Kupke szomszéd nem az egyedüli, aki reggelenként drótszamáron megy dolgozni. Az európai motorizációs nagyhatalomnak számító Németországban 37 millió gépkocsi fut az utakon, ezzel szemben a német pincékben, garázsokban és hátsó-udvarokban mintegy 60 millió kétkerekűt tárolnak. A kerékpár az autóval egyenrangú közlekedési eszköznek számít, ennek megfelelően az NSZK-ban majdnem négyezer kilométernyi bicikliút áll a ,,dróthuszárok" rendelkezésére. A kerékpárút pedig a bringások féltve őrzött felségterületének számít: a felfestéssel jelölt ,,terepre" tévedő óvatlan gyalogost — általában mit sem sejtő külföldit — kíméletlenül ,,lecsöngetik" az útról a két keréken száguldók.

Az örök háború azonban sokkal inkább az egymás ,,ősellenségeinek" számító kerékpárosok és autósok között zajlik. A biciklisták kifogyhatatlan panaszainak első számú alanyai a kijelölt kerékpárutakon szemtelenül parkoló gépkocsivezetők. A bonni helyi hírekben a minap feltűnést keltett az a fiatalember, aki megunva a ,,bicikliösvényeken" parkoló autók állandó kerülgetését, speciális terepbringájával egyszerűen fel- és lehajtott a négykerekűeken. Az ámokfutásnak végetvető rendőröknek hiába magyarázta, hogy ő teljesen szabályosan haladt a kijelölt úton, amely — igaz — tele volt akadályokkal.

A másik oldal viszont a kerékpárosok figyelmetlen és balesetveszélyes közlekedési szokásait rója fel. A német rendőrség tavaly több mint 75 ezer közúti bicikliszerencsétlenséget jegyzett fel, s mint Rolf Maginot, a Német Közlekedésfelügyelet igazgatója hozzáteszi: az elmúlt esztendő 540 halálos áldozata szomorú rekord. Maginot szerint az elsősorban maradandó fej- és gerincsérüléseket okozó balesetek statisztikáját tovább rontják a be nem jelentett balesetek ezrei, amelyek szenvedő alanyai nagyrészt az iskolás korú gyerekek közül kerülnek ki.

Mindezzel együtt a kerékpár a német életforma elválaszthatatlan része: az öltönyös uraktól kezdve a nyár beköszöntével egyre lengébb öltözetű fiatal lányokon át egészen a komótosan tekerő nyugdíjasokig szinte mindenki biciklizik. A hagyományokhoz ragaszkodó NSZK polgárai hétvégeken sem válnak meg kedvenc kétkerekűiktől: az autóval kirándulni indulók ugyanolyan természetességgel viszik magukkal kerékpárjukat, mint a kávéstermoszt, vagy a sonkás szendvicseket. Az igazi biciklis kirándulóknak pedig külön térképek és jól kiépített túraútvonalak könnyítik meg a fárasztó pedálozást. A Rajna mentén — Kölntől egészen Mainzig — mintegy kétszáz kilométeren át lehet kiváló minőségű kerékpárutakon végigtekerni. Ha pedig valaki megunja a csodálatos tájon át a monoton taposást, akkor a szövetségi vasúton személypoggyászként adhatja fel biciklijét. A Deutsche Bundesbahn sokrétű szolgáltatásai közé tartozik a turista utazóközönség által kedvelt biciklikölcsönzés is.

Az elegáns bonni kormányzati negyedben sem bámulják meg az egyszerű kerékpárost. A Bundestag futárszolgálata például szolgálati bicikliket rendszeresített a küldemények gyors célba juttatása érdekében. Míg a minisztériumi szóvivők többsége a heti rendszeres sajtóértekezletekre érkezve Mercedesekből és BMW-kből kászálódik ki, addig a példamutató környezetvédelmi tárca sajtósai könnyed mozdulattal támasztják az épület falának kerékpárjaikat. A kísérletező kedvéről híres bajor rendőrség pedig járőrbicikliket tesztel: az első eredmények szerint gyors leszállást lehetővé tévő női modellek tűnnek a legalkalmasabbnak Derrick felügyelő kollégáinak, s mint hírlik, egyedül a kék villogó és a sziréna okoz némi problémát.

A milliónyi kerékpárnak megfelelő nagyságrendet ér el a németországi bicikliüzlet is. Tavaly mintegy hatmillió új kerékpárt adtak el, ebből 4,6 millió volt hazai gyártmány. A 300 ezer lakosú Bonnban és szűkebb környékén több mint száz kerékpárszaküzlet és -szervíz kínálja a különböző árú és felszereltségi fokú drótszamarakat. Grabner úr szerint — aki lassan harmincadik éve vezeti kerékpárboltját — a bicikli már rég-óta nem a szegény ember lova. A legolcsóbb, 200 márkás darabokat kevesen viszik, ezzel szemben keresettek a 600-700 márkát kóstáló ,,középkategóriás" city bike-ok, amelyektől egy-másfél éves használat után a tulajdonosok örülnek, ha fél- vagy negyedáron meg tudnak szabadulni. A kerékpáros sznobok pedig a nagy autógyárak emblémáival ellátott modelleket keresik, mert ahogy az egyik potom kétezer márkás bringát gusztáló vevő állítja: ami négy keréken bevált, az kettőn sem okozhat csalódást.

Bonn, 1994. május

Dési András

(Népszabadság, 1994. május 28.)