Levélváltás a körgyűrűről
Semmi pénzt az északi szakaszra!
A Levegő Munkacsoport levele Bokros Lajos pénzügyminiszternek
Értesüléseink szerint az elkövetkező években a Kormány 25 milliárd forintot kíván a központi költségvetésből az M0 körgyűrű északi szakaszának építésére fordítani. Hazai és külföldi szakértők viszgálatai egyértelműen kimutatták, hogy ennek a szakasznak a megépítése a jelenlegi és a következő években várható feltételek között sem gazdasági, sem forgalmi szempontból nem indokolható. Joggal kelthet komoly visszatetszést és ellenállást a közvéleményben, hogy ugyanakkor, amikor kemény gazdasági megszorításokkal sújtják a lakosság széles rétegeit, akkor egy pazarló, a gondokon aligha segítő óriásberuházásra költik az adófizetők pénzét.
A tervek szerint az említett beruházás tenné ki az elkövetkező öt évben a közúti fejlesztésekre szánt öszes költségvetési forrás 80%-át. Ismerve az ország úthálózatának állapotát, előre látható, hogy egy ilyen döntés indokoltan vonná maga után a vidéki önkormányzatok erőteljes tiltakozását is.
Ami pedig Budapest és környéke közlekedési viszonyainak és környezeti állapotának javítását illeti, szakértői számítások bizonyítják, hogy a tömegközlekedés (beleértve az elővárosi vasutakat is) fejlesztése legalább tízszer annyira költséghatékony, mint a közutak építése.
A fentiek értelmében javasoljuk, hogy az állami költségvetésből semmilyen mértékben se fedezzék az M0 körgyűrű északi szakaszának az építését. Ehelyett - amennyiben a költségvetés helyzete megengedi a fővárosi tömgközlekedés (beleértve a Budapest-környéki vasútvonalakat) fokozottabb támogatását tartjuk szükségesnek, különös tekintettel a Budapesti Közlekedési Szövetség mielőbbi létrehozására.
Bízunk benne, hogy figyelembe véve a magyar gazdaság és az állami költségvetés helyzetét javaslatunkat Ön is támogatni fogja.
Lukács András
A Pénzügyminisztérium válasza
Az M0 körgyűrű északi szakasza miatt írt megkeresésre röviden a következőkről tudom tájékoztatni.
A központi költségvetés jelenlegi helyzete és az Útalap leterheltsége, illetve forrásainak csökkentése miatt nincs szó eldöntött 25 milliárd forintos programról. Viszont időszerű marad a Vác felé vezető új országos főközlekedési út, és az átmenő forgalom elterelése, valamint a belterületek környezetvédelme érdekében a körgyűrűnek az új főközlekedési útig való kiépítése.
Ez természetesen nem jelenti az elővárosi tömegközlekedés fejlesztésének vitatását. Ami ebből a majdani közlekedési szövetségre tartozik, azt az érintett gazdálkodási szervezetek és a felettük tulajdonosi jogokat gyakorlók kapcsolatával kell megoldani.
Kérem fentiek szíves tudomásulvételét.
Dr. Varga Sándor főosztályvezető-helyettes
Lukács András
|