■ Magyarország 70 százalék feletti energiaimport-függősége egyaránt jelent politikai és pénzügyi kiszolgáltatottságot. Fontos-e, és ha igen, milyen eszközökkel érné meg csökkentenünk az importfüggőséget? Magyarország energiaszükségletének kielégítésére melyek a lehetséges irányok?

Faragó Tibor: Fontos az energiaellátás biztonságának növelése és ennek során figyelembe kell venni a környezeti szempontokat is, beleértve a kapcsolódó környezeti kockázatok mérséklését és az energiatermelés és -felhasználás környezeti terhelésének csökkentését. Az importfüggőség és a környezeti terhelés csökkentését egyaránt szolgálja a jól ismert hármas megközelítés (és éppen ebben a sorrendben): az energiatakarékosság, az energiahatékonyság növelése, a megújulók arányának növelése. Hosszabb távon és szakaszosan az energiaszektor – szó szerint – meg fog újulni. A fosszilis energiavagyon felhasználásáról már sokféle – az üvegházhatású gázkibocsátással, illetve korlátozással is számoló – elemzés látott napvilágot, azt viszont sokkal nehezebb lenne ma előrelátni, hogy mikor és milyen módon történhet meg a kutatók, fejlesztők által vázolt "hidrogén társadalom" jövőkép beteljesülése. Ami biztosnak látszik: a megújulók arányának növekedése. De ne feledkezzünk meg arról sem, hogy mindegyik megújuló kapcsán – beleértve a bioüzemanyagokat is – alaposan értékelni kell a légköri kibocsátások mellett a többi környezeti hatást is.
Varró László: A nemzetközi kereskedelem az emberiség legnagyobb találmánya. Immár 200 éves a komparatív előnyök tana, miszerint – Ricardo híres példájával élve – felesleges erőfeszítés lenne, ha az angolok bort próbálnának készíteni, a portugálok pedig textilüzemeket építenének, ha egyszer elcserélhetik egymással a finom portugál bort és a kiváló minőségű angol textilt. Ez mind a két országnak kölcsönös előnyt nyújt. Nos, Magyarországnak sem fosszilis, sem megújuló energiában nincsenek olyan készletei, amelyek el tudnak látni egy modern ipari társadalmat, ezért elkerülhetetlen, hogy importból fedezzük az energiaszükségletet. A feladat e téren a biztonsági kockázatok menedzselése és a hatékony piacok kialakítása. Aki leszakad a nemzetközi piacokról, a legsötétebb középkorban találja magát. Észak-Korea például így járt.
Lehetséges lenne tehát az importot csökkenteni, de drasztikus jóléti veszteséget okozna, és egyáltalán nem biztos, hogy a fenntarthatóságot szolgálná. Az importfüggőséget legnagyobb mértékben csökkentő beruházások, mint Bős-Nagymaros vagy a toronyi lignitbánya éppen környezetvédelmi szempontból elfogadhatatlanok. A hazai megújuló energia nem tudja teljesen kiváltani az importot, mert elképesztően sok energiát és pénzt igényel az előállítása. Ha Magyarország termőterületének többségét bevetnénk repcével, akkor sem tudnánk biztosítani a magyar autók dízel üzemanyag szükségletét.
A közlekedés energiaszükségletét még sokáig alapvetően az olaj biztosítja majd annak ellenére, hogy laboratóriumokban már dolgoznak a sokkal hatékonyabb második generációs bio-üzemanyagokon. Hosszabb távon elkerülhetetlennek látom, hogy a belső égésű motorokat felváltsa a hibrid vagy a hidrogén hajtás.
Egy modern társadalomban az átlagember 5 évente vesz új autót, de 50 évente épít új házat. Mivel a meglévő épületállományt gázzal fűtik, ezért a fűtésben sokáig fontos szerepet játszik még a földgáz, de lassan biztos elkezd növekedni a geotermikus, a napenergiás hőtermelés.
Villamos energiában az ellátás továbbra is a nukleáris, a fosszilis és a megújuló erőművek kombinációja lesz. Paks nélkül lehetetlen helyzetbe kerülnénk.

■ A közlekedés által felhasznált energiát alacsony hatékonysággal használjuk el. Hasonló módon az épületeink energetikai jellemzői is rosszabbak az EU átlagánál. Lát-e esélyt arra, hogy elsősorban a közlekedés szerkezetének átalakításával valamint az épületállomány korszerűsítésével teljesítsük az energiamegtakarítási és kibocsátás-csökkentési követelményeket?

FT: Mindkettőre látok esélyt, de más területen is vannak fontos feladatok. A kérdésben megjelölt két területből reálisabban és gyorsabban lehetne előrejutni az épületek "energiafogyasztásának" mérséklése terén (ez jelenleg is folyamatban van, de a források függvényében gyorsítható lenne). A közlekedés – elsősorban a személyszállítás – esetében sokkal nehezebb a szemléletváltás (illetve egyes korábbi és a meglevő fenntarthatóbb mobilitási szokások, módok megtartása), és sokféle eszköz együttes vagy egymást kiegészítő alkalmazására van szükség. Mindenképpen fontosnak tartom a közcélú közlekedés elősegítését, valamint a különböző okokból adódó, pl. megfelelő terület-, infrastruktúra-fejlesztéssel (vagy éppenséggel nem-fejlesztéssel) elkerülhető újabb mobilitási igények mérséklését, elkerülését.
VL: Ez két külön kérdés. Az épületek állapota, itt az újakra is gondolok, a gázártámogatás anomáliáira vezethető vissza. Úgy vélem, ki lehetne alakítani egy olyan rendszert, amely az energiaszámlában tükrözi az energiatakarékosságot. Ez kezdődhetne azzal, hogy a bérterhek csökkentésével több maradna az embereknél, ám az energiát jobban megadóztatnám. Így mindenki odafigyelne, hogy mennyit fogyaszt, és az adócsökkentésből származó többletbevételeit esetleg lakásfelújításra szánná, hogy csökkentse a számláit. Azt is érdekesnek tartom, hogy állami keretből nem telik új nyílászárókra, de 100 milliárd jut gázár-kompenzációra rászorultsági alapon.
A közlekedés más tészta. A benzin nem olcsó, nagy rajta az adóteher is. De nem hiszek benne, hogy az emberek lemondanak az egyéni mobilitásukról, főleg itt nálunk, ahol a metró-rendszer gyér, a városok között nincs gyors, minőségi vasúti szolgáltatás, azaz nincs valós alternatíva az autóhoz képest. A londoni dugódíj is csupán 25 százalékkal csökkentette a belvárosi forgalmat, holott a brit főváros metrórendszere páratlan. Viszont azt vallom, hogy az infrastruktúra árát meg kell fizettetni a használókkal, azaz ki kell vetni az útdíjat a teljes hazai infrastruktúrára vagy akár a hidakra is, valamit Budapesten is dugódíjat kellene bevezetni.

■ Magyarország következő 7 éves Új Magyarország Fejlesztési Tervében az energiatakarékossági szempontok másodlagosak. Ugyanakkor a közeljövő beruházásai már a 2012 utáni, sokkal szigorúbb éghajlatvédelmi feltételei mellett fognak működni. Milyen területekre szánna nagyobb összegeket a 8 ezer milliárd forintos keretből?

FT: Az egyes területek közötti arányt éppen a napokban fogadták el. Az energiagazdálkodással kapcsolatos keret a környezeti ügyekhez került, ami egyfelől jól jelzi e két ügy szoros kapcsolatát, másfelől viszont némileg úgy tűnhet, mintha a környezeti beruházásokra szánt keretből lenne "leszámítolva" a viszonylag szerény energiakeret. A vonatkozó EU-s pénzügyi keret kapcsán ismét előállt a korábbi döntéshozói konfliktus: a környezeti ügyek részben szembekerültek a közlekedési infrastruktúra-fejlesztés igényeivel. Ugyanakkor a környezeti ügyek vonatkozásában nincs komoly mozgástér, hiszen az országnak teljesítenie kell az EU-hoz való csatlakozáskor kért és kapott – meglehetősen költséges beruházásokkal járó – átmeneti mentességeket.
VL: A vissza nem térítendő támogatásokban nem hiszek, mert az a korrupció melegágya. Az éghajlatváltozás kezelése valójában technológiaváltást igényel. Már a radarernyőn látható számos olyan technológia, amelyet ki kell hozni a laboratóriumokból és ipari méretűvé tenni. Ha Magyarország ezt célul tűzi ki, és e mentén haladnak a gazdasági fejlesztések, akkor tudunk előre lépni csak e téren, amúgy nagyon kicsit mozdul minden előre.
Olyan dolgokra kell fókuszálnunk, amelyben előnyt tudunk szerezni. A szélenergiában ez lehetetlen, hiszen az ország adottságai sem olyan jók, a technológia pedig meglehetősen kifejlett már. Kitörési pont lehet a biomassza hatékonyabb felhasználása, amely ma nagyon rossz – az, hogy a nyers fát önmagában eltüzeljük, ez nevetséges.
Hasonlóan kamatoztathatnánk a lehetőségeinket más megújuló energia technológiák fejlesztésében is. Ilyennek látom a második generációs biodízel gyártását, a biogáz felhasználását, valamint a geotermikus energiát. A keresleti oldali fejlesztés, az energiahatékonyság üzlet, erre nemcsak kell, hanem érdemes is áldozni a kutatás-fejlesztés és innováció keretében. Nem ismerem, hogy az ÚMFT mennyit költene erre, de ezek nélkül megállíthatatlan a hazai kibocsátás növekedése. Tehát fontos, hogy merre indulunk el.

■ A Stern-jelentés az első számú teendőként jelölte meg, hogy a szén-dioxid kibocsátói fizessék meg az általuk okozott költségeket, mivel "az üvegházgázok kibocsátói okozzák az éghajlatváltozást, ezáltal költségeket rónak a világra és az elkövetkezendő nemzedékekre, de ők maguk nem szembesülnek tevékenységük összes következményével." Lát-e Magyarországon esélyt arra, hogy arányos szén-dioxid adó kivetésével a fajlagos üvegházgáz kibocsátásunkat 2030-ig a világátlag szintjére csökkentsük? (Jelenleg mintegy másfélszeres az egy főre jutó kibocsátásunk a világátlaghoz képest.)

FT: A "karbon-adó" bevezetését jónak tartanám, de ez szerintem csak akkor és úgy történhet/történik meg, ha ezt az EU szintjén vezetik be. Jelenleg az EU-n belül a legkisebbek között van az egy főre vetített üvegházgáz-kibocsátásunk. Ha az energiaigények emelkedése továbbra is a jelenlegi alig változó tendenciát követi és a megfelelő arányban és módon járulunk hozzá az EU tagállamok vezetői által a közelmúltban elfogadott "energia-klíma" célkitűzésekhez, akkor közelíteni fogunk az említett világátlaghoz. Ne feledjük: ez utóbbi is számottevően változik, a világátlag sajnos gyorsan növekszik és ezen belül mind nagyobbak az egyes országcsoportok közötti különbségek.
VL: Sajnos a világátlag olyan gyorsan növekszik, hogy a magyar akkor is alatta lesz, ha nem csinálunk semmit. Pénzügyi ösztönzőkkel és adókkal bizonyos mértékig lehet csökkenteni a széndioxid-kibocsátást. Először azonban a "ha a gödör fenekén vagy, hagyd abba az ásást" elvet kellene követni. Még ma is sok esetben a kibocsátás állami támogatást élvez, mind az adórendszerben, mind egyes burkolt támogatási rendszerekben. Az első lépés az lenne, ha ezt megszüntetnénk. Például jelentős állami támogatást kapnak erősen szennyező cégek a munkahelyek megtartása érdekében. Ha ezt új beruházás odacsalogatására szánnánk adókedvezmény formájában, amely munkahelyeket teremtene, akkor sokkal jobban járna mindenki.
A Magyar Villamos Művek közgazdasági értelemben veszteséges, mivel nem termel annyi nyereséget, amennyi kamatterhet az adófizetőknek a lekötött tőke jelent. Ez mintegy évi 80 milliárd forint, amely jutalmazza az energiapazarlást, és így többlet-kibocsátáshoz vezet.
A szén-dioxid ára már megjelenik a gazdasági döntésekben, legalábbis azon cégek esetében, amelyek részt vesznek az EU emisszió-kereskedelmi rendszerében. Ez egy jó kezdet, de tovább kell fejleszteni: az emisszió-kereskedelmi rendszert ki kell terjeszteni a gazdaság minden ágazatára, és törekedni kell arra, hogy földrajzilag is kiterjedjen. Sajnos azonban a mai technológia mellett nem lehet akkora csökkentést elérni, ami a jövőben szükséges lesz. Érdekes kérdés, hogy vajon a magasabb szén-dioxid ár generál-e majd megfelelő technológiai fejlődést. Bizonyos mértékig igen, de ezzel együtt szükség lesz külön K+F programokra is.

■ A Stern-jelentés a technológia váltás mellett nagy jelentőséget tulajdonít a magatartásbeli változások terén lévő akadályok megszüntetésének. A gazdaság a hirdetések révén hatalmas befolyással bír a médiában. Vajon a cégek a médiát a vállalati társadalmi felelősségvállalásukat komolyan véve fogják-e befolyásolni? Van-e esély arra, hogy a média, elsősorban a nagy tömegeket érintő tévécsatornák, bulvárlapok üzenetei elmozdulnak a fenntartható szokások irányába?

FT: A fogyasztási szokásokra eddig is nagy hatással voltak a médiában (nem csak a reklámmal!) közreadott üzenetek, minták, illetve a cégek reklámjai. Nem általában van esély az említett elmozdulásra, de konkrét ügyekben és más tényezőktől (elérhetőségtől, ártól, adópreferenciától) is függően van erre esély, például a megfelelő információk biztosításával a fogyasztók számára, az ökocímkézés, energiacímkézés alkalmazásával, a közbeszerzés "zöldítésével".
VL: Folyamatos a társadalmi attitűdváltás. Az 50-es években minden filmben dohányoztak, ma óriási ellenkampányok vannak. A bébifóka bunda a jólét netovábbja volt, ma elfogadhatatlan. A felmelegedés kapcsán a társadalmi egyetértés növekszik. Az éghajlatváltozás problémája megjelent a populáris kultúrában. Al Gore Oscar díja vagy Schwarzenegger kezdeményezései is jelentősek: jobban megmozgatják az embereket, mint egy egyetemi előadás. A magyar azonban cinikus társadalom, nehéz mozgósítani egy ügyért, hiszen az előző rendszer folyamatosan mozgósított, olyan ügyekért, amelyek hazugságnak bizonyultak. Ezzel együtt én optimista vagyok.