Korunk információs áradatában érzékszerveink folyamatos túlterhelésnek vannak kitéve. A vizualitás jelentősége és az emberek ingerküszöbe egyaránt megnőtt. Ezért a tervezéskor az egyik fő koncepció a Ganz park interaktívvá tétele volt. A parkba lépve a látogató nem csupán aktívabb használójává válik a területnek, hanem ő maga is a művészeti koncepció részese. A látogató szabadon alakíthatja a teret a megadott mobil elemekből, létrehozhatja a saját kertjét, melynek egyszerre alkotója és használója.

A Fény utcai bejáraton áthaladva a látogató a Fogadó épület (tervező: Takács Ákos) mellett elhelyezkedő bevezető térbe lép. A fő sétány e sötét színű, ipari jellegre utaló burkolatába töredezett vonalban hatol be a növényzet, a természetesebb hangulatú világos mészkő és fehér zúzottkő burkolat. Mindezt gömbformájú puszpángok és liliomfák egészítik ki, megadva a tér egyéni hangulatát.

A 2000 négyzetméter alapterületű 1,2 méter mély tóban díszhalak laknak. A tó természetes jellegét szorítja architektonikus határok közé az erős megjelenésű andezit kőszegély, mely merev vonalvezetése ellenére szabálytalan keretet ad a vízfelületnek, amely látványosan veri vissza a kiállítócsarnok (D épület – tervezte: Benczúr László) üveghomlokzatának képét.

A vízfelszínből előtörő fák: gömbkoronájú kőrisek jelennek meg. A fák körüli feszített víztükör azt a érzést kelti, mintha a fák egyenesen a tóból nőttek volna ki. A két tórészt vizuálisan összekötő négyzet alakú vízmedencékben vízinövények díszelegnek virágaikkal, leveleikkel, és köréjük lehet ülni. Játékos elem: szárazföld a vízben, víz a szárazföldön.

A Fogadóépületből kilépve három haladási irány közül választhatunk. Jobbra szőlősön keresztülvezető úton dombvonalak által osztott, mégis összefüggő térbe jutunk. Itt lankákra felkúszó szőlősorok, almafák, oszlopos nyárfasor és búzatábla alkotja a domináns növényzetet. Nem haszonértékük miatt kerültek ebbe a környezetbe, hanem esztétikai értéket hordoznak: szokatlan elemei a városi térnek.

Az emellett futó üvegfolyosó szinte metszetet ad az egész területről: keresztülhalad a szőlősön, az almáson és kettészeli a búzatáblát és a dombvonulatokat. A bennlévőt itt olyan hatások érik (hang-, hőhatás, bezártság érzés), melyek megtapasztalása a XXI. században sok szempontból rendkívül időszerű. A természet „ékszerdobozba” zárva kinccsé nemesül.

A park első felében, a sétánytól balra helyezkedik el a gyeppados tér, ahol sínpárok futnak. Itt nyer értelmet az interaktivitás: a vas kocsikba ültetett fákat kedvére tologathatja, átrendezheti a látogató, bárki által szabadon alakítható a környezet.

A terület lehatárolását egyedi tervezésű alacsony kerítéssel oldották meg. A parkban található padok egyedi tervezésűek, akárcsak a hamutartó oszlopok. Az esti díszvilágítás során a park nappali képéhez képest megváltozik, a hangsúlyok áttevődnek, s egy átértelmezett rendszerben válik a látogatók környezetévé.

A tervezők: Kovács Árpád,
Lendvai Gábor,
Muszbek Johanna, Pozsár Péter,
Tihanyi Dominika

Interjú Sándor Tamással, az Erzsébet téri gödör helyén létesült park egyik tájépítész tervezőjével

Önnek mi a véleménye a budapesti közparkok állapotáról?

Az várostörténeti tény, hogy viszonylag kevés zöldfelület van Budapest belvárosában. Fontos, hogy növekedjen a zöldfelületek nagysága és használati értéke. De leginkább arra kell törekedni, hogy az a kevés, ami van, ne fogyjon tovább, és jól karban legyen tartva. A zöldfelületeket két dolog szünteti meg jelenleg: az autóutak és az új beépítések. Gondoljunk csak a Kálvin térre: ahol most közúti csomópont van, pedig hajdan ott egy szökőkút állt, és sétatér volt. A tér lényegében megszűnt, és most már a remény sincs meg, hogy valaha visszakapják a gyalogosok. Át kell értékelni a meglévő közparkokat funkciójuk és használatuk szerint. Egy parknak vonzónak kell lennie, hogy az emberek szeressenek időzni benne, találkozóhely legyen. Ez a városvezetők érdeke is, hogy megállítsák a szuburbanizációs folyamatokat. Hiszen az emberek épp azért költöznek ki a városokból, mert jó levegőre és zöldre vágynak. Ugyanakkor lassan az ingázók olyan sokan lesznek, hogy autópályákat követelnek maguknak, hogy gyorsan bejussanak a munkahelyükre. Őket ekkor már nem érdekli, hogy ez az autóáradat a várost ellehetetleníti, mert már nem éreznek felelősséget a városért. A hiányzó emberi, barátságos környezetet, az igényesen, színvonalasan kialakított szabad terek- és a város megtartó erejét a jól kialakított közparkok, terek nagyban növelni tudják.

Bár ezt hangoztatják a városvezetők is, mégsem látunk ilyen irányú önkormányzati törekvéseket.

Az önkormányzatok egy része törvénysértést követ el, amikor vagyonnyilatkozatában nem tűnteti fel a zöld vagyonát. Budapesten az önkormányzatok jelentős része ugyanis nem mérette fel, mekkora zöldfelületi vagyonnal rendelkezik. Ehhez persze időre, pénzre és szakemberekre lenne szükség. Ez az érték ugyanis sok dologból áll össze: a területen lévő növények, fák értékétől, azaz a növények korát, egészségi állapotát és helyi értékét veszi figyelembe. Én úgy látom, nem feltétlenül törvényi szabályozásra lenne szükség. Társadalmi elvárás kellene, hogy legyen, hogy például az új építésű lakóparkok mellé igényes környezetet alakítsanak ki. Ha ez a szemlélet elterjedne, akkor a beruházóknak gazdasági érdeke fűződne az igényes zöldterületek kialakításához, mert drágábban tudná eladni azokat a lakóépületeket, amelyekhez tervezett környezet tartozik. De ettől még messze vagyunk. Ha valaki már járt tervezett kertben, látja a különbséget.

Mi teheti vonzóvá a parkokat, köztereket?

Az Erzsébet téren, a gödör helyén létesült parkban, amelyet Dr. Balogh Péter Isván és Bogner Zsuzsanna kollégáimmal közösen terveztem (generál tervező: Firka Építész Stúdió), vonzó elem például a nagyméretű gyepfelület, bár az üzemeltetők számomra érthetetlen módon nem engedik, hogy az emberek belakják a gyepet. A futó vízsor, a nagy vízfelület, az óriási szabad tér látványa, kis csend a nagyvárosban. Most az esztétikai részéről, a burkolatról, a padokról nem is beszélek. Ha majd megnőnek a fák, és megerősödik a növényzet, akkor látjuk a helyet a valódi fényében. Az új teret érdemes összehasonlítani a hajdani buszpályaudvar másik oldalán lévő, régi parkrésszel, ahol több száz éves, árnyékot adó fák állnak, a hajdani Kálvin téri szökőkúttal. Mégsem használják az emberek, mert nem jó ott leülni, nincsenek barátságos terek, csak széttöredezett betonjárda, kopott padokkal, kiszáradt fűvel. Meg sem állnak, csak átjárnak rajta az emberek.