Évente többször is emelik az étkezési hozzájárulás díját az iskolákban, miközben az egyenetlen minőség mellett olyan nyilvánvaló pazarlásokkal is találkozunk, mint reggelire a 2 dl-es dobozos italok, hétszámra az aszott margarinos zsemlék, takarmányminőségű almák, narancsok, amelyeket a gyerekek ki sem vesznek a tálból, érintetlenül vándorolnak a kukába.

Még több ember idegeit borzolta fel az év elején a szemétdíjak egyoldalú, drasztikus bevezetése. Nem hagyott választási lehetőséget az állampolgárnak arra, hogy többletgondossággal, takarékoskodással — ami pedig mindannyiunk érdeke lett volna — csökkenthesse szemetelése költségeit.

Hazánkban a tankönyvgyártás évente mintegy 5 milliárd Ft-os forgalmat jelent. A tankönyvüzlet egy sereg embernek jelent munkát, jövedelmet. Ráadásul az is jó dolog, hogy a tanár a pedagógiai meggyőződésének megfelelő könyvet tudja kiválasztani munkájához. Ezek az okok is közrejátszottak abban, hogy Rab Károly győri országgyűlési képviselő javaslatának — aki azt szerette volna elérni, hogy széles körű mozgalom induljon el a tankönyvek kölcsönzése, többéves használata érdekében — nem volt országos visszhangja.

Július elején azonban egy napilapunk cikke arra figyelmeztetett, hogy nem szabad hagyni elaludni ezt a kezdeményezést. Sok szülő ugyanis azért nem tudja gyerekét nyáron még kedvezményes táborba sem küldeni, mert ősszel ismét hatalmas összegbe fog kerülni az iskolakezdésük.

Számos, nálunk gazdagabb országban szervezték meg, hogy a tankönyveket két-három egymás után jövő osztályban is lehessen használni. Tudjuk, hogy szerteágazó problémáról van szó. De túlontúl is sok gyerekes család tudná ma Magyarországon a szeptemberi 2-6 ezer Ft-os gyerekenkénti megtakarítást hasznosabb célokra fordítani. És ne feledkezzünk meg a takarékossághoz kapcsolódó környezetkímélésről sem!

Európában többnyire a puritán háztartások vészelik át a nehéz időket. Azok, amelyek tartalékaikat anyag- és energiatakarékosan hasznosítják. Ha lehet, szigetelnek, télen pulóvert húznak a lakásban, házilag készítik az italokat, süteményeket, egymás közt cserélik a gyerekruhákat, és általában fütyülnek a diktált fogyasztói életstílusra. A hiányzó pénzt több odafigyeléssel, keményebb munkával és egy sereg ötlettel pótolják. Ilyen családokban a gyerekek is büszkén vállalják a "másságot", és valóban irigylésre méltóbb helyzetben vannak azoknál a társaiknál, akikkel nem érnek rá törődni a szüleik. Nagy baj azonban, hogy ez az életstratégia elszigetelve nem eredményes. Ha az emberek nem tudják ezt a szemléletet a munkájuk során is érvényesíteni, illetve másoktól kikényszeríteni, ha makroszinten más törvények uralkodnak, akkor minden igyekezet hiábavaló.

Egy ismerős nagymama Hollandiából hazatérve mesélte el, hogy ott egyes gyógyszerekből csak annyi szemet kell megvenni, amennyi a recepten szerepel. Mindannyiunknak vannak élményei arról, hogy mennyi gyógyszermaradék található egy házi-patikában. Ezeket legyártották, csomagolták, szállították, megvették - - dotálták a tb-járulékot fizetők pénzéből, amelyet sokkal okosabbra is lehetett volna fordítani —, majd a kukába kerül, és veszélyes hulladékként elszennyezi a felszín alatti ivóvízbázisainkat.

Keressük együtt a megoldásokat, és ne restelljük számon is kérni a pénzünkkel könnyelműen gazdálkodókon!