Nézem azokat a fotókat, amelyek a nyári, családi "tanulmányutazásunk" idején készültek, és amelyek kerékpáros szemszögből kerültek lencsevégre. Valójában rengeteget lehetne írni arról, amit ott tapasztaltam. Finnország tele van kerékpárutakkal, amelyek valósággal behálózzák az országot, akárcsak a mellettük kiépített országutak.

Nehéz érzékeltetni, milyen könnyen át tudtunk állni arra, hogy biciklis szemmel lássuk a körülményeket. Annak ellenére, hogy turistaként jártunk-keltünk "északi rokonainknál", két nap sem kellett ahhoz, hogy az ott kölcsönkapott bringák nyergében hozzászokjunk ahhoz a "paradicsomi" állapothoz, amivel a finn kerékpárosokat kiszolgálják.

A jót hamar meg lehet szokni, és gyorsan természetessé válik, hogy bevásárolni, kikapcsolódni, lazítani biciklivel induljon az ember, akár hosszabb távolságra is. Tény azonban, hogy a népsűrűség fele a magyarországinak, viszont az autóval való ellátottság, és a reálisan érzékelhető életszínvonal — ha lehet ilyet mondani — több mint másfélszerese. Talán ezért nem lehet annyi autót érzékelni az utakon. Ezek az utak még a városokon belül sem szélesebbek 7-8 méternél, tehát kétszer egy forgalmi sávnál. Viszont mindenhol van az út legalább egyik oldalán olyan (min. 3,5 m) széles járda, amelyet közösen használnak a gyalogosok és a kerékpárosok. Télen pedig, amikor hó borítja a tájat, ugyanezt a járdát használják a sílécen munkába, iskolába járók is.

Először csak az tűnt fel, hogy szinte az összes járdát táblával jelzik, a nálunk sokat szidott és nehezen elfogadott ún. "gyalog- és kerékpárút" táblával, méghozzá a nem elválasztott rendszerűvel. Hozzá kell azonban tenni, hogy a finnországi megoldás jóval elfogadhatóbb, hiszen ezek a járdák legalább 3 méter szélesek. A valamilyen módon elválasztott rendszer inkább a kivételek közé sorolható. Ilyet elsősorban a nagy gyalogos- (értsd: turista) forgalmú városrészekben lehet találni.

A fent említett gyalog-kerékpárúttáblák, amelyek szinte minden utcasarkon ott virítanak, szerte Finnországban azt a benyomást keltik, mintha Hollandiában járnánk. Tolósinek és tájékoztató táblák, kerékpároshidak egészítik ki az alapinfrastruktúrát. Nem csoda, ha az így kedvezővé és biztonságossá tett kerékpárút-hálózat a legjobb reklám a kerékpározáshoz. A finnországi biciklis aktivisták ezért támogatják ezt a fajta hálózatkialakítási stratégiát, mert nagy társadalmi csoportoknál, főleg a nőknél és a fiataloknál (rajtuk keresztül pedig a férfiaknál és az autósoknál) lehet népszerűsíteni a biciklizést.

Lehet valami abban, amivel az évek óta itt élő magyar barátaink magyarázzák a finnországi eredményeket és életkörülményeket: "Más srófra jár az agyuk!" Tapiola városközpontjában vagy Otani-emiben, az egyetemi városrészben már több évtizede meglévő, a városépítészeti tankönyvekből is jól ismert példák csak számunkra, Közép-Európában élők számára jelentenek sóvárognivaló példát. A ház, a lakás körül kialakított természetes környezetben, az erdőkben nem tűnnek idegennek a turistaútként, télen sífutóútként használt kerékpárutak. Jellemző és tanulságos az is, hogyan védik meg a drága pénzen épített útjaikat a finnek. Az utakra hullott havat nem kotorják le teljesen, hanem 3-4 centimétert rajtahagyva, az autósokat szöges gumi, ill. hólánc használatára kötelezik. Ugyanígy takarítják a kerékpárút-járdákat, ami így alkalmas marad a sífutásra. De lehet kapni a biciklire is szöges gumit, ezért nem kell hogy téli álmot aludjanak a finn kerékpárok.

A fentiek alapján jutott eszembe: vajon nem kellene újragondolni a jelenlegi fejlesztési koncepciót? Mindkét országban ugyanaz a cél vezeti a közlekedéspolitikusokat: minél gyorsabban megteremteni a biztonságos kerékpározás körülményeit. Nem kevésbé fontos cél a már meglévő elemek hálózattá történő összekapcsolása sem.

Finnországban, ahol ténylegesen nem volt mód a gépjárműforgalmi sávok számának csökkentésére, ott a meglévő járdákat tették alkalmassá a közös gyalogos-kerékpáros közlekedésre. Ez a gyakorlat, a biztonság és a hálózat együttes fejlesztése érdekében, hazánkban is bevezethető.

Számtalan finnországi példát láthattunk arra is, hogy felhasználva az országutak menti biztonsági zónát, a burkolattal ellátott padkákon, ill. leállósávokon jelölik ki a kerékpárosforgalom helyét, így az autósoknak nem kell kerülgetni a legtöbbször csoportosan útnak induló kerékpáros turistákat.

(KEROSZ)