A kutatók úgy gondolják, hogy megtalálták a békák és varangyok világszerte végbement különös eltűnésének magyarázatát — a felsőlégköri ózonréteg sérülésének képében.

Az Amerikai Egyesült Államok északnyugati tengerparti területén számos béka és varangyfajon elvégzett felmérés alapján Oregon Állam Egyetemének kutatói úgy találták, hogy azok a fajok, amelyeknek az egyedszáma nem csökken, nagy koncentrációban rendelkeznek egy enzimmel, mely segít az ultraibolya sugárzás hatásainak kivédésében.

Egy békafajban, a csendesóceáni levelibékában (hyla regila) hatszor annyi fotoliázt, vagyis védőenzimet találtak, mint a nyugatamerikai varangyban (bufo boreas) és háromszor annyit, mint a cascades békában (rana cascadae). Mindhárom faj nyílt vízben, napfénynek kitett helyen rakja le petéit. Az északamerikai varangy és a cascades béka ismereteink szerint rohamosan fogyatkozik, míg a csendesóceáni levelibéka nem. A kikelési arány viszont növekedett, ha a sérülékeny békapetéket védték a napfénytől.

(The Guardian)