kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
Loading
KEZET FOGNI ÉS BEÉRNI KEVESEBBEL...

Az alábbi cikket a zöld elvek mellett egyik leghatározottabban fellépő szervezet, a T&E (Európai Közlekedési és Környezetvédelmi Szövetség) egyik vezetője írta. A Lélegzet szerkesztősége vitaindítónak szánja ezt az írást. Várjuk olvasóink hozzászólását.
A repülés és a környezet kapcsolatával foglalkozó nemrég megtartott konferencián meglepetéssel tapasztaltam, milyen hatalmas szakadék húzódik egyrészt a környezeti problémák kutatói és támogatóik, másrészt a nagy légitársaságok felső szintű vezetői között. Ami megrémisztett, az az volt, hogy gyakran milyen kevés egyetértés van az ipar és a környezetvédők között.
A radikális és alapvető környezetvédelmi tételek elfogadására kétségtelenül szükségünk van ahhoz, hogy felismerjük a környezet állapotának súlyosságát. Ugyanakkor szükségünk van olyan emberekre, akik készek leülni és tárgyalni azokkal, akik a környezetet pusztítják — még akkor is, ha kevesebbel kell beérnünk.
Néha az a benyomásom, hogy amikor környezetvédők az ipar képviselőivel tárgyalnak, szinte úgy érzik, mintha legveszedelmesebb ellenségeikhez beszélnének. Például: "Miért próbálnám megérteni azt a vállalatot, amelyik épp most fejezte be egy gyönyörű völgyet elpusztító autópálya építését?" Vagy: "Miért állnék szóba egy olyan hivatalnokkal, akinek fizetése ötszöröse az enyémnek és a pénze ráadásul pont azokból a dolgokból származik, amik ellen én harcolok?"

Milyen más lehetőségek állnak rendelkezésünkre? Mi, a környezetvédő mozgalomban dolgozók úgy véljük, hogy érveink és bizonyítékaink vannak — és ez bizonyára így is van: a közérdek és nem önös érdekünk mellett érvelünk. A környezet pusztításához oly sokkal hozzájáruló multinacionális cégek pedig önös érdeküktől vezérelve szólnak. De a pénz náluk van. Így aztán két dolog között választhatunk: békésen közelítünk egymás felé, vagy pedig harcolunk, ami csak további környezetpusztításhoz vezet, nem pedig a megoldáshoz.
Észak-Írországban és Jerikóban az emberek hozzáláttak a kemény feladathoz: kezet fogni azokkal az emberekkel, akikről azt gondolják, hogy megölték barátaikat és rokonaikat. Nem lehet egyszerű egy protestáns számára kezet fogni egy katolikussal (és fordítva), vagy egy palesztin számára egy izraelivel (vagy fordítva). Azonban ha nem ráznak kezet egymással, sohasem fognak békében élni. Ez ugyan nem feltétlenül igazságos, de kivitelezhető.
A T&E már többször fogott kezet az olyan vállalati felfogást képviselő emberekkel, amely egy szép völgyben csupán az olcsó építési lehetőséget látja. Tevékenységünk alapjait tekintve, ez biztos nem volt helyes. De az biztos, hogy a környezetért folytatott csatákat így nyerhetjük meg — legalábbis a mai körülmények között.
Chris Bowers (T&E Bulletin)



JELES NAPOK
 Augusztus 01.
   A szoptatás világnapja
 Augusztus 09.
   Állatkertek napja
 Augusztus 09.
   A bennszülött népek világnapja
 Augusztus 20.
   1989-ben e napon gyilkolták meg elefántcsont-csempészek George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét
 Augusztus 06.
   Hirosima-Nagaszaki emléknap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.