kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
Loading
Globális éghajlatváltozás
Sok a bizonytalanság


A éghajlatváltozás alakulásáról különös módon annál bizonytalanabb a tudásunk, minél rövidebb élettartamú és minél kisebb térbeli kiterjedésű időjárási jelenségről van szó.
Természetesen az éghajlatot is ugyanazok a fizikai törvények kormányozzák, mint az időjárást. Az éghajlat alakulása azonban már biztosan nem jelezhető előre a légkört körbevevő további közegek, vagyis az óceánok, a szárazföldek, a krioszféra (szilárd halmazállapotú víz) fizikájának bekapcsolása nélkül. Sőt, figyelembe kell vennünk például a bioszféra fényvisszaverő-képességét és a párolgást is. Mindez megnehezíti az éghajlatváltozás feltérképezését, s emiatt tulajdonképpen nem lehetünk biztosak benne, hogy tudásunk mai szintjén jól becsüljük-e akár a Föld átlaghőmérsékletének várható emelkedését.
Ugyanakkor az összes globális éghajlatmodell-kísérlet szerint az éghajlat fokokban kifejezhető változás, melegedés előtt áll. Minden számítás arra utal, hogy az üvegházhatású gázok légköri töménységének várható jövőbeni alakulása emelni fogja a Föld átlaghőmérsékletét. Sőt úgy tűnik, hogy már eddig is kimutathatóan emelte. Ezért a tudományos közösségek erőfeszítéseket tettek az éghajlatváltozás bizonyítékainak összegyűjtésére és a felmelegedés lassítására. E folyamat egyik állomása volt (még 1988-ban) az ENSZ égisze alatt a Éghajlatváltozás Kormányközi Testületének (Intergovernmental Panel on Climate Change, IPCC) létrehozása, amely időről időre összefoglalja a tudományos kutatások eredményeit. A legutóbbi, Harmadik Helyzetértékelő Jelentés tematikus kötetei (Tudományos alapok; Hatások és alkalmazkodás; Korlátozás) 2001-ben láttak napvilágot, majd még abban az évben a három témakört a nyilvánosság és a döntéshozók számára összefoglaló, negyedik kötet is elkészült. (A több ezer oldalas jelentés és a kötetek összefoglalói megtalálhatók a http://www.ipcc.ch internetcímen.)
Az éghajlatváltozás hatótényezői
A légkör üvegházhatásának erősödése miatt a jövő század közepére a Föld hőmérséklete magasabbra emelkedhet, mint a történelem során valaha. Ezért elsősorban a szén-dioxid (CO2), a metán (CH4), a dinitrogén-oxid (N2O) és a halogénezett szénhidrogének fokozódó légköri megjelenése a felelős. Ez pedig a civilizációs környezetszennyezésnek köszönhető. E gázokon keresztül a Nap sugarai szinte zavartalanul lejutnak a felszínre, de az onnan kiinduló, nagyobb hullámhosszú energia egy részét e gázok (továbbá a felhők és a vízgőz) elnyelik és visszasugározzák a felszín irányába. A légkörnek ez az üvegházhatása körülbelül 30 Celsius fokkal emeli a Föld átlaghőmérsékletét nap mint nap, tulajdonképpen ennek köszönhetjük az életet, ám a globális felmelegedést is. Az emberi tevékenység éghajlat-módosító hatásának veszélyességét fokozza, hogy az üvegházgázok többségének igen hosszú a légköri tartózkodási ideje. (E gázokról részletes táblázatot találnak lapunk 9. oldalán. – a szerk.). Ha valamikorra az emberiség képes is lesz megállítani a légköri üvegházhatást fokozó gázok kibocsátásának növekedését, a korábbi kibocsátások következményeit az utókor még hosszú időn át tapasztalni fogja. A metán ugyan 8–12 év után kikerül a légkörből, de a legfontosabb freonfajták csak 10–200, a dinitrogén-oxid mintegy 120 év elteltével bomlik el a légkör felsőbb rétegeiben. A szén-dioxid molekulák pedig akár 200 évet is e közegben tartózkodhatnak, mielőtt az óceán, vagy a bioszféra (pl. planktonok, növények) elnyelnék őket. Az éghajlatunkat befolyásolják az aeroszolok (por, korom, szulfátok, homok, tengeri sók stb.) is, amelyek a napsugárzás egy részét visszaverik, illetve a magasabb légrétegekben elnyelik. Ezáltal a felszínre érkező sugárzásmennyiséget csökkenését okozzák, s ily módon az üvegházhatással ellentétes hatást váltanak ki, vagyis hűtik a légkört.
Feltételezett katasztrófaugrások

Szólnunk kell két olyan hipotézisről, amelyre nézve ma még tapasztalati eredményekkel is alig rendelkezünk. Az egyik lehetőség akkor lépne fel, ha az óceáni szállítószalag (meleg tengeráramlatok rendszere) lefékeződne. Erre az utóbbi években több modellkísérlet és szakértői állásfoglalás is kitért, például az emlékezetes „Pentagon-jelentés” ez év elején. A szállítószalag lefékeződése nyomán ugyanis legyengülne a földrajzi szélességek közötti energiacsere, ami bizonyítottan utoljára tízezer évvel ezelőtt, a mainál hidegebb klímájú évtizedekben fordult elő. Ekkor a földi éghajlat néhány évtized alatt több fokos ingásokat produkált, ami egy nagyságrenddel gyorsabb változást jelentene (mindkét irányban!), mint amire az üvegházgázok miatt számítanunk kell. Előfordulhat tehát, hogy a kezdeti kis melegedést hirtelen erős lehűlés, vagy hirtelen felmelegedés követné, vagyis teljesen előrejelezhetetlenné válna az éghajlat. E szállítószalag fő motorja a só-koncentrációk különbsége az egyenlítői, illetve a sarkvidékek között. Márpedig a melegedés folyamatában megtörténhet, hogy ez a különbség lecsökken, ami maga után vonná a kiegyenlítődés lassulását is.
A másik minőségi ugrás akkor következhet be, ha az északi félgömb tengeri jégtakarója teljesen elolvad, amire utoljára 4 millió évvel ezelőtt, a mainál 4–5 Celsius fokkal magasabb globális átlaghőmérsékleten volt példa. Ez az olvadás 5–7 méter tengerszint-emelkedéssel járna. Ez azt jelentené, hogy Európa jelenlegi tengerparti területeteit elborítaná a tenger, Hollandia például teljesen tenger alá kerülne, azonban mai ismereteink szerint az olvadás olyan lassú, hogy e katasztrófától a következő száz évben talán még nem kell tartanunk.
A globális éghajlatváltozásról szóló mennyiségi előrejelzések ma még csak a fenti katasztrófáktól mentes mennyiségi változásokat tudják számszerűsíteni. Az IPCC 2001-es átfogó jelentésében összesen csaknem három tucat forgatókönyvet említ. A legkedvezőbb esetben az előrejelzett változás csak 1,4 Celsius fokos lenne a század végéig, de ha minden rosszul alakul, akkor ez 5,8 fokos is lehet. A hőmérséklet változásával kapcsolatos tengerszint-emelkedés ugyancsak széles sávban, azaz 10 és 90 centiméter között alakulhat a század végére. A tengerek átlagos szintje mindazonáltal már az elmúlt bő egy évszázadban is 10–20 centimétert emelkedett, nagyrészt a már átmelegedett felső néhány száz méteres vízréteg hőtágulása folytán. Megjegyezzük, hogy e tengerszint-emelkedés egy része korábbi, vagy ismeretlen eredetű. A vizsgált időszak léghőmérséklet-emelkedésével ezen érték mintegy fele függ össze közvetlenül.

A globális átlaghőmérséklet (a) és a tengervíz szintjének (b) előrejelzett változásai, amelyek széles sávokat képeznek az üvegházhatás erősö-désének legújabb (A1B-B2), illetve korábbi (IS92ce) alternatíváiban, illetve az éghajlati rendszer egyensúlyi érzékenységének korlátozott ismeretében rejlő bizonytalanságok miatt. (A függőleges vonalak a hat referenciaként használt éghajlatmodellben külön-külön megnyilvánuló, csak a kibocsátások bizonytalanságait tükröző futások szóródását mutatják.)


A fenti katasztrófa-fenyegetések ellentéte a GAIA-hipotézis, amely szerint a Föld élő szervezetei képesek lennének a globális környezetet s benne az éghajlatot bármely erős éghajlati kényszerekkel szemben optimális állapotban tartani. A legfőbb ellenvetés e hipotézissel kapcsolatban az lehet, hogy az eddig talált bio- és geofizikai önszabályozó mechanizmusok vagy túlságosan lassúak az üvegházhatás várható erősödéséhez képest, vagy nem eléggé erőteljesek a melegedés ellensúlyozásához.
Regionális változások

A globális felmelegedés problémakörének gyakorlati szempontból talán legfontosabb kérdése, hogy miként változik az egyes térségek, országok éghajlata. A legnagyobb változás az Északi Félgömb magas szélességein várható, ahol a melegedés – főleg a hideg félévben– többszörösen meghaladja a globális átlagot. A mérsékelt szélességeken a változások előjelének több kombinációja lehetséges az éghajlati övezetek áthelyeződése és az aeroszolok területileg változó mennyisége miatt.
Számos modelleredmény mutat arra, hogy a vízháztartás övezetes eloszlásának jelentős módosulására számíthatunk: miközben a trópusi és a sarkköri területek nedvesség-ellátottsága fokozódhat, egyes mérsékeltövi térségek csapadékhiánytól szenvedhetnek.
Meglehetősen vitatott kérdés az is, hogy a felmelegedéssel párhuzamosan nő-e az éghajlat változékonysága. Egyes szélsőséges éghajlati események (árvizek, aszály, trópusi ciklonok stb.) gyakorisága és mértéke természetesen megnőhet, ám a rendelkezésre álló adatok és modellkísérletek alapján ma még nem dönthető el, hogy van-e a változékonyságban valamilyen eltolódás.
Hazánkban az éghajlatváltozás kockázatának megítélésekor lényeges, hogy a Kárpát-medence a nedves óceáni, a száraz kontinentális és a nyáron száraz, télen nedves mediterrán éghajlati régiók határán helyezkedik el. E határzónában az éghajlati övek kisebb eltolódása is oda vezethet, hogy országunk átcsúszik a három hatás valamelyikének uralma alá.

A hőmérséklet és a csapadék hazánkban várható változása adott globális melegedés esetén


A táblázat összesítve tartalmazza a hőmérséklet és a csapadék várható hazai változásait a globális változások 0,5–4 Celsius fokig terjedő tartományán. A helyi forgatókönyvek fő állítása, hogy az üvegházhatás erősödésével a hazai éghajlat szárazabbá és napfényben gazdagabbá válhat, legalábbis a melegedés első évtizedeiben. Részletesebben: a nyári hőmérséklet a kezdeti 2-szeres relatív érzékenységről (vagyis a félgömbi átlaghőmérséklet emelkedését kétszeresen meghaladó változásról) fokozatosan egyszeresig csökken, míg a téli félévben nagyjából 1,5-szeres szinten marad. Az évi csapadékösszeg továbbra is követi a melegedést: a kezdeti, legalább 1 oC globális melegedésig súlyosbodó szárazodási tendencia később megfordul, s a csapadékváltozás 4 oC globális melegedés esetén már biztosan pozitív (vagyis az évi csapadékösszeg a mainál magasabb) lesz.

Dr. Mika János éghajlatkutató
Országos Meteorológiai Szolgálat



JELES NAPOK
 Augusztus 01.
   A szoptatás világnapja
 Augusztus 09.
   Állatkertek napja
 Augusztus 09.
   A bennszülött népek világnapja
 Augusztus 20.
   1989-ben e napon gyilkolták meg elefántcsont-csempészek George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét
 Augusztus 06.
   Hirosima-Nagaszaki emléknap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.