kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
Loading
Az ÖKOSZOLGÁLAT jelenti

Új képzés!
A környezet védelmére és helyreállítására, a további szennyezésének megelőzésére irányuló törekvések igen nehezen mennek át a köztudatba és a napi gyakorlatba. A környezetet magáénak érző gazda szemlélete, az olyan magatartás kialakítása, mely a harmonikus fejlődésben, a meglévő értékek megőrzésében gondolkodik, csak akkor valósítható meg, ha az oktatás minden szintjén, az óvodától az egyetemig és az élet más területein is magasfokú környezetvédelmi tudattal rendelkező és ennek érdekében munkálkodó szakembereket, oktatókat és gyakorlati munkatársakat találunk.
Ezekből még hiány van, s ezért a gyakorlati szakemberek, a környezeti asszisztensek képzését tűzte ki céljául a TIT Stúdióban megvalósuló tanfolyam. Létrejöttét a Német Népfőiskolák Szövetségének, a Művelődési és Közoktatási Minisztériumnak és a Környezetvédelmi Minisztériumnak (az üzemanyagok termékdíjából származik a hozzájárulás) és a Veszprémi Egyetemnek köszönheti. Az utóbbi a környezetmérnöki és környezettan tanári egyetemi oktatás hazai meghonosítója.
A középfokú végzettséget adó egyéves tanfolyam októberben indul a TIT Stúdióban. Elsősorban az önkormányzati dolgozók, az oktatási intézmények, a civil társadalmi szervezetek (népfőiskolák, alapítványok, egyesületek), a tömegkommunikáció területén dolgozók számára lesz hasznos. Pályakezdő, munkanélküli fiataloknak is javasolható.
Monspart Éva
Megmentett fa és a kerékpározás
Az ősszel érkezett egy kétségbeesett terézvárosi panasz, hogy a Szondi u. 91. számú telken egy hatalmas fát ki akarnak vágni építkezés miatt. A helyi lakosok segítségével a fa megmenekült, és fővárosi védettség alá helyezték. A kerületi önkormányzat távlati terve az, hogy egy kerékpáros kresz-tanpályát készíttet a gyerekeknek ezen a telken. Erről ősszel születik meg a végleges döntés.
CsapóBeatrix
Ökoszolgálat 1054 Budapest Széchenyi rkp. 7. V. emelet
Telefon: 111 -7855, 132-3432 Fax: 132-3432



JELES NAPOK
 Augusztus 01.
   A szoptatás világnapja
 Augusztus 09.
   Állatkertek napja
 Augusztus 09.
   A bennszülött népek világnapja
 Augusztus 20.
   1989-ben e napon gyilkolták meg elefántcsont-csempészek George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét
 Augusztus 06.
   Hirosima-Nagaszaki emléknap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.