Ki ne találkozott volna az utcán azokkal a gyerekcsapatokkal, akik autóablak-mosással próbálnak zsebpénzhez jutni? Piros lámpánál megrohannak egy-egy autót, másodpercek alatt tisztára törlik a szélvédő üvegét — sokszor a tulajdonos élénk tiltakozása ellenére —, zsebre vágják a kapott aprópénzt, aztán kirohannak a járdaszigetre vagy a járdára, sokszor a már meginduló autók között.

Nem szólnék a balesetveszélyről, hiszen mindenki bízik abban, hogy ilyesmi csak másokkal történhet meg, és az autósok is kezdenek egyre nagyobb tapasztalatra szert tenni a hirtelen fékezésben. Inkább arra hívnám fel a figyelmet, hogy egy tizenkét-tizennégy éves gyerek úttesten eltöltött nyarának az egész életére kiható következményei lehetnek, hiszen a még nem kifejlett szervezetben még sokkalta több kárt tesz a beszívott kipufogógáz, mérgező vegyületek, mint a felnőttében, bár a súlyosabb tünetek esetleg csak évek múltán jelentkeznek. A tönkretett egészséget nem pótolhatja a magnó, videó, vagy bármilyen csoda, ami pénzen megvehető — ez közhely-számba megy, mégis nehezen jut el az emberek tudatáig.

Kedves szülők! Próbálják megértetni gyermekeikkel, hogy nem az az igazi érték, ami sok(k)ba kerül! Egy nyaralás a nagyszülőknél, ismerősöknél, minél eldugottabb helyen, közben megtanulni úszni, lovagolni, sátrat verni, kaszálni, állatokat ellátni, főzni — ez egyértelműen sokkal nagyobb élmény a gyermek számára, mint akár a legizgalmasabb videofilmek nézése a saját videón. A szülő feladata csupán az, hogy már az elején ne a — gyakran az egészség feláldozásával történő — anyagi kuporgatásra, hanem az idő okos, önfejlesztéssel való kihasználására buzdítsa gyermekét — legfőbbképpen példamutatással.

Elérkeztünk tehát a következő szinthez — be kell látnunk, hogy nemcsak a gyerekeket, hanem saját magunkat is el kell küldenünk nyaralni! Egyrészt, mert ez a közös élmény igazán nevelő hatású a gyerekek számára, másrészt, mert nekünk is szükségünk van egy kis kikapcsolódásra, "átnevelődésre". Akár egy csendes vízpartot szemelünk ki magunknak, ahol csak pihenünk — és nomád körülmények között ellátjuk magunkat —, akár a falusi, tanyasi rokonságot, ahol igyekszünk belekapcsolódni a talán számunkra is újdonságként ható munkafolyamatokba.

Családommal kacérkodunk a gondolattal, hogy ne elégedjünk meg ezzel, hanem több barátunk példáját követve mi is költözzünk ki egy kis tanyára. Nem áltatjuk magunkat azzal, hogy könnyű lesz a váltás, hiszen a megszokott kényelemről nem könnyű lemondani, és egyelőre viszonylag keveset tudunk a földművelésről, de az tény, hogy barátaink közül senki sem kívánkozik vissza az emberhez nem méltó zajba és tömegbe. (Ezzel a döntésünkkel anyagi problémáink is megoldódnának, hiszen egy tanyához sokkal könnyebb hozzájutni, mint egy városi lakáshoz.)

Tudom, hogy társadalmi szinten nem megoldás elmenekülni a városi ártalmaktól, már csak azért sem, mert ha így folytatódik, hamarosan nem lesz hová menekülni. Viszont ha mi elhagyjuk a városi életformát, módunkban áll majd környezetkímélőbb életet élni, amire — akárcsak barátaink — mi is törekedni fogunk. îgy hát — a környezetvédők tevékenysége mellett — ennek is megvan a haszna társadalmi szinten. Gyermekeink egészségéért mi vagyunk a felelősek. Kötelességünk, hogy kialakítsunk bennük egy erős vonzódást a természetes életforma iránt, hogy a későbbiekben igényük legyen saját és környezetük egészségének megóvására.

dr. Jakab Ferenc

Kecskemét