Egy valódi zöldséges sohasem viselkedne így, azonban ez a magatartás jellemző országunk kormányára. Szinte kizárólagos szempont a "veszteségek" (az államháztartás hiányának) csökkentése, a mellékhatások elemzésére már nem kerül sor. Pedig a mellékhatások esetenként erősebbek lehetnek a várt főhatásoknál.

Természetesen a Levegő Munkacsoport szakértői is elkerülhetetlennek tartották az államháztartási hiány csökkentését szolgáló megszorító intézkedéseket. Az utóbbi időben ennek érdekében a kormány is több olyan intézkedést is hozott, amit a Levegő Munkacsoport már régóta javasol. Ilyen a személygépkocsik megemelt fogyasztási adója, a cégautók különadója, a játékadó növelése, a fekete és szürke gazdaság visszaszorítására hozott egyes jogszabályok, a vám- és adóhatóság megerősítése, a közbeszerzési törvény elfogadása. A legtöbb intézkedés azonban gyökeresen ellentétes a környezetvédő szervezetek törekvéseivel. Itt elsősorban arra gondolunk, hogy az államháztartás átalakításának az energia- és nyersanyag-felhasználás, valamint a környezetszennyezés csökkentésére kellene ösztönöznie, ugyanakkor mérsékelnie kellene a munkaerőt sújtó terheket, és előnyben részesítenie a humán erőforrások fejlesztését.

A Levegő Munkacsoport álláspontja szerint gazdasági és környezetvédelmi szempontból egyaránt arra lenne szükség, hogy a kormány a szellemi tevékenységeket részesítse előnyben, s minél erőteljesebben támogassa mindazokat a tevékenységeket, amelyek az emberek testi, lelki és szellemi fejlődését szolgálják. A kormány intézkedéseivel azonban ennek ellenkezőjét valósítja meg: a szellemi élet szétverését, és így az egyetlen valódi kibontakozási esélyünk semmisíti meg.

A családi pótlék megvonása a diplomások felét érinti, és ezáltal épp azok a családok kerülnek hátrányos helyzetbe, akik a legtöbbet teszik és tudnák tenni a továbbiakban is a művelt, magasan képzett állampolgárok kineveléséért. (Egyébként miközben a családi pótlék 5-10 milliárd forintos csökkentéséről folyt a vita, senki sem szólt arról, hogy egy év alatt az infláció közel 40 milliárd forintot vett ki gyerekes családok zsebéből a családi pótlék elértéktelenedése következtében.) A felsőoktatás leépítése, a közoktatás visszafejlesztése, az egészségügyi ellátás színvonalának csökkentése, a közművelődés, a kulturális élet és a tudományos kutatások ellehetetlenítése a nemzetközi versenyképességhez elengedhetetlen munkaerőt teszik tönkre - többek között azért is, mert a munkanélkülivé vált értelmiségiek rohamos szellemi és erkölcsi leépülése tapasztalható országszerte.

Szakmailag elfogadhatatlan a pénzügyminiszternek az az érve, hogy a megszorító intézkedések azért kell, hogy ezeket a területeket sújtsák, mert a vállalkozói szféra már nem terhelhető tovább. A keresletcsökkenés következtében a vállalkozói szférát is keményen érintik ezek az intézkedések.

A legfrissebb adatok azt mutatják, hogy az intézkedések a kívánt célt sem érik el: tovább nő a külkereskedelmi hiány, miközben folytatódik a jövő felélése.

A szellemi munkát sújtó 44%-os többletadó bevezetésének egyik indoka az volt, hogy sokan visszaéltek azzal a lehetőséggel, hogy egyes szellemi tevékenységek után nem kellett tb-járulékot fizetni. Természetesen törekedni kell a visszaélések megszüntetésére, de nem olyan módon, hogy ezáltal még nagyobb kárt okozzunk.

A visszásságok felszámolását pedig talán a bankoknál kellett volna kezdeni. A hazai bankok az elmúlt években hanyag és nem egy esetben korrupt gazdálkodásukkal (sok újságcikk jelent meg már arról, hogyan lehetett könnyen hitelhez jutni anélkül, hogy a hitelfelvevő megfelelő biztosítékkal rendelkezett volna) több száz milliárd forinttal károsították meg az államot, azaz az adófizetőket. (A bankkonszolidáció mai árakon - a kamatos kamatokat is számítva - közel 700 milliárd forintunkba került. Eredményességéről pedig Bokros Lajos kijelentése tanúskodik: szerinte az lenne a legjobb, ha bankjainkat ingyen odaadnánk a külföldi befektetőknek.) A felelősségrevonás azonban elmaradt, és az állami banktisztviselők a nemzetközi gyakorlattal ellentétben továbbra is a többszörösét keresik annak, mint amit az egyéb állami hivatalokban dolgozó köztisztviselők kapnak.

A fekete gazdaság terjedésére már a megszorító intézkedések önmagukban is ösztönöznek. Ezt a folyamatot segíti az olyan, a Levegő Munkacsoport által javasolt intézkedések elmaradása, mint a közvetítői import, az utasforgalmi kedvezmények és a "KGST" import szigorúbb szabályozása, valamint a nemzetközi kamionforgalom kemény ellenőrzése és korlátozása.

A fekete gazdaságnak nyit tágabb teret a környezetvédelmi felügyelőségeknél és az ÁNTSZ-nél tervezett létszámleépítés is.

Továbbra is megmarad a vezetékes energiahordozók (villamosáram és földgáz) termelői árának a támogatása, sőt a 8%-os vámpótlék még növeli azt, hiszen a vámpótlék az energiaimportot nem terheli. Kérdés tehát, hogy a kormány miért nem a vezetékes energiahordozók árainak hosszabb távon amúgy is elkerülhetetlen emelésével igyekszik legalább részben csökkenteni a költségvetési hiányt.

Megbízható forrásból származó értesüléseink szerint az energiaszektor privatizációjában érdekelt külföldi cégek most éppen azért lobbiznak igen keményen, hogy a privatizáció előtt ne történjen áremelés. Jelenleg ugyanis a vezetékes energiahordozók hazai termelői és szolgáltatói veszteségesen működnek, és így értékük jóval alacsonyabb, mintha az árakat külpiaci szintre emelnék, azaz a külföldi cégek most rendkívül olcsón jutnának hozzá ezen vállalatainkhoz (lásd a mellékelt ábrát!). Amikor pedig ezek a vállalatok már az ő tulajdonukban lesznek, nem fognak habozni, hogy az árakat (egyébként teljesen jogosan) piaci szintre emeljék. Természetesen a lakosság és a közintézmények ekkor már semmiféle ellentételezésben nem részesülnének. (Mindez kísértetiesen hasonlít azokra a súlyos mulasztásokra, amelyeket a hazai privatizációs intézmények követtek el a propán-bután gázszolgáltató vállalatok magánosításánál: ekkor 2 millió embert érintett a pébé-gáz nagymértékű, kompenzáció nélküli, azóta is tartó emelése.) Amint ismeretes, a Levegő Munkacsoport szakértői konkrét javaslatokat dolgoztak ki a villamosáram és a földgáz árának piaci szintre történő emelésére és az ezzel párhuzamosan megvalósítandó tisztességes kompenzációra. Œgy tűnik azonban, hogy a kormány nem kívánja ezeket az intézkedéseket megtenni, és ily módon ismét csupán a külföldi befektetők nyernek majd százmilliárdokat - a magyar lakosság rovására. Előre látható, hogy ez lesz majd az évszázad privatizációs botránya Magyarországon.

A Bokros-csomag bevezetését elősegíti az elmúlt évtizedekben kialakult tehetetlenség érzése: a lakosság túlnyomó többségének az a beidegződése, hogy a nagypolitikára úgy sincs befolyásuk, az állami döntések megváltoztatására semmi esélyük, legfeljebb az egyéni ügyeskedések és túlélési stratégiák segíthetnek az egyes embernek a kedvezőtlen hatások kivédésében.

Egyik másik ilyen tényező a fejtetőre állított értékrend. Számos politikus ismerte el a Levegő Munkacsoport tagjaival folytatott szűkebb körű megbeszéléseken, hogy a Levegő Munkacsoport javaslatai ésszerűek, és elvben érdemes lenne megvalósítani azokat, de "politikailag nem tudják felvállalni, mert a lakosság nem fogadná el azokat". (Világosabban fogalmazva: a lakosság inkább hajlandó lemondani a színvonalas oktatásról vagy egészségügyi ellátásról, mint például az autójáról.) Hasonló hozzáállást tapasztaltunk nem egy civil szervezet részéről: bár támadják például - a 44%-os tb-járulék kivetését a szellemi tevékenységekre vagy a felsőoktatásban tervezett létszámleépítéseket, de semmilyen javaslatot nem tesznek arra, hogyan lehetne valóban kilábalni a társadalmi és gazdasági válságból. Kedvező tapasztalatunk viszont, hogy már vannak olyan civil szerveződések - így például a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete és a Nagycsaládosok Országos Egyesülete -, akik a Levegő Munkacsoporthoz hasonló módon gondolkodva maguk is törekszenek alternatív megoldások felvázolására. Reméljük, hogy az elkövetkező időben egyre többen követik példájukat.