kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
Loading
Alibi szelektív gyűjtés

A Lélegzet (kedvenc folyóiratom) márciusi száma örömmel üdvözölte a Fővárosi Főpolgármesteri Hivatal kezdeményezésére a MÉH és a FKFV által kivitelezett szelektív üveg-hulladékgyűjtési kísérletet. S ezt tette valószínűleg az olvasók majd mindegyike is, mivel ezek "szép szavak", és már régóta várunk erre stb. Nem akarok ünneprontó lenni a világért sem, és nem akarom lebeszélni a zöld érzelműeket, hogy beledobálják az üvegüket (tegyék csak, én is azt teszem), de mint a témával régebb óta foglalkozó feltennék néhány (magáért beszélő) kérdést:
— Tudtommal két kerületben teljes körű szelektív gyűjtés (papír, műanyag, üveg, szárazelemek) folyik, de az egész Belvárost átfogó többi helyszínen csak üvegkonténerek vannak kitéve. Annak ellenére, hogy Magyarországon a(z üveg-) betétdíjas rendszer — a sajnálatos és érthetetlen visszafejlesztések ellenére — mondhatni "világszínvonalúan működik (ez meg is látszik, ugyanis hulladék-összetételünket összehasonlítva más országokéval, nálunk jóval kevesebb az üveg), és ez a módszer az egyetlen jó megoldás!
— Miért a már előző két kísérletben is kudarcot vallott konténer-"szétszórásos" módszert erőltetik újra? Hiszen azóta is közismert anekdoták terjengenek arról, miket találtak akkoriban a szelektív gyűjtés céljából kitett kukákban... Ezt már nyugaton is kitapasztalták: a lakosság nagy része (anyagi) ösztönzés nélkül nem fog válogatni; nálunk is csak néhány megrögzött zöld lesz hajlandó.
— Tavaly ősszel a Fővárosi Főpolgármesteri Hivatal kiírt egy hulladékgyűjtési pályázatot, amire 12 pályázat érkezett. Ezeket aztán el is bírálták, és meg is díjazták (a pályázatok az V. kerületi, Curia utcai FKFV székházban június 30-ig megtekinthetők); s azóta fekszenek valahol... Vajon miért nem ezek alapján szervezték a gyűjtést?? (A jelenlegi primitív rendszer tudtommal egyik pályázó tervei között sem szerepelt...)
Gyorsan elhessegettem fejem felől a gyanú ama árnyékát, hogy netalán valakik éppen így akarnák bizonyítani a szelektív gyűjtés kilátástalanságát. Esetleg inkább elégetni szeretnék a szemetet egy új, 15 milliárdos hulladékégető-műben... Remélem, csak az én fantáziám lát ilyen sötéten.
A háztartási hulladékgondok megoldását véleményem szerint hosszú távon csak az üvegéhez hasonló betétdíjas rendszer minden termékre, csomagolóanyagra történő fokozatos kiterjesztése révén lehetséges. Ehhez természetesen elengedhetetlenül fontos az újrahasznosítható technológiák fokozott támogatása törvényileg! Minderről részletesebb információk jelennek meg az ÖKO idei első számában.
Zaja Péter



JELES NAPOK
 Augusztus 01.
   A szoptatás világnapja
 Augusztus 09.
   Állatkertek napja
 Augusztus 09.
   A bennszülött népek világnapja
 Augusztus 20.
   1989-ben e napon gyilkolták meg elefántcsont-csempészek George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét
 Augusztus 06.
   Hirosima-Nagaszaki emléknap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.