|
A T&E elősegíti a járművek emissziós szabványáról folytatott vita kiszélesítését
Az Európa Parlament jóváhagyott egy jelentést a gépjárművek emissziójának csökkentéséről. Ebben a jelentésben több olyan probléma is megjelenik, amelyeket a T&E már előzőleg is felvetett és megoldásukért harcolt.
Az EP e döntése, azaz a német EP képviselő, Kurt Vittinghof tanulmányának elfogadása az Európai Közlekedési és Környezetvédelmi Szövetség (T&E) erőfeszítéseinek sikerét is jelenti, hiszen a szövetség régóta küzd azért, hogy az EK szélesebben értelmezze az emisszió csökkentésének problémáját.
A jelentés tulajdonképpen az EK egyik 1970-es direktívájának a kiegészítése, amely javasolja a szigorúbb emissziós értékek bevezetését, de nem csak erről van szó. A T&E koordinátorának, Gijs Kunemannak a levelét követően, amelyet az EP környezetvédelmi bizottsága tagjainak küldött, a Vittinghof-jelentés három, a T&E által is kért intézkedést tartalmaz:
A gyártók tartozzanak felelősséggel a katalizátorok hosszú távú teljesítményéért.
Kapjanak nagyobb szabadságot a tagországok arra, hogy alkalmazhassák saját pénzügyi szabályozóikat is a legtisztább járművek jutalmazására.
A gyártók javítsák annak a lehetőségét, hogy a vásárlók hozzájuthassanak a gyártással kapcsolatos adatokhoz.
A jelentés még tartalmaz ajánlásokat a tömegközlekedés javítására és a jobb üzemanyag-felhasználásra, valamint azt javasolja, hogy a 2500 kg feletti súlyú járművekre ugyanazok a kibocsátási normák legyenek a mérv-adóak, mint a személyautókra.
(T&E Bulletin)
|