A buddhizmus a 6. században született és Siddhartha Gautama, Buddha tanításaira épül. Buddha követői jellemzően nem használnak rítusokat, sokkal inkább bölcsességük fejlesztésével és meditációkon keresztül keresik a megvilágosodás útját. Ennek ellenére a vizet használják a buddhista temetések kellékeként: egy edényt töltenek túlcsordulásig, amelyet a szerzetesek és a halott test előtt helyeznek el.

A keresztelés során a víz a hit nyilvános kifejezését és egyben a keresztény egyházhoz való csatlakozást, annak üdvözlését jelenti. Kereszteléskor a megkereszteltet egészen a víz alá merítik, vagy csak egyszerűen vizet hintenek a fejére. Az evangéliumban János a Jordán folyó vizében kereszteli meg Jézust. A keresztségben a víz a megtisztulás, az eredendő bűn elutasításának szimbóluma. Az Újtestamentumban az élő víz vagy az élet vize Isten szellemét testesíti meg, amely maga az örök élet.

A víz a lélek megtisztításának elengedhetetlen kelléke a hinduk számára, akiknek a reggeli mosakodás mindennapi vallási kötelességük. Minden templom valamilyen víznyerő hely közelében épült és belépés előtt kötelező a mosakodás. Nem véletlen, hogy a legtöbb zarándokhely is folyóparton létesült. A hinduizmusban hét szent folyó van: a Gangesz, a Godavari, a Kaveri, a Narmada, a Sarasvati, a Sindhu és a Yamuna. A hindu hit szerint azok, akik megfürdenek a Gangeszben, vagy haláluk után valamely testrészüket, akár csak a hajukat a folyó bal partján hagyják, elérik Svargát, a viharisten (Indra) paradicsomát.
A hindu temetések folyóparthoz közel zajlanak.
Az elhunyt fia vizet önt a máglyára, hogy annak lelke ne tudjon visszaszökni a világba szellemként. Amikor a lángok elérik a halott fejét, a virrasztók megfürdenek és hazamennek. A hamvakat általában a harmadik napon gyűjtik össze és néhány nappal később a szent folyók egyikébe szórják.
Az özönvíz története szintén megtalálható a hindu szövegekben, amely szerint Manu, az első ember egy hal (Brahma isten) segítségével menekült meg az áradás elől, aki a Himalájára vezette őt a víz visszahúzódásáig.

A muszlimok számára mindenek fölött a víz jelenti a megtisztulást. A rituális mosakodásnak három fajtája ismert. Az első és legfontosabb, hogy az egész testet meg kell mosni szexuális együttlétek után és ajánlott a pénteki imádságok, valamint a Korán megérintése előtt is. A napi öt imádság előtt a muszlimoknak meg kell mosniuk fejüket, kezüket, alkarjukat és lábukat. Minden mecsetben van mosakodó hely, általában egy kis szökőkút. A mosakodás víz hiányában homokkal is elvégezhető, ez a harmadik módja a rituális tisztálkodásnak.

A zsidó vallásban a vizet szintén rituális tisztálkodásra használják, hogy fenntartsák a testi-lelki tisztaságot. Az étkezések előtti és utáni kézmosás egyaránt kötelező. Bár korábban különösen fontosak voltak a fürdők is, mára ezek többnyire elvesztették jelentőségüket. Rituális fürdőt, azaz mikvét a férfiak péntekenként és nagy ünnepek előtt, a nők házasságkötést megelőzően, illetve a havi ciklus elmúltával vesznek. A Biblia első könyve, a Genezis meséli el a teremtést és az özönvíz történetét. Isten büntetésül küldte az emberre a negyven napon, negyven éjen át tartó esőt. Az áradást csak Noé és családja, valamint minden állatfajtából két egyed élte túl. A nagy víz elmosta az emberiség összes addigi bűnét, így az tisztán születhetett újjá.

Japán saját vallása a kami tiszteletén alapszik, amely szerint a természetet megszámlálhatatlan istenség népesíti be. A kami megidézése mindig vízzel való rituális tisztálkodással kezdődik. Ez a tevékenység a hit szerint egyensúlyt hoz létre a természet, az emberek és az istenségek között. A sintoizmusban a vízesések szentnek számítanak.

Az iszlám térhódítása előtti, régi iráni vallás, amelyet Zarathustra hozott létre, a jó és a gonosz szembenállásán alapul. A világ teremtésekor a gonosz szellem megtámadta a Földet és vizei közül néhányat sóssá tett.
A zoroaszterizmusban a tisztaság és a szennye­zés központi elemek: a szennyezés a gonosz, a tiszta víz szent. Tilos a folyókba köpni, vizelni, de még kezet mosni is, mindezek rombolják ugyanis a folyó szentségét. Hasonló okból, a víz, a föld és a tűz tisztaságának megőrzéséért e hit szerint tilos a halottakat eltemetni, hamvasztani vagy a vízbe süllyeszteni.