kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
Loading
A VITARENDEZÉS LEHETŐSÉGE

A szerkesztőségi beszélgetés vendége ezúttal krémer andrás szociológus, az oktatásügyi közvetítői szolgálat vezetője, címzetes egyetemi docens, valamint az országos mediációs egyesület elnöke. Lassan húsz éve foglalkozik mediációval, azaz vitarendezéssel, elsősorban oktatásügyi vitákban kérik fel harmadik félnek. Minket elsősorban az érdekelt, hogy mi a mediáció, kik a mediátorok, s hogy milyen lehetőségeket kínál ez a szakma a civilek számára.

• Szociológusként végeztél az egyetemen, hogyan lettél mediátor?
Majdnem húsz évvel ezelőtt idejött egy amerikai társaság, akik konfliktuskezelésről beszéltek. Arra gondoltam, hogy ha látom, hogy ők mit csinálnak, akkor majd kutatóként jobban meg fogom érteni, hogy mi történik. De aztán kezdtem mind jobban belefolyni, és aztán ami azóta ezen a területen Magyarországon történt, annak a közelében én is ott voltam. Az Egyesült Államokban a második világháború után kezdtek el ezzel foglalkozni, aztán a hatvanas évek nagy mozgalmai kapcsán került a látótérbe, amikor a korábbi technokrata szemlélet megkérdőjeleződött, és az emberek elkezdték úgy gondolni, a döntésekben az asztalnál helye van azoknak, akikre a döntés irányul. Kérdés, hogy nálunk ez a szemléletváltás végbement-e a szocializmus technokrata évtizedei után. Azóta Amerikában már bebizonyosodott, hogy ahol a laikusokat odaengedték az asztalhoz, ott ők olyan kockázatokra mutattak rá, amelyekkel a szakértők nem számoltak előre, és jó, működő döntések születtek. Magyarországon ez 1990-ben kezdődött el, 1996-ban jött létre az első intézmény, a Munkaügyi Közvetítő és Döntőbírói Szolgálat. Az első ciklusban ennek az intézménynek kilencvenhat tagja volt, akiket nagyon komoly nemzetközi támogatás és képzés segített, ők komolyan megtanulták ezt a szakmát.
• Milyen vitákban veszel általában részt?
Főleg oktatásügyi vitákkal foglalkozom, az Oktatásügyi Közvetítői Szolgálatnál dolgozom. Döntően az iskolarendszer átalakulásának a nagy intézményi szintű vitáival, fenntartó és iskola, fenntartó és fenntartó, igazgató és munkáltató képviselő-testület, tanár és igazgató közötti, de néha azért előfordul benne gyerekek közötti vagy osztály egyik csoportja, másik csoportja közötti vita is, de ez a kisebbik rész. Ez egy picike intézmény, és bár ma erre nemzetközi kötelezettségek vannak, de az az évi száz vita, amely ezt az intézményt eléri, nagyon távol áll attól, ami várható lenne a magyar hatezer közoktatási intézményhez viszonyítva. A Oktatási és Kulturális Minisztérium honlapján van egy link hozzánk, ennek ellenére nem köztudott dolog ez, nem természetes dolog a magyar pedagógusok számára, a pedagógusképzésben sem esik erről szó, pedig nagyon kéne. Az Egyesült Államokban például az nem létezik, hogy valaki az érettségiig úgy eljusson, hogy erről nem szerez tapasztalatot. A pedagógiai program része, hogy konfliktushelyzetben a tanár tudatosan nem azt mondja, hogy te hozd ki az ellenőrződet, te küldd be az anyukádat, te térdelj a sarokba, hanem azt, hogy hívjatok ide egy gyereket, aki nem volt érintve a vitában, próbáljátok meg tisztázni a dolgot, utána gyertek vissza, és mondjátok el, hogy mi a helyzet. Mindegyik gyereknek, mire az érettségiig eljut, erről lesz valamilyen tapasztalata. Egyébként a környező országokban is komoly programok vannak, korosztályos mediáció és mindenféle egyéb programok, amelyek sok iskolát, sok tanárt érintenek. Lengyelországban, a német határ mentén folyik program a lengyel-német ellentétek ügyében, ami súlyos történelmi hagyományokra visszanyúló probléma. Ott sok iskolát vonnak be.
• Milyen témákra szakosodnak még a vitarendezők?
Elvileg nem kell hogy szakosodás legyen, mert a vitarendezés menete nagyon hasonló egy családi vitánál vagy egy nagy sztrájkot megelőző, kollektív szerződéses vitánál is, nincsenek benne nagyon nagy különbségek, másfelől persze a szakma képviselői részben megpróbálják a maguk piacát körülbástyázni, részben az ügyfélkör miatt, tehát ha én egy külkereskedelmi vállalat gazdasági vitáiban végzek közvetítést, akkor ott fog forogni a nevem, és akkor ez valamennyire egy szakosodást jelent.
• Mennyire számít itt a rutin és mennyire az adottság?
Arra van szükség, hogy az illető tudjon kívülálló maradni, ez nagyon fontos. Bizonyára empatikus képességekre is szükség van, de ez nem egy pszichiáteri munka, egy munkaügyi vitában abszurd volna a szakszervezeti meg a munkáltató menedzsereknek a lelkével foglalkozni. Van egyfajta távolságtartás, el kell tudni fogadni, hogy a vitát a felek akarják megoldani, az ő kezükben ehhez mindenféle eszköz megvan, és én csak azt tudom tenni értük, amire fölhatalmaznak.
• És ha a vitarendező jobban azonosul az egyik véleménnyel? Sőt, ha úgy érzi, hogy a társadalomnak fontosabb érdeke fűződik az egyik véleményhez? Pártatlannak kell lenni, és egyenlőnek kell tekinteni a két érdeket, két véleményt, vagy ebben azért lavírozhat a közvetítő?
A közvetítők sem szentek, van véleményük is meg preferenciáik is. A munkaügyi vitákban egyszer föltettem azt a kérdést egy jó nevű amerikai közvetítőnek, hogy mit csinál akkor, mikor azt látja, hogy egy méltatlan megállapodás készül megszületni, tehát ahol mondjuk jól kitolnak a szakszervezettel vagy a munkavállalókkal. A válasz nagyon meglepő volt. Azt mondta, hogy ilyen van. Pedig ő tudja, hogy a közvetítői szakma presztízse, tekintélye segíthetné abban, hogy befolyásolja a feleket. De csak addig, amíg ott van. Egy lehetősége van: azt a megállapodást segíteni, amelyet a felek elfogadnak, mert azt be fogják tartani. Tehát létrehoz egy olyan megállapodást, amelyet ő alkalmasint méltánytalannak tart, de azt gondolja, hogy ez jobb előfeltétel ahhoz, hogy a felek valamikor később újratárgyalják, újra felvessék. Ha nem jön létre a felek között megállapodás, akkor már nagyon nehéz lesz a jó megállapodás felé lépéseket tenni. Ha ezt a környezeti ügyekre kéne megfogalmazni, ott sokkal nehezebb a helyzet, de én amellett tudnék érvelni, hogy azt a dolgot érdemes jól képviselni, ami mögött társadalmi konszenzus van. Ha nem így lenne, akkor óhatatlanul elmennénk valami ideologikus társadalmi irányítás felé.
• Nem mindig ugyanaz a minőség áll szemben egymással egy vitában, az egyik fél a pénzét félti, a másik fél a környezetet. Van arra technika, hogy a két fél megeggyezzen egymással, annak ellenére, hogy különböző értékek fontosak a számukra?
Az értékvitákban nagyon kevéssé vagyunk kompromisszumkészek, mert mások a szabályai. Például ha én száz forintot akarok, de ötvenet kapok csak meg, akkor elmondhatom, hogy ötven százalékig sikeres voltam. De ha számomra az őszinteség az érték, és sikerül elérnem, hogy az ügyek felében őszinték legyünk egymással, akkor sem gondolhatom, hogy ötven százalékig sikeres voltam, hanem azt, hogy hazudunk egymásnak. A másik az értékek felcserélhetősége. Például ha én száz forint fizetésemelést szeretnék, de azt nem, hanem rugalmas munkaidőt kapok, akkor elégedett leszek. Ha azt mondom, hogy az őszinteség fontos számomra, akkor hiába kínálják helyette az erőszakmentességet, mondván, hogy az ugyanúgy fontos. Nem mondhatom azt, hogy jó, őszinte vagyok, de ütök. Ezek az értékek nem cserélhetők föl, nem válthatók ki egymással. De vannak olyan technikák, amelyekkel a feleket késztetni lehet arra, hogy próbálják meg pontosan megfogalmazni az elvárásaikat, és így már lehet, hogy közelíthetők lesznek az álláspontok. Nem feltétlenül az ideális megegyezés születik majd, de ha van megegyezés, az már jobb annál, mint ami korábban volt. Tehát meg kell próbálni közelíteni és elfogadtatni azokat a megoldásokat, amelyek valamelyest figyelembe veszik a másik félnek a szempontjait. És nem is kell ez feltétlenül olyan kompromisszumot jelentsen, hogy ha én engedek tízet, akkor ő nyert tízet.
• De az sem jó, hogy környezetvédőként látod, hogy neked van igazad, mert ott van másik öt ország példája, akik már megtapasztalták egy rossz döntés következményeit. Így hogyan vállalhatod nyugodt szívvel a konszenzust?
A mediátor alapfeladata segíteni mindkét felet abban, hogy a másikkal megértethesse az álláspontját. Tehát az egyik fél azt gondolja, hogy jönnek ezek a vad méregzöldek és rettenetes hevülettel magyaráznak, fáradt vagyok, hogy végiggondoljam az összes szempontjaikat és példáikat; és igen, néha ebben a dologban egy semleges harmadik félnek hihetetlen sikere lehet. Néha semmi mást nem tesz az ember, mint hogy szóról szóra fogalmazza meg ugyanazt, amit az egyik fél elmond. De ez nem egy egyoldalú dolog. Nekem az a dolgom, hogy a te álláspontodat ő megértse, és ugyanúgy az is a dolgom, hogy az ő szempontjait úgy meg tudjam fogalmazni, hogy mondjuk abban te ne legyél elvi alapon elzárkózó.
• És hogy ne menjünk a bíróságra...
Egymillió-háromszázezer bírósági ügy van ma Magyarországon egy évben, amihez van ötezer-ötszáz és hatezer közötti bíró. Nagyon leterheltek. Nagy-Britanniában ezerhétszáz bíró van, az igaz, más a jogrendszer. Vegyük a munkaügyi vitákat, abból van Magyarországon körülbelül tizenhatezer egy évben, Nagy-Britanniában körülbelül százezer. Ebből a százezerből húszezer jut el a bíróságra, mert nyolcvanezer ebben az alternatív vitarendezésben megoldódik. Nagyon világos, nagyon egyértelmű politika, hogy a vitákat ki kell terelni. Egy másik bírósági programban, amit három órás mediációnak hívtak, ötven százaléka az ügyeknek nem került bíróságra.
A magyar jogászszakma viszont hihetetlenül kreatív abban, hogy a legegyszerűbb érdekvitákat is áttranszformálja jogvitává, és ez a környezeti ügyekben is így van. Létrejön egy jogvita, amelyik már nem a valódi vitáról szól. A bíróság hoz majd egy döntést két év múlva, három év múlva, de az nem az eredeti dologról szól. Például a beruházó bepereli a zöldeket, hogy megfélemlítse őket, a zöldek pedig lehet, hogy időhúzásból perelik be a beruházót. A vita valódi témája gyakran nem kerül a bíróság elé.
Arról nem is beszélve, hogy a jogvita nagyon sok esetben a nyertesnek sem jelent valódi nyereséget, tehát ha a karsztvíz elszennyeződött, akkor utána igazat adhat neked a bíróság, és mondhatja azt, hogy kártérítésre kötelezi a másik felet, de az már mit ér. Főleg oktatásügyi példákat tudok, például hogy egy gyereket egy jogsértő határozattal másik iskolába vagy másik osztályba raknak, utána ugyan meg lehet nyerni a pert a bíróságon, csak a filmet nem lehet visszapergetni, amire a bíróság döntést hoz, addigra már a gyerek kijárta, nem azt az osztályt, hanem azt az iskolát is.
Az államnak érdeke fűződik hozzá, hogy ezek a viták ne jogvitaként rendeződjenek, de nem várható el, hogy a felek piaci alapon vegyék igénybe ezt a szolgáltatást. Nagyon sürgető volna, hogy az állam ebbe a piacba beszálljon valamilyen módon. Ennek megvannak a technikái. Ma már azt mondom, hogy nem is a technikái, a sztenderdjei vannak meg, a normái, hogy miként lehet egy ilyen intézményt függetlenként tartani, pártatlanként tartani, hogy az ne az aktuális iparpolitikának legyen a kiszolgálója, és ezt el is higgyék róla. Az egyik mintaország az Európai Unióban Szlovénia. Szlovéniában ez úgy jött létre, hogy a Ljubljanai Bíróság fogalmazta meg, hogy szükség van erre a módszerre, ám az államnak nem volt pénze, mire a bíróság a nagyon szűkös költségvetési keretéből létrehozott egy mediációs osztályt. Ez nőtte ki magát, mára ott van harminc mediátor, aki a szlovén ügyeknek a döntő többségét megcsinálja. Az Országos Mediációs Intézetnek több mint száz tagja van, azok közül legalább ötven nagyon jó szakember. Ez nagyon komoly kapacitás, lehetőség.
• Beszéltél a helyreállításról, ez mit takar?
Az emberi jogok ügyében a nemzetközi irodalom a legjobb gyakorlatok között első helyen említi mind a közvetítést, mind a restoratív, vagyis a helyreállító igazságszolgáltatási eljárásokat. Az emberi jogok többsége a méltányossághoz fűződik, megsértésüket nehéz egzakt paragrafusokhoz kötni, továbbá a tapasztalat szerint a jogsértőket nagyon nehéz szankciók által jogkövető magatartásra késztetni. Tehát a bíróság, a büntetés nem feltétlenül tudja ezt a viselkedést megváltoztatni. A helyreállítás ezzel szemben arról szól, hogy megértessük az emberekkel, mi a következménye az aktuális cselekedetüknek, hogyan hat az másokra, milyen sérelmet okoz. Másrészt hogy fölkínáljunk egy utat, hogy miként lehet jóvátenni ezt a sértett számára és a közösség számára. Mondok egy példát Franciaországból, amelyet egy konferencián mesélt el valaki. Nemi erőszak. Mi az esélye a sértettnek arra, hogy regenerálódjon ebből a szörnyű állapotból? A bírósági eljárások meglehetősen megalázóak, erős a nyomás, rendszeresen fölvetődik, hogy talán azért a nő is ludas volt benne, kereste a bajt magának stb., így inkább további sérülések keletkeznek. Hogyha ez egy kis falu, ahol falubéli gyerek volt az, aki ezt az aljasságot elkövette, az be fog menni egy börtönbe két évre, és két év múlva már nem egy amatőr fog onnan kijönni, hanem egy profi, akitől a szerencsétlen nő úgy fog félni, hogy majd nem mer kimenni az utcára. De azokban az esetekben, ahol létre lehet hozni egy szemtől-szembe szituációt, ott el lehet érni, hogy az elkövető őszintén azt mondja, hogy szörnyű dolog volt, amit csináltam. Ez nagyobb eséllyel vezet gyógyuláshoz, mint a bírósági procedúra. Persze meg kell nézni, hogy valóban őszinte-e a megbánás. Jóvátenni nem tudja, de létezik az ún. tevékeny megbánás, például ha az elkövető a közösséggel szemben vállal valami közhasznú munkát, és ha erről a munkáról a sértettnek írásban beszámol. Ehhez azonban egy nagyon konstruktív társadalmi viszony kell, konstruktív szereplők konstruktív rendőrséggel...
A környezettel kapcsolatos dolgok egy kicsit hasonlíthatók az emberi jogok ügyéhez. Például a jövő nemzedékek jogainak sérelme nagyon nehezen kodifikálható a klasszikus jogsértések módjára.
• Ha valaki egyszer korrupt, akkor nem könnyen változik meg.
Minden vizsgálat azt mutatja, nagyon magas a korrupciós érintettség Magyarországon. De azért azt mondom, hogy ez ügyben a nyílt beszéd a lehető legjobb ellenszer, tehát arra próbáljuk késztetni az érintetteket, hogy nagyon egyértelműen, érhetően fogalmazzák meg az álláspontjukat. Hajlandóak vagyunk megérteni azt az álláspontot is, hogy milyen gazdasági előnyöket hoz a beruházás, csak nézzük végig.
• Tudsz sikeres környezetvédelemmel kapcsolatos ügyekről?
Magyarországon csak részsikerekről tudok beszámolni. Egyszer egy autópálya-vitát mediáltam két önkormányzat között. Az egyik úgy szabályozta, hogy itt éri el a település határait, a másik meg úgy szabályozta, hogy ott éri el, ez patthelyzet. Néhány esetben sikerült az önkormányzatok közötti megállapodást létrehozni. Klasszikus típuspélda, hogy az önkormányzat azt mondja, hogy nálam kell a fejlesztési területnek lenni, mert akkor majd én kapom az iparűzési adót. De egyetlenegy jogszabályban, sehol nincs leírva az, hogy azt a fejlesztési területet ne lehetne közösen kialakítani, ha a költségek megoszlanak, nincs leírva sehol, hogy a fejlesztési területből befolyó iparűzési adót ne lehetne megosztani, viszont arra van jelentős tapasztalat, hogy ha a szomszéd önkormányzatok elkezdenek rivalizálni, akkor szépen lenyomják az árat, a beruházó nagyon jól jár, mert ő ingyen fogja megkapni a területet a végén, vagy még fizetni is fognak neki, sőt, x év adómentességet is fölajánlanak, miközben ha a két önkormányzat meg tudott volna állapodni, akkor normális áron, közösen beszedhették volna a beruházás hasznát.
A környezetvédelem területén meg kell teremteni a precedens ügyeket, és ezért jó lenne olyan partnert keresni, aki hajlandó ezt a dolgot kipróbálni, aki azt mondja, hogy rendben, nézzük meg, hogy jutunk-e így valamire.
Krémer Andrással beszélgettek: Beliczay Erzsébet, Bendik Gábor, Mán-Várhegyi Réka, Susánszky Ferenc



Az eredményes tárgyalás feltételei
Bár a pozicionális és az érdek alapú tárgyalás eltérõ filozófiára épül, vannak olyan minimális követelmények, amelyek mindkét típusú tárgyalás esetében nélkülözhetetlenek a sikerhez, az eredményhez. Ezek a következõk:
■ A felek között kölcsönös függõségi viszony kell legyen, vagyis a felek érdekeiket csak egymás ellenére, vagy egymással kooperálva tudják érvényesíteni, de semmiképpen sem egymás nélkül.
■ A felek tanusítsanak hajlandóságot az érdemi tárgyalásra, vagyis ne legyenek elzárkózóak, a tárgyalás során valóságos érdekeik figyelembevételével járjanak el, s ne próbálják egymást érdektelen vagy lényegtelen kérdésekkel félrevezetni, a tárgyalás témáját eltéríteni.
■ Legyen néhány kiindulópont, amelyben a felek egyetértenek. A tárgyalás lefolytatásának egyik kiinduló feltétele, hogy legyenek olyan - akár nem is a tárgyalás érdemi szubsztanicáját érintõ - kérdések, amelyeket a felek nem vitatnak. Így például a másik fél tárgyaláshoz szükséges kompetenciáját, vagy a tárgyalás kiválasztott helszínét, idõpontját stb.
■ Szükséges továbbá, hogy a feleknek legyen a megegyezéshez szükséges felhatalmazása. Ne fordulhasson elõ az, hogy a tárgyaló felek meg tudnak állapodni valamely kérdésben, de mivel a felek egy-egy csoportot képviselhetnek, a csoportok utólag nem fogadják el a tárgyaló felek megállapodását. Ha ilyen elõfordul, az végzetesen megkérdõjelezheti a tárgyaló személyek kompetenciáját, s a további pontokban elérhetõ megegyezést. Ha valamely témakörben az egyik félnek nincs felhatalmazása, azt elõre jelezni kell a másik fél számára, hogy az adott téma megvitatására ne fordítsanak feleslegesen idõt és energiát.
■ A felek valamilyen mértékben legyenek nyitottak a kompromisszumok tekintetében. Egyik fél sem ragaszkodhat mereven eredeti elgondolásainak érvényesítéséhez, ami egyáltalán nem jelenti azt, hogy a felek érdekeik érvényesítésérõl mondanának le. Azt jelenti csupán, hogy érdekeik érvényesítésére többféle megoldást tartanak megengedhetõnek, vagy bizonyos érdekeiket más érdekük érvényesítése esetén hajlandóak kiváltani.

Részlet Krémer András Pozicionálás és érdek alapú tárgyalás című tanulmányából. Forrás: Döntõbíráskodás. Szerkesztette: Tóth Pál Péter, Püski, 1999.

------------------------------------------------------------------------- A jog minden jogrendben a jogsértést szankcionálja, s olykor e szankció egybeesik igazságérzetünkkel, morális beállítottságunkkal, olykor ellentmond annak, vagy semmilyen összefüggésben nem áll azzal. Ennek következtében a felmentõ vagy szankcionáló ítélet nem feltétlenül eredményezi akárcsak az egyik fél elégedettségét. Tehát a vitában álló feleket több tényezõ is arra szorítja, hogy vitájukat egymással - még ha egy harmadik személy bevonásával is - oly módon rendezzék, amely mindkét fél számára elfogadható. E cél megvalósításának eszközei a közvetítés, az egyeztetés, a békéltetés, a tárgyalás, s végsõ soron ezen célkitűzés megvalósítási formájába sorolhatjuk a döntõbíráskodást (arbitrálást) is.

Részlet Krémer András Pozicionálás és érdek alapú tárgyalás című tanulmányából. Forrás: Döntõbíráskodás. Szerkesztette: Tóth Pál Péter, Püski 1999.

Mán-Várhegyi Réka


JELES NAPOK
 Augusztus 01.
   A szoptatás világnapja
 Augusztus 09.
   Állatkertek napja
 Augusztus 09.
   A bennszülött népek világnapja
 Augusztus 20.
   1989-ben e napon gyilkolták meg elefántcsont-csempészek George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét
 Augusztus 06.
   Hirosima-Nagaszaki emléknap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.