre már ismét az ökoturizmus kedvelőinek paradicsoma, egész éven át.
A Tisza-hídi vasúti megállóban még télvíz idején is tucatjával szállnak le és fel a horgászok. Viszik magukkal kerékpárjukat is, hiszen a Tisza-gáton jó minőségű kerékpárúton lehet közlekedni, mely az európai kerékpárút-hálózat, az EuroVelo 11. számú fővonala. Az Európa összes országát felfűző hálózat az Európai Kerékpáros Szövetség (ECF) projektje, melyet az Európa Bizottság is támogat. A 12 útvonalból kettő megy át hazánkon, a 6. számú a Duna vonalán, a szóban forgó 11. számú hazai szakasz pedig a szlovák határtól a Zempléni hegységen keresztül Tokajig, majd a Tisza mentén Szerbiáig. A hazai kitáblázást civil szervezetek kezdeményezték, mely a Tisza mentén rendkívül kedvező fogadtatásra lelt. 2001-ben Tiszadobon avatták fel az első magyarországi szakaszt, 2002-ben pedig Hidasnémeti és Tiszadob között ünnepelték meg szinte minden faluban az új nemzetközi útvonal létrejöttét. 2003-ban Tiszafüreden, Abádszalókon és Kiskörén keresztül Szolnokig folytatódott a kitáblázás. A térség kistelepülései a kerékpárút továbbfejlesztéseként a Poroszló–Kisköre–Tiszasüly ökoútvonal kialakítását tervezik az EU előírásainak megfelelő pihenőhelyekkel. Ilyen pihenőállomás lenne a Tisza-hídi megálló is, a kerékpárosok, horgászok, bakancsosok, madárfigyelők számára szükséges – alkoholmentes – szolgáltatásokkal. A tervezett ökoútvonal, mint ahogy az EuroVelo teljes szakasza is, további vendégkört és megélhetést teremt a Tisza-menti aprófalvaknak.
A turizmus a „háttéripar” fellendülését is segíti. Kézművesség, biozöldség-termesztés, régi magyar állatfajtákat tenyésztő látványgazdaságok, gyógynövények, nád és fűzfa termesztése, melyek jól összeilleszthetők a természeti szépség és a biológiai sokféleség megőrzésére törekvő tájgazdálkodással.

SoM


JELES NAPOK
 Augusztus 01.
   A szoptatás világnapja
 Augusztus 09.
   Állatkertek napja
 Augusztus 09.
   A bennszülött népek világnapja
 Augusztus 20.
   1989-ben e napon gyilkolták meg elefántcsont-csempészek George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét
 Augusztus 06.
   Hirosima-Nagaszaki emléknap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.