kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
Loading
2003–2012 az írni-olvasni tudás ENSZ-évtizede
Mindig a hátsó padban?


A hátrányos helyzetű gyerekek jelentős része olyan szociokulturális hátránnyal kerül az alapfokú oktatásba, hogy kevés esélye van a megkapaszkodásra. Rögtön az első napokban kudarcélmények érik, s aztán az évek előrehaladtával sokasodni kezdenek a gyenge osztályzatok, ezzel összefüggésben csökken az iskolába járási kedve. Először „magántanuló” lesz, majd végképp kimarad az oktatásból. Lehet, hogy még bekerül egy szakképző iskolába, de amint lehet, hanyatt-homlok menekül. Nem vitás, hogy a legrosszabb körülmények közül érkező gyerekeket felzárkózató programokkal kell segíteni annak érdekében, hogy sikeresen folytathassák tanulmányaikat.
Az ENSZ „írni-olvasni tudás évtizede” már harmadik éve tart. Ehhez képest a világon 100 milliónál több olyan gyerek él, aki még alapfokú oktatásban se részesül. Emellett legalább 246 millió gyermek dolgozik a világon iskolába járás helyett, mert a család egyetlen jövedelme a gyerek keresete.
Az UNESCO programjainak évente kiadott jelentése nem sok jóval bíztat. Saját előrejelzései szerint a kitűzött célok nem fognak megvalósulni. Legalább 30 országban 2015-re se valósul meg a nemek közötti egyenlőség az alapfokú oktatásban és a 800 millió felnőtt analfabéta se fog megtanulni olvasni.
Az alábbiakban két hazai programot ismertetünk. Mayer Józsefet, az Országos Közoktatási Intézet Iskolafejlesztési és Integrációs Központjának igazgatóját a „Második esély” programról kérdeztük. A Szandaszőlősi Általános Iskola játékóráiról pedig Lőrincz József játékmesterrel beszélgettünk.
„Második esély”
Milyen céllal indult útjára 2001-ben az a program, amely a „Hátrányos helyzetű tanulókat tanító iskolák” címet viselte?
Az volt a célunk, hogy olyan iskolai törekvéseket tárjunk fel és mutassunk be a szakmai és a szélesebb értelemben vett közvélemény számára, amelyek sikerrel kezelik a hátrányos helyzetű tanulók iskolai kudarcait.
Ez az úgynevezett „Második esély” program?
Hivatalosan igen, bár a magam részéről nem szeretem ezt az elnevezést, szankcionáló jellege van, befejezettséget sugall: „Kapsz még egy esélyt, utoljára…” Célszerűbb lenne új esélyeket kínáló programokról, iskolákról beszélni, hiszen a lehetőségeket mindaddig biztosítani kell, amíg emberileg, pedagógiailag, szakmailag az lehetséges. Vagy másképpen: az oktatás méltányosságát biztosító iskolákról lehetne inkább beszélni.
A második esély típusú iskolákat és programokat Európa gazdagabb országaiban a tanköteles koron túliak számára hozták létre.
Ennek az egyik oka az, hogy a fiatalok túlnyomó többsége 17–20 éves koráig a közoktatás keretein belül szerez befejezett iskolai végzettséget. Viszonylag csekély azoknak a tanulóknak az aránya, akik a rendszerből kimaradva segítségre, újabb esélyt nyújtó oktatási programokra szorulnak. A magyarországi helyzet ismeretében ezt az elképzelést egy ponton alapvetően módosítani kellett, ugyanis nálunk bőven tanköteles korú gyerekek számára kellett biztosítani a „második esélyt”, és felfogásunk szerint a támogató programok nélkül nincs esély. A program nem csak tartalmában, hanem módszereiben is különbözik a „szokásos” tanév eleji iskolai gyakorlattól. A foglalkozásokon nem a tanterv szerint megszokott „ismétlés” zajlik, hanem csoportokban aktív közreműködőként alkotnak a gyerekek.
Mik a feltételei a program sikerének?
A szakképzést megelőző, arra előkészítő felzárkóztató program, amely kifejleszti azokat a képességeket, amelyek biztosítják a sikeres továbbtanulást. Az élethosszig tartó tanulás, mint új tanulási paradigmának a lefordítása az egyes intézmények gyakorlatára, amely lehetővé teszi az újra és újra felmerülő át- és továbbképzések realizálását a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok számára is. Mindezzel összefüggésben meg kell teremteni intézményi szinten az optimális (jelenlegi fogalmaink szerint: kis- vagy mikrocsoportos) tanulólétszámot, ki kell dolgozni azt a humánerőforrás politikát, amely ki tudja választani azokat az elkötelezett pedagógusokat, akik egymást erősítve képesek együtt dolgozni, valamint ki kell alakítani a fenntartóval azt az optimális kapcsolatot, amely nélkül nyugodt szakmai tevékenység nem képzelhető el. Az öt mintaiskola, melynek tapasztalatait már kötetben összegeztük, mutatja, hogy a tantestület képes felhagyni a nem működő gyakorlattal és együttműködve újat alkotni. A lemorzsolódás mértéke, a kontroll-osztályokhoz képest 30-50 százalékkal kevesebb. A hiányzások a felére csökkentek. A legfontosabbat tehát elértük, a tanulók bennmaradtak az iskolában.
Játékóra Szolnokon
A Szandaszőlősi Általános Iskola, Művelődési Ház és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Szolnokon néhány évvel ezelőtt egyedülálló programmal egészítette ki az amúgy is magas színvonalú oktatást.



A képek Szandaszőlősön készültek a játékórákon, 2005 novemberében.
Dr. Kállai Mária igazgatónő és munkatársai játékórákat illesztettek a tanrendbe. A játékok jól fejlesztik a gyerekek tapintását, egyensúlyérzékét, térlátását, a szem és a kéz koordinációját. Növelik a kreativitást, a figyelem és az emlékezet tartósságát, erősítik a koncentrációt, a kitartást, a türelmet, javítják a kommunikációs készségeket, és még ki tudja mi mindenre hatnak. A játékóra olyan sikert aratott, hogy idén már minden évfolyamon, még az óvodásoknál is bevezették. A pedagógusok kidolgoztak egy akkreditált továbbképzési programot is, melyet bátran ajánlanak más iskolában tanító kollégáiknak. Többen érdeklődtek már náluk a képzés felől, de tudomásuk szerint máshol még nem építették be a játékot az órarendbe. A játékmester, Lőrincz József, halk szavú, kedves ember. A különböző életkorú csoportok igényeihez igazodva tervezi a foglalkozásokat. A gyerekek csak azt sajnálják, hogy hamar vége van az órának...
Miért fából készülnek a játékok?
A fa olyan anyag, amelyet szívesen adunk gyerekek kezébe, mert erős, nem balesetveszélyes, kellemes a tapintása. Tartós is, az itt látható játékok közül vannak évtizedesek is, semmi bajuk, ugyanúgy lehet velük játszani, mint új korukban.
Az óvodások is tanterv szerint haladnak?
Természetesen. Év elején megbeszéljük az óvónőkkel, hogy milyen képességek fejlesztésére fektessek nagyobb súlyt. Ennek alapján állítom össze a tematikát.
A játékok alkalmasak továbbá arra is, hogy megállapítsuk, milyen képességű a gyermek: fejlesztésre szorul vagy már képes összetettebb, bonyolultabb feladatok megoldására. A játékaim az észlelés és az érzékelés, a tapintás, a finommotorika, a vizuális differenciálás, az egyensúlyérzék, a térlátás stb. fejlesztésére egyaránt alkalmasak.
Hogyan lett „játékmester”?
Életem során igyekeztem értelmes, hasznos munkát végezni, erre azonban nem mindig volt lehetőségem. A játékrendszer több mint egy évtizedes kutató, fejlesztő, tervezőmunka eredményeként jött létre. Ezekkel az eszközökkel szeretném kifejezni tiszteletemet a múlt iránt, a másik ember iránt. Úgy érzem, ki tudom mutatni bizalmamat a jövő és megbecsülésemet az anyag iránt. A tervezés során fontos számomra, hogy az eszköz és az ember egyenrangú legyen, egyik se uralja a másikat. Formájukban, megjelenésükben vonzóak, tapintásukban, érintésükben barátságosak legyenek a játékaim. Lényeges, hogy természetes anyagokból készüljenek, feladatuk a szolgálat legyen. A különböző játékok minden korosztályhoz szólnak. Nagy dolognak tartom, ha a felnőttek játszóképességüket életük végéig tudatosan megőrzik, ellenállva a rohanásra késztető korszellemnek.

Hajtman Ágnes


JELES NAPOK
 Augusztus 01.
   A szoptatás világnapja
 Augusztus 09.
   Állatkertek napja
 Augusztus 09.
   A bennszülött népek világnapja
 Augusztus 20.
   1989-ben e napon gyilkolták meg elefántcsont-csempészek George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét
 Augusztus 06.
   Hirosima-Nagaszaki emléknap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.