|
 |
|
 |
Tények az autózás hatásairól
- A gyermekeknek agyi és idegi károsodást okozó ólom kivonása a benzinből más veszélyekhez vezethet. Például megemelik a benzolszintet a finomítás és az elegyítés során, amely során a nyersolajat benzinné alakítják át. Most, hogy az ólmot nem használják tovább, ez az eljárás szükségessé vált a teljesítménynöveléshez. Bár a benzol annyira veszélyes, hogy még rákot is okozhat, az Egészségügyi Világhatóság mégsem állított fel neki határértéket.
- A gépjárművek több szennyezést okoznak, mint bármi más. Nagy-Britanniában például a közúti közlekedés adja a szén-monoxid 85 százalékát, a nitrogén-oxidok 45 százalékát és az összes szénhidrogén 30 százalékát.
- A BBC egyik programja 1989-ben a benzolt 5000 rák okozta halálesettel hozza kapcsolatba.
- 1973-ban, az első olaj-válság előtt a közutak forgalma a fejlett ipari országokban a teljes olajhasználat kevesebb mint 40 százalékát tette ki, 1989-ben ez az érték majdnem 60 százalékra emelkedett.
- 1973-ban, az első olaj-válság előtt a közutak forgalma a fejlett ipari országokban a teljes olajhasználat kevesebb mint 40 százalékát tette ki, 1989-ben ez az érték majdnem 60 százalékra emelkedett.
- Britains Road to Environmental Ruin, Greenpeace, 1991
|
|
JELES NAPOK |
 |
Augusztus 01. A szoptatás világnapja |
Augusztus 09. Állatkertek napja
|
Augusztus 09. A bennszülött népek világnapja |
Augusztus 20. 1989-ben e napon gyilkolták meg elefántcsont-csempészek George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét
|
Augusztus 06. Hirosima-Nagaszaki emléknap |
 |
|