kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
Loading
Versenyképes tűzfalak
Szembecsapó álhomlokzat


Sokan mondják, hogy tűzfalak nem illenek egy magára valamit is adó belvárosba; hamar el kell azokat tüntetni, leginkább egy-egy új szárny, új épület hozzáépítésével. Hasonló módon a térfoghíjak helyére (magasabb házak közé ékelt alacsonyabb házak feletti tér) is épületet kell varázsolni, mert rendetlen a hullámzó párkánymagasság, a kialakuló tűzfalak látványa. Egy foghíj beépítése azonban nem olyan hálás, kis kockázatú befektetés, mint egy nagyobb üres térségé. Ezért a telekre vagy nem találni befektetőt, vagy csak igen gavalléros (értsd: nagy arányú) építési jogok, engedmények fejében. Megkezdődik az alku – rendszerint a színfalak mögött. A „végeredmény” azután ott áll a szemünk előtt, jobbik esetben fél évszázadig, nemegyszer még az ükunokák is azt nézhetik. Pedig a foghíjaknak számtalan hasznos funkciója van: lehet minijátszótérré, pihenőkertté alakítani, biztosíthatja egy-egy terület átszellőzését, ideiglenesen parkolásra használható stb. Érdemesebb megvárni, amíg egy valóban kiváló épület tervével jelentkezik valaki.
Nem szép ugyan egy csupasz tűzfal, de sehol sincs megírva, hogy azt hagyni kell lepusztult, elkoszosodott állapotban, jobbik esetben levakolva, idétlen óriásplakáttokkal díszítve. Az alábbiakban két megoldást is javasolunk a tűzfalak megszépítésére.
Az egyik a lefestés. Ezt a megoldást – viszonylag nagyobb költsége miatt – elsősorban belvárosokban, frekventált helyeken javasoljuk, például műemléki környezetben. A másik megoldás a zöldítés. Ezt bárhol alkalmazhatjuk, mert a zöld fal látványa mindenütt kellemes, és a költségek alacsonyabbak. (Erről bővebben a 18. oldalon írunk.)
A trompe-l’oeil

A lyoni takácsok fala (Mur des Canuts) festés előtt és után
A trompe-l’oeil (ejtsd tromplöj, szó szerinti jelentése: a szemet becsapó) egy festési technika, amelynek lényege, hogy a sima, nyílás nélküli falra homlokzatot varázsolnak. Az így megfestett homlokzat szervesen kapcsolódik az épület eredeti homlokzatához, a környező városképhez, emellett ötletesen alkalmazza a reklámtechnikákat, és egy-egy figura vagy tárgy különös megformálásával kikacsint a járókelőkre: „Vigyázzatok, csalok!”
A trompe-l’oeil által alkalmazott indirekt reklám a néző tudatalattijára hat, ennélfogva mélyebb és tartósabb a hatása. Mivel a festett kép alkalmazkodik a környezethez, kellemes vagy éppen szellemes látványt nyújt, a szponzorral szemben a néző szimpátiát érez, hálás a kapott élményért.
A jó trompe-l’oeil minden szemszögből illeszkedik az épület architektúrájához, közérzet- és városképjavító. A városrész lakói büszkék a műre, hiszen maguk is részt vettek elkészítésében. A tapasztalat pedig azt mutatja, hogy még a falfirkálók is megkímélik. Eltüntethetők vele azok a városképi „sebek”, amelyek a város-szerkezet megváltozása miatt vagy a háborús sérülések nyomán keletkezetek, és amelyeket sem eléépítéssel, sem tényleges homlokzatosítással nem lehet eltüntetni. A látványa vonzza a bel- és külföldi turistákat, szerepel az utazási irodák prospektusaiban. Az épületekről képeslapok, poszterek, naptárak, könyvek jelenhetnek meg. A kiadványkészítés jogát már a megbízási szerződésben rögzítik, a művet szerzői jogi védelemben részesítik, így bevételt hoz.
A hazai megbízók sajnos nem ismerik a műfaj alapvető szabályait, így az alkotókon sem kérik azt számon. Költségtakarékosságra hivatkozva megelégszenek a silány tervvel és kivitelezéssel. A hatóságok tehetetlenek, mint ahogy az előírásokat kielégítő, de esztétikailag rossz, ízléstelen épületek megépítését sem tudják megakadályozni. Mivel nálunk ez korábban ismeretlen volt, a Széna téren készült első nagyméretű falfestés után a polgár örült neki, mint Kovács úr élete első Trabantjának, a színvonal pedig azóta sem emelkedett (ld. Krisztina körúti és Széna téri MATÁV falat.).
Robert Nicolette
okl. építészmérnök

____________________________
A Cité de la Création

Budapest V., Régiposta u. 4. terve
Európában a homlokzatfestés legrégebbi és leghíresebb művészeti csoportja, a Cité de la Création 1978 óta működik Lyonban. Ezek a művészek nemcsak a perspektíva-szerkesztés speciális módszereit, hanem a kivitelezést is magas szintre fejlesztették. Munkáik Bécs és Barcelona, Mexikó és Mulhouse, Biarritz, Perpignan, Brest, Lipcse, Berlin, Lisszabon, Róma, Párizs és Szentpétervár falait is díszítik. Közülük néhány példa: a lyoni takácsok fala (Mur des Canuts), a címlapon szereplő lyoniak freskója (Fresque des Lyonnais), a barcelonai balkonok, Budapest V., Régiposta u. 4. vázlatterve. További példák találhatóak: http://www.cite-creation.fr honlapon.



JELES NAPOK
 Augusztus 01.
   A szoptatás világnapja
 Augusztus 09.
   Állatkertek napja
 Augusztus 09.
   A bennszülött népek világnapja
 Augusztus 20.
   1989-ben e napon gyilkolták meg elefántcsont-csempészek George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét
 Augusztus 06.
   Hirosima-Nagaszaki emléknap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.