Emlékszem gyermekkoromra, a 60 évvel korábbi Magyarországra. Szó sem esett akkoriban környezetvédelemről, ezt a kifejezést akkoriban még fel sem találták. Nem is volt rá szükség. Budapesten az autó megbámulni való ritkaság volt, a villamosok vidáman csilingeltek, és nagytestű muraközi lovak húzták a stráfkocsit, rajta söröshordóval és tüzelővel. Falun a parasztgazdaságok mindenhulladékukat felhasználták, teljes volt a harmóniájuk a környezetükkel.

Mégis, e 60 év előtti világban már minden májusban megünnepeltük a madarak és fák napját. A tanítók megmagyarázták nekünk, hogy ahol nincsenek fák, ott madarak sem fészkelnek, pedig azok pusztítják a kártevő rovarokat.

1992-ben hiába keresnénk a tantervekben a madarak és fák napját. Korunk szörnyetegei, a kétmillió személyautó, a félmillió kamion és teherautó helyet követelnek maguknak, és jaj a fáknak, ha járdán, vagy bárhol akadályozni próbálják a géplóerők mozgását vagy tartózkodását. Megindította támadását a beton is. Tervezőintézetekben és a vállalkozó agyvelőkben alakulnak ki a bevásárlóközpontok, szállodák ls irodaházak beton- fém- és üveglátomásai, autóutak ls parkolók körvonalai, és jaj a növényzetnek, ha útjába kerül ezeknek az álmoknak. Az ilyen ellentétekből mindig a fa kerül ki vesztesen, és sohasem a beton.

Ez a találkozás pedig elkerülhetetlen és valószínűsége napról napra növekszik. Ennek oka, hogy a vállalkozói agyakban a parkok és erdők kiváltképp vonzó beépítési területek, mert ott nem kell bontani, és a hivatalok részéről a növényzet nem részesül hatékony védelemben.

A Városvédő Egyesületben és lakásomon naponta csöng a telefon a kivágott fák miatti felháborodásból vagy kivágni szándékolt fák védelmében, mert e növények ma szabad prédává váltak.

E tömegessé vált fapusztításban a hivatal a készséges engedélyező szerepét látja el. A hivatalnok számára a fa mindig is érthetetlen jelenség volt. Girbe-gurba ágaival, szabályozhatatlan vonalrendszerével nam szorítható egyenes és függőleges vonalakkal operáló szabályzatokba. A beton vagy aszfalt — az igen! Szélessége, hosszúsága meghatározható méterben, milliméterben, ls felülete sima. A fa össze-vissza csavarodik, ágai hol zöldek, hol kopaszok, még gyökerei sem tűrik el a kijelölt útvonalat. Nem csoda, ha a hivatalnok nem hajlandó elismerni, hogy a fa oxigéntermelésével, szén-dioxid-feldolgozásával. szennyezés és zaj elleni védelmével és uram bocsá, még látványával is érték. Ha egy ablakot betörnek, az — szabályos méretei miatt — felfogható kár. Egy ház nagyságát, gerincmagasságát, egymástól való távolságát mérhetően szabályozni lehet. Ám mit kezdjen egy 50 éves juharfával, amelyről a hivatalnok is tudja, hogy ..50 év alatt állítható elő".

Más a helyzet, ha a ga útjában van egy autónak. Tiszta sor, hogy ilyenkor ki kell vágni, mert a rend összeütközött a megfoghatatlan rendetlenséggel. Manapság persze, mikor a környezetvédelemnek is megvan a hivatala — amelytől természetesen egyetlen hivatalnoknak sem kell tartania —, meg a lakosság is komolyan veszi, hogy valamiféle demokrácia alakult ki, megnehezült a hivatal helyzete. No. nem azért, mintha egyetlen fát is meg akarna védeni. Erre semmi sem készteti. A hivatal kitalált egy új módszert. Úgynevezett szakértői véleményt vásárol — szigorúan közpénzből —, amely bebizonyítja, hogy ott, a beépíteni szándékolt területen értéktelen növényzet van, amelyet nem kár kivágni. Ha építkezni akarnak, akkor ez az első lépés: bebizonyítani, hogy ott értéktelen növényzet van. Jó pénzért könnyen megy az ilyesmi.

Közismert viszont, hogy a gyomnövények árválkodó terület is hasznosabb a mai város számára, mint a beton, mert az előbbi asszimilál, azaz oxigént ad por helyett, és széndioxidot használ fel az aszfalton száguldó gyilkos, halált okozó gépek helyett.

Ha valakik szót emelnek a fák soha nem tapasztalt méretű gyilkolása miatt, nem sok sikerre számíthatnak. A fa ugyanis gyakorlatilag ingyen van. Aki butikot vagy parkolót épít, számba veszi költségeit, és ott a kipusztítandó növényzet értéke nem szerepel. Pedig van már tudományosan védhető fa-, park- és erdő-értékszámítás, ám nem fűződik vállalkozói és hivatali érdek azok bevezetéséhez. A pénz, a vagyon, a hatalom a fapusztítókat támogatja.

Bizony, jó lenne már lefogni a mindenható hivatalnok kezét. Jó lenne iskoláinkban újra megemlékezni a madarak és fák napjáról. Jó lenne, ha a fa érték lenne, és nem vágnánk el napról napra azokat a kötelékeket, amelyek még összekötnek bennünket a természettel.