|
Fesztiválkörkép
Zöld Udvar a Szigeten
A Lehet Más a Világ Hálózat (és ezen belül a Zöld Fiatalok) második éve vállalja a Sziget Fesztivál Zöld Udvarának szervezését. Bár a Sziget nemigen nevezhető a „fenntarthatóság paradicsomának” (sőt)…, mégis úgy gondoljuk, hogy Közép-Európa legnagyobb ifjúsági rendezvényén meg kell próbálni „elmondani” a több tízezer fiatalnak, hogy a zöldek szerint igenis „lehet más!” Lehet más az élelmiszertermelés, lehet más az energiahasználat, a közlekedés, és a hulladékhasznosítás, sőt lehet más a demokrácia és a társadalmi együttélés is. Ezévben is tucatnyi program, beszélgetések, interaktív játékok, kiállítások, filmek és csak itt hallható koncertek várják az érdeklődőket. Ám a hagyományoknak megfelelően a Zöld Udvar jóval több mint egy egyszerű programhelyszín; sokkal inkább egy olyan nyitott tér, ahol az alternatívákban és alternatívákról gondolkodó emberek találkozhatnak egymással, véleményt cserélhetnek, kapcsolatot teremthetnek. Az ökológiai szemlélet „tág-zöld” világához hűen, ezévben sem kizárólag természetvédelmi kérdésekről lesz szó, hanem a legnyitottabb közelítésmód alapján arról, hogy milyen világban élünk, milyen világban akarunk élni, és milyen módon Lehet Más a Világ. A Zöld Udvarban több mint egy tucat egyesület kap bemutatkozási lehetőséget; témáink – a génkezelt élelmiszerektől a globalizációig, a légszennyezéstől a lakhatási jogokig, az öko-politikától az önfelszabadításig, a Zengőtől Verespatakig – jól tükrözik azt a sokarcúságot, ami a mindenkori Zöld Udvarra jellemző. Hogy a pörgő, gyakran túlpörgő Szigeten kicsit „lassítani” is lehessen, a Zöld Udvar újdonsága az egész nap üzemelő öko-aktivista chill-out sátor, ahol esténként filmvetítés lesz, s ahol kényelmesen, egy tea mellett beszélgetve megtapasztalható, hogy lehet más a tempó.
A Levegő Munkacsoport a következő fesztiválokon vesz részt önálló standdal, esetenként előadással:
Július 1–4.: Wanted Fesztivál, Mezőtúr
Július 8–11.: Volt Fesztivál, Sopron
Július 15–17.: Hegyalja Fesztivál, Tokaj
Július 21–25.: Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója (EFOTT), Fonyód
Július 23. – augusztus 1.: Művészetek Völgye, Kapolcs
Július 23–29.: Eszperantó Ifjúsági Fesztivál, Miskolc
Augusztus 4–11.: Sziget Fesztivál, Budapest
|