kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
Loading
Kísérlet az élet visszafoglalására

Amikor Hannah Peterson egy évvel ezelőtt elhatározta, hogy gyalogolni kezd, egy kis sivatagi hegyi városkában, az arizonai Young-ban lakott. A legközelebbi buszmegálló 80 mérföldre volt.
„Amíg a lelkiismeretem nem engedi, hogy autóba szálljak, addig gyalogolni, biciklizni és tömegközlekedni fogok” – mesélte a 23 éves fiatal lány, aki ma a kaliforniai Mendocinoban él.
Teljesen elképedtem. Életemben először találkoztam valakivel, aki lelkiismereti okokból nem autózik! Jómagam az alternatív üzemanyagok használata mellett kardoskodom, így jól ismerem az olajipar ellen felhozott vádakat. De az autók által teljesen meghódított Kaliforniában autómentesen élni gyökeres életmód-változást igényel. Hannah még az én kis ezüst biodízeles autómba se szállna be! Tudtam, hogy van mit tanulnom tőle.
Hannahnak akkor lett elege az autókból, amikor egy erdei tűzoltó brigádnak dolgozott. „Majd megőríjtett” - meséli. „Csodálatos tájakon haladtunk keresztül, de csak a teherautóablakon át nézhettük a vidéket. Mindig gyorsan mentünk. Én nem így szeretnék élni!”

Amikor a nyár végén a tűzoltó brigádot elbocsátották, Hannah minden cókmókját a hátára pakolta, hét és fél liter vízzel együtt. A hűvösebb órákban gyalogolt, mikor pedig forrón tűzött a nap, árnyékos helyeken pihent. Általában 10 mérföldenként talált kutat, ahol jód-tablettákkal ivóvizet nyert és újratöltötte tartályait. „Nagyon meleg volt – 35–37 fok”.
„Az első nap azzal telt, hogy elhagytam a magas sivatagot. A mellékvölgyek meredekebbekké és göröngyösebbekké váltak, de a völgyek alján még mindig szép oázisok voltak. Az utolsó két nap a fák eltűntek a tájból, csak különféle kaktuszokat meg csörgőkígyókat és tarantella pókokat lehetett látni. Egy nap késő estig gyalogoltam, és csuda érdekes látvány nőtt a kövek között, az út szélén – fehér sivatagi gomba.”
Az út Youngtól Globe-ig csupán 42 mérföld, így Hannah kevesebb, mint 60 mérföldes útra számított (97 km). Kiderült, hogy a kanyargós folyómedret követve sokkal hosszabb, jó 80 mérföld, így naponta több mint 12 mérföldet gyalogolt. „Igyekeztem, mert szerettem volna minél hamarabb látni Chris-t, a kedvesemet” – mondja.
Hannah-ékkal együtt ebédeltem Ukiah-ban, egy kis észak-kaliforniai városkában. A találkozóra 25 mérföldet (40 km) utaztak a hegyeken keresztül egy kényelmes kis minibusszal, amelynek megállójához 3 mérföldes gyalolgással jutottak el. Az elegáns bio-menüt tanulmányozva rájöttem, mennyire abszurd a kalóriaszegény étrend. Aki gyalogol, annak nincs szüksége diétás menüre! A sok zsenge kis salátán élő emberre gondoltam, akik ebéd után nyugodtan beülnek energiafaló kocsijukba. Aztán rájöttem, hogy én is a zsenge kis salátaevők közé tartozom. Azon gondolkoztam, hogy képes lennék-e autó nélkül élni?
„A gyaloglás életmódváltást is jelent” – mondja Hannah. „Van, ami gyalog lehetetlen. Hozzá kell szoknod, hogy nem juthatsz el mindenhova, hogy ott légy boldog, ahol épp vagy. Néha szombat esténként szeretnék elmenni szórakozni, de otthon kell maradnom a kandalló mellett, úgy, mint hétközben. A gyaloglásban az a legjobb, hogy olyan érdekes megismerni az utat. Most, hogy már jól ismerem, az apró változások is feltűnnek. Most már szeretek ott lenni, ahol épp vagyok.”
Hannah összefoglalója életfilozófiájáról még mindig a fülemben csengett. „A séta más életmenetet jelent: időt és teret igényel. Emberi léptékűvé változtatja az életet.”
A férjem és én két biodízel járművel büszkélkedünk. A hőn szeretett, 89-es VW Jetta javíthatatlanná vált. Hannah-val való beszélgetésem következtében elhatároztam, hogy nem veszek helyette másikat.
A várostól 10 mérföldre élni egy mindig rendelkezésre álló személyautó nélkül gyakran igényel diplomáciai egyeztetést a családban. Csakúgy, mint biciklizést a dimbes-dombos vidékeken, hosszas várakozást magányos buszmegállókban és nyugodalmas, meghitt sétákat. Megpróbáljuk.

Lousia Aronow
CarBusters, 22. szám
Fordította: Madarassy Judit



JELES NAPOK
 Augusztus 01.
   A szoptatás világnapja
 Augusztus 09.
   Állatkertek napja
 Augusztus 09.
   A bennszülött népek világnapja
 Augusztus 20.
   1989-ben e napon gyilkolták meg elefántcsont-csempészek George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét
 Augusztus 06.
   Hirosima-Nagaszaki emléknap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.