kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
Loading
A szeretet ünnepe


Karácsonykor a keresztények Krisztus születését ünneplik. A nem hívők számára is kivételes ez a nap: a szeretet ünnepének nevezik. Az advent, az ünnepre való készülődés mégis dühödt vásárlással telik. Még a szokásosnál is kevesebb időt töltünk szeretteinkkel, járjuk az üzleteket és költünk. A rutinosabbak a blokkot is mellékelik majd az ajándékhoz, hiszen nem árt, ha tudja a megajándékozott, „mennyire” szeretjük, no meg visszacserélni is csak blokkal lehet azt a vacakot, amit kínunkban megvettünk.
Ha meg nincs pénzünk, akkor dúlunk-fúlunk, dühöngünk: „nekünk még erre se…”
Mire eljön a gyertyagyújtás, már hulla fáradtak vagyunk, hiszen hajnal óta főzünk, előző éjjel még csomagoltunk, és hiába kérlel a gyerek, hogy játsszuk vele, már csak aludni vágyunk. Másnapra tovább romlik a helyzet, hiszen „legalább karácsonykor jöjjön össze a család!” felkiáltással vagy mi megyünk, vagy hozzánk jönnek. Megvan a menetrend, ki, mikor kit látogat. Örülünk is egymásnak, csak a fáradtság nem múlik. Vannak persze családok, ahol ez nem így szokás. Az ajándék mennyisége elenyésző, és nem elsősorban anyagi megfontolásból. Az ünnep valóban a szeretet ünnepe náluk. Az egymásra figyelés, a gyengédség, a megértés ünnepe. Látogatóba is mennek, vendégeket is fogadnak, de mindezt úgy, hogy nem terhes kötelesség, hanem közös élmény lesz belőle. Lehet így is!
Ha megvan az elhatározás, kezdjünk neki! Ha még december elején elbeszélgetünk családtagjainkkal a tavalyi karácsonyról, előre biztosítva őket, hogy nem sértődünk meg, bármit hallunk is (és be is tartjuk ezt), akkor össze tudunk állítani egy „hogyan és mivel szeretnénk tölteni az ünnepeket” listát. Van még idő megegyezésre jutni, de ha valami nem megy, ne erőszakoljuk. A kamaszgyerek hadd hagyja ki a rokonlátogatást például. A kisebb gyerekekkel közösen készíthetünk ajándékot a családtagoknak, például a mézeskalácsot.
Néhány ötlet
A mézeskalácsot már december elején el lehet készíteni, utána fémdobozban tárolni, hónapokig eláll. A kinyújtott tésztából késsel, pohár szájával vagy szaggatóval bármilyen alakot kivághatunk. A kisütött tésztára sűrű cukros tojásfehérjével rajzolhatunk mintát. Mézeskalács-házikóhoz előre rajzoljuk meg a terveket, annak nyomán süssük ki a lapokat. A ragasztó a sűrű cukros tojásfehérje.
Picike illatzsáktól a kispárnáig, bármilyen sűrű szövésű textíliát megtölthetünk szárított és morzsolt gyógynövénnyel. Ha magunk szedtük, még a nyáron, akkor a megajándékozandó ember személyisége szerint válogassunk a füvekből. Gyerekkorunk babzsákjának mintájára meggymag- vagy rizszsákocskát is varrhatunk. A belső zacskót nagyon alaposan varrjuk össze, erre jön egy külső huzat, ami viszont mosható, így kisgyerekeknek is ajándékozhatjuk.
Egy szép cserepes szobanövény is jó ajándék. Készíthetünk hozzá kaspót. A cserép méreténél egy mérettel nagyobb műanyag tálat vagy másik cserepet használjunk (ez kevésbé jó, mert az alja lyukas, ezért még a lyuk zárásáról is gondoskodni kell). A műanyag könnyen bevonható papírmaséval vagy textíliával, de a vékonyan felkent csemperagasztóba apró kavicsokat is nyomkodhatunk.
A legtöbb gondot a csomagolás okozza. Megvesszük a sok papírt, aztán kidobjuk. Elég a kirakott ajándékokat egy terítővel letakarni, amit az utolsó pillanatban felkapunk. Az egymás alá bújtatott ajándék is öröm, hiszen a meglepetés a cél. A mongolok és a japánok például egy olyan kendőbe borítva adják át az ajándékot, ami továbbadható.
De a legfontosabb, hogy mindig olyasmit adjunk, aminek örül az, aki kapja. Lehet akár színházjegy vagy uszodabérlet is. Az sem fontos, hogy új dolog legyen. Nagyanyám vitrinjében kicsi koromtól fogva gyönyörködve nézegettem a kincseket. Néha szabad volt egy-egy tárgyat kivennem. Volt néhány kedvencem. Aztán egy karácsonyon, már kamasz koromban, megkaptam az egyik kincset. Vigyázok rá azóta is. Piaci értéke nincs, nekem fontos csupán, de nekem nagyon.
Régi szokás ünnepkor egy almát annyi részre vágni, ahányan együtt vagyunk. Aki eszik akkor belőle, bármerre is megy a világban, visszatalál, hazatalál.
Boldog karácsonyt!

Hajtman Ágnes


JELES NAPOK
 Augusztus 01.
   A szoptatás világnapja
 Augusztus 09.
   Állatkertek napja
 Augusztus 09.
   A bennszülött népek világnapja
 Augusztus 20.
   1989-ben e napon gyilkolták meg elefántcsont-csempészek George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét
 Augusztus 06.
   Hirosima-Nagaszaki emléknap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.