- Mi teszi nehézkessé a privatizálást a környezetvédelem szempontjából?

- A korábban felhalmozott környezeti károkért valakinek felelősséget kellene vállalni. Nálunk gond eladni az állami tulajdont, mert még a legkörültekintőbb ökoauditálással sem lehet felmérni azokat a környezeti károkat, melyek sok éve a talajban elásva, szétszórva keletkeztek. (Az ökoauditálás vagy környezeti állapotfelmérés alatt olyan vizsgálatot értünk, melynek során megállapítják, hogy az adott üzem tevékenysége milyen károkat okoz, illetve okozott a környezetben.) Emiatt például a vegyipari vállalatokat, gyógyszeripari cégeket nehéz magánosítani. Egy külföldi befektető, akinek a környezeti problémák kezelésében van már jártassága, tudja, hogy bár nálunk ma még nem feltétlenül kérik számon a meglévő környezetvédelmi előírásokat sem, de előbb-utóbb majd eljön ennek az ideje, sőt az előírások még szigorodni is fognak.

Egy átmeneti gazdaságnál ez súlyos kérdés, különösen azért, mert a politika nehezen kiszámítható. Nem lehet tudni, hogy a környezetvédelmi előírásokat mennyire fogják szigorítani, mennyire fog a társadalmi nyomás változni, tehát a politikai bizonytalansággal együtt jár a környezetvédelmi előírások kikényszerítésének kiszámíthatatlansága.

Nálunk ugyan szigorúak az előírások, de a kikényszerítési mechanizmusok még nem hatékonyak. Aki itt ingatlant akar venni, az nem tudhatja, hogy őrajta mikor kérik számon ezeket a törvényeket.

- Hogyan cselekednek ebben a felemás helyzetben a vállalatok?

- A felelősségtől mindenki szabadulni igyekszik. Jelenleg az a gyakorlat, hogy szétszedik kisebb egységekre a céget, jogutódnak meghagynak egyet, amely aztán tönkremegy. És mindig éppen ez alatt a tönkrement jogutód alatt van elásva az összes veszélyes hulladék.

Mivel eddig az állam volt a tulajdonos, természetes, hogy az állam volt ezért is felelős. Korábban nem a veszélyhelyzet súlyossága, hanem a társadalmi nyilvánosság nagysága és bizonyos érdekcsoportok erőssége volt az ösztönzője a felelősség elismerésének és a károk helyreállításának.

Ezen a helyzeten kellene változtatni. Nemjó, ha az állam vállalja felelősséget a múltban okozott károkért, mert ebben az esetben majd jogviták tömege bontakozik ki, hogy vajon a múltban okozták-e a kár okat, vagy most. Ez jogilag kezelhetetlen. Ha csődbe megy egy vállalkozás, amely a veszélyes hulladékot termelte, nincs, aki helyt álljon.

Tulajdonképpen a társadalomnak védekeznie kellene e veszély ellen. Ennek több módja létezik. Egy ilyen nálunk is ismert lehetőség: a környezetvédelmi alapok képzése, melyekből különböző, a közösség érdekeit érintő környezeti károkat finaszíroznak. Ezekkel az a baj, hogy ezek a pénzek ún. "puha pénzek", amelyekhez pályázat útján lehet hozzájutni. Ezeknek a puha pénzeknek az a tulajdonságuk, hogy ha valaki megkapta, mindenképpen elkölti, akár szükséges, akár nem, hiszen talált pénznek számítanak.

- Hogyan oldaná meg ezt a kérdést az új rendszer?

- Az általam javasolt felelősségbiztosítási rendszernek az a lényege, hogy megpróbáljuk az ügyet gazdasági úton kezelni. Akinek a tevékenysége kockázatos, kötelezően biztosítási díjat kellene fizetnie, mint például az USA-ban vagy Svédországban.

A biztosítás nem úgy működne, mint a gépkocsik kötelező felelősségbiztosítása, melynél az autós által okozott kárt téríti a biztosító, mert így a pénz felhasználása nem lenne elég hatékony. Ha a biztosító egyszerűen helyt állna, akkor a károkozó szennyezőnek és a károsultnak is az lenne az érdeke, hogy nyugodtan szennyezzen, és ne ő takarítsa azt el, hanem a biztosító.

A környezetszennyezés következtében károsult magánszemély vagy jogi személy részére akkor térítene kárt a biztosító, ha az személyi sérüléssel vagy vagyoni kártérítési igénnyel járna együtt, és a károkozó ismeretlen, vagy a kárért nem tud gazdaságilag helyt állni.

Tehát csak abban az esetben fizetne a biztosító, ha gazdaságilag csődbe ment cégről van szó, vagy ha nem deríthető ki pontosan, hogy ki a károkozó.

A másik lehetőség az önként vállalt kockázati biztosítás. Ez esetben a károkozó, hogy ne fenyegesse őt egy esetleges környezeti katasztrófa miatt a tönkremenés veszélye, külön biztosítást köt, amelyben vállalja, hogy a biztosítóval megosztják az esetleges kár elhárításának a költségeit.

A két lehetőség közül a kötelező felelősségbiztosítás bevezetése az érdekesebb. Ebben az esetben drágulnának a kockázatos tevékenységek. Lehet, hogy emiatt néhány cég felhagyna a környezetet veszélyeztető tevékenységével, akár meg is szűnnének néhányan, viszont a másik oldalon környezeti biztosítással foglalkozó cégek alakulnának, tehát bővülne a szolgáltatók köre. Így nem az állam feladata lenne a károk eredetének a feltárása és elhárítási költségeinek előteremtése.

Kezdetben, amíg nem töltődik fel a rendszer, az államnak kellene a viszontbiztosító szerepét vállalnia.

- Tudna-e mondani erre gyakorlati példát is?

- Ha egy veszélyes hulladékkal foglalkozó cég kárt okoz, a törvények alapján saját magának kell a veszélyt elhárítania. Ha erre rámegy a cég vagyona, akkor felel érte a biztosító. De nem valószínű, hogy egy egymilló forintot jegyzett kft. egy ilyen rendszerben képes volna szerződést kötni a biztosítóval arra, hogy veszélyes hulladékok ártalmatlanításával foglalkozzon. Nincs meg az anyagi fedezete a tevékenységére.

A bankok sem fognak hitelezni olyan veszélyes hulladékkal foglalkozó cégnek, amelyiknek nincsen kötelező felelősségbiztosítása, hiszen nem akarják kockáztatni a pénzüket.

- Mi a helyzet a biztosítási díjakkal?

- A díjak becslésénél egyrészt a környezetben okozott károk évenkénti nagyságából lehetne kiindulni, másrészt a gazdaság teherbíró képességéből. Becslések szerint évente 6-30 milliárd forintnyi környezeti kár keletkezik, ebből 6-10 milliárdnyi lenne az a rész, amelyet a kötelező felelősségbiztosításból kellenefedezni.

A díj függene a tevékenység típusától, kiterjedtségétől és a foglalkoztatottak számától. Svédországban ez az összeg évente és gyáranként 1000 és 100 000 svéd korona között mozog.

- Hogyan működne az önszabályozás a vállalatokon belül?

Nem szabad elfelejtkeznünk arról, hogy a cégek önszabályozási mechanizmusa is hat a környezetvédelmi szempontok figyelembevételekor. Az Európai Közösség gyakorlata azt mutatja, hogy ez egyre nagyobb tért hódít. Engedik, hogy a cégek bizonyos célok érdekében saját maguk alakítsák ki a reagálási stratégiát. Nem kikényszerítik a magatartást, hanem egy célt próbálnak közösen kitűzni. Az odáig vezető utat egyénileg lehet megválasztani. Vagyis nem kell mindent előírni, hiszen központilag nem érthetnek ahhoz, hogy pl. milyen anyagokat milyen hordókban kell tárolni. Csak annyit kell elvárni, hogy bizonyos megállapodásokat ne sértsenek meg. Ahol a vállalat vezetése büntetőjogilag is felelőssé tehető, mindjárt csökkennek a szabálysértések.

- Milyen egyéb kedvező hatásai vannak ennek a rendszernek?

- Rendkívül fontos hatás, hogy ez a rendszer kiszámíthatóbbá, megbízhatóbbá teszi a gazdasági életet. Ugyanakkor csökkenti az állam terheit, azért is, mert a biztosító saját védelme érdekében megfigyelőrendszert épít ki, adatokat gyűjt, ellenőriz. Továbbá a biztosító szabályozó hatóságként szerepel, a kártérítési felelőssége érdekében elő-írásokat, szabványokat alkot (mint pl. a lakásbiztosításnál), vagyis tehermentesíti a hatóságokat.