kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
Loading
Az idei "Útalap pályázat" első felvonása

Lezajlott az Útalap kerékpárútépítési pályázatának (hivatalosan: az önkormányzati törzsvagyonhoz tartozó kerékpárutak fejlesztésének) első bírálati fordulója.
1993. április 21-én már a sajtóban is megjelent egy rövid hivatalos tájékoztató a támogatást nyert településekről.
A VBB (több kerékpáros szervezet képviseletében) meghívást kapott és jelen lehetett a bírálati előterjesztés készítésénél. Tapasztalatainkról röviden az alábbiakban számolunk be.
A végeredményről
Összesen 96 önkormányzat pályázott. 74 pályázat volt értékelhető. Ezek mindegyike kapott támogatást! Több önkormányzat kétéves pénzügyi időszakra köthet majd szerződést.
A szétosztható összeg a pályázati felhívás szerint 350 millió forint volt. A bíráló bizottság végül ezt az összeget, tekintettel az ÁFÁ-val kapcsolatos változásokra és I az értékelhető pályázatok nagy számára, teljes egészében kiosztotta. Sőt, a jövő évre is áthúzódó beruházásokkal, tehát a következő évi keretet terhelő összegekkel együtt, az ÁFÁ-val növelt támogatás összege így 490 millió forintot tesz ki.
A négy budapesti pályázat közül három volt értékelhető!
A Fővárosi Önkormányzat egy hosszabb útszakaszra, míg a II. és a XXII. kerületi önkormányzat a teljes pályázott úthosszakra köthet szerződést.
Néhány mondat a tapasztalatokról
A legfontosabb bírálati szempontok a közlekedésbiztonság, a környezet- és egészségvédelem, a hálózatba illeszthetőség és az egyidejű közútépítés voltak.
Figyelembe vette a bírálóbizottság azt is, hogy a pályázó térség mennyire elmaradott, idegenforgalmi szerepköre jelentős-e, a létesítendő kerékpárútnak lehet-e több funkciója, mekkora közúti és kerékpáros forgalmat kell elkülöníteni egymástól.
A pályázati felhívás értelmezése és a kiesési okok
A nem értékelhető pályázatokat beküldők többsége az egyébként egyértelmű kiírási feltételeknek sem tett eleget. Bosszantó és leginkább figyelmetlenségből adódó hiányosságok miatt került kizárásra több, egyébként nagyon jó eséllyel pályázó!
Több pályázat értékelhető lett volna, ha a terveiből elkülöníthetők lettek volna' az építési szakaszhatárok, vagy költségvetési kiírása megbontható lett volna. Ugyanis a pályázatok szempontjából nem szükséges építményeket így lehetetlen volt elkülöníteni.
A következő forduló
A most nem értékelhető pályázatok a megfelelő javítások átvezetése, illetve a hiányok pótlása után a következő fordulóban újra beadhatók. Ennek határideje várhatóan június közepe lesz. A pályázati felhívást a május végi közlönyök fogják tartalmazni. Mindenképpen tanácsos időben felvenni a kapcsolatot a területileg illetékes Közúti Igazgatósággal!
Tisztelt tervezők, beruházók, választott képviselő hölgyek és urak! Már készülhetnek a tervek, beszerezhetők a területfoglalási és egyéb engedélyek, nyilatkozatok., A júniusi közgyűlési napirendi pontok közé már most be kell venni ezt vitapontot, hogy a határozati javaslat időben rendelkezésre álljon!
Eredményes és hasznos munkát kívánunk. Ha kell, segítünk!
Balogh Gábor
bga
A Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium a Belügyminisztériummal, valamint a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztériummal egyetértésben meghirdetett, az önkormányzati törzsvagyonhoz tartozó kerékpárutak fejlesztésének 1993 I. félévére kürt pályázatán támogatást nyert önkormányzatok jegyzékét a következő oldalon közöljük:
A Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium a Belügyminisztériummal valamint a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztériummal egyetértésben meghirdetett, az önkormányzati törzsvagyonhoz tartozó kerékpárutak fejlesztésének 1993 I. félévére kiírt pályázatán támogatást nyert önkormányzatok jegyzéke:
helység 1993 1994 összesen
Balatonlelle 9656 9656
Beled 3452 3452
Békés 2275 2275
Békéscsaba 6240 6240
Budapest Főv.Önk 14280 14280
Budapest II.ker. Önk 28600 21450 50050
Budapest XII.ker. Önk. 2017 2017 4034
Csabacsüd 1760 1183 2943
Csorna 2738 2738
Debrecen 15200 5700 20900
Dunaföldvár 2400 2400
Dunaharaszti 1875 1875 É
rd 7280 7280
Farmos 4580 4580
Felsőszentiván 1191 1191
Felsőzsolca 300 1245 1545
Fertőboz 7680 5184 12864
Fonyód 7554 7554
Görbeháza 1530 1530
Gyenesdiás 6100 6100
Gyomaendrőd 1040 1560 2600
Gyöngyöshalász 1508 1508
Gyula 8626 8626
Hajdúböszörmény 5200 2600 7800
Hajdúdorog 1476 1476
Hatvan 3536 3536
Jármi 4050 4050 8100
Jászladány 302 302
Kapuvár 2100 2100
Kartal 3036 3036
Kisbér 2920 2920
Kisköre 1344 1344
Kisvarsány 1415 1415
Kistelek 1922 1922
Kocs 1151 1151
Komárom 1680 1680
Körmend 780 780
Körösszegapáti 1400 1400
Lengyeltóti 1500 1500
Létavértes 2438 2438
Magyaregres 381 381
Máriapócs 1890 1890
Mecseknádasd 4000 740 4740
Megyaszó 560 560
Mezőtúr 1272 1272
Mohács 2925 2925
Mosdós 1920 1920
Nagyberki 1851 1851
Nagyhegyes 680 680
Orosháza 13538 1872 15410
Őr 4719 4719 9438
Pácin 687 687
Pápa 3200 3200
Pécs 5000 5000
Sarud 2713 2713
Sármellék 1861 1861
Sárvár 2200 2200
Siklós-Harkány 5670 5670
Szarvas 8453 8453 16906
Százhalombatta 7480 7481 14961
Szentendre 9875 9875 19750
Szentes 3876 3876
Szentkirály 906 906
Szentmártonkáta 1000 1000
Szerencs 15972 15972



JELES NAPOK
 Augusztus 01.
   A szoptatás világnapja
 Augusztus 09.
   Állatkertek napja
 Augusztus 09.
   A bennszülött népek világnapja
 Augusztus 20.
   1989-ben e napon gyilkolták meg elefántcsont-csempészek George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét
 Augusztus 06.
   Hirosima-Nagaszaki emléknap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.