A Levegő Munkacsoport az Energetikai Érdekképviseleti Tanács fogyasztói oldalának tagjaként részt vett a tarifarendszer módosításának vitáin. Az új tarifarendszer az alkotók szándéka szerint a jelenleginél egyenletesebb energiafogyasztási struktúra kialakítására ösztönöz. Az eszményi fogyasztó az ún. tükörfogyasztó, aki főképp éjszaka használ sok áramot, és dél felé ismét valamivel többet. (Mint ismeretes, az energiatermelés szempontjából az ún. csúcsterhelések nagysága a döntő, mert erre a mennyiségre kell a kapacitásokat kialakítani. Ezért a csúcsterhelések lefaragására, a viszonylag egyenletes összfogyasztásra kell törekedni.) Ma az energiafogyasztás napi görbéje 10-12 órás nappali erős, viszonylag egyenletes fogyasztásból, kora délutáni enyhe csökkenéssel és jelentősen kisebb éjszakai fogyasztásból áll. Ennek megfelelően 2 csúcsidőszakot szeretnének kialakítani reggel 8 és 12 óra (télen 7 és 11 óra), illetve délután 17 és 20 óra (télen 16 és 19 óra) között. A csúcsidőszakban az áramdíjak magasabbak lennének.

Ez a rendszer megfelel az energiaipar igényeinek, de kényszerűen nem hagy a fogyasztónak játékteret a gazdálkodásra. Az iparban az egy- és a kétműszak azonos helyzetbe kerül. A tarifamódosítás egyéb elemei leghátrányosabban a MÁV- ot és a városi tömegközlekedést sújtják a nagyfogyasztók közül. Az előbbinél 90-110%-os, a BKV-nál 70%-os többletköltséget prognosztizálnak az év eleji áremelésen felül.

A módosítások vitájánál felmerült, hogy a tömegközlekedés számára kedvezőbb tarifarendszer a lakossági energiaár emelését vonná maga után. A kérdés a jelenlevők szerint végeredményben az, hogy a bal vagy a jobb zsebünkből vegyük- e elő az újabb ezreseket. (A Levegő Munkacsoport már régóta javasolja, hogy az ipari nagyfogyasztók — pl. kohászat, nehézvegyipar — részére is jelentősebben emeljék meg az árakat. Ezáltal egyrészt a lakosság teheit lehetne csökkenteni, másrészt előnybe kerülnének a környezetkímélőbb ágazatok a súlyosan környezetszennyezőkkel szemben. Ez nem mondana ellent a jelenlegi árképzési filozófiának, amely a valós árak megfizettetésére törekszik, hiszen az említett iparágak helyett jelenleg a társadalom és a gazdaság többi szereplője fizeti meg a környezetszennyezéssel okozott hatalmas károkat. Javaslatunkat azonban nem sikerült elfogadtatni.)

Volt még egy vitatott eleme az új tarifarendszernek, az ún. alapdíj, amelyet minden fogyasztóhelynek meg kell fizetni. Logikus az áramszolgáltatók érvelése, hogy a fogyasztóhelyeknek vannak olyan állandó költségei, amelyek akkor is jelentkeznek, ha nincs tényleges áramhasználat. A tervezett 100 Ft nem magas, azonban a Matáv mára közel ezer forintos átlagos alapdíja rossz előérzeteket vált ki mindannyiunkból. Úgy kell az alapdíj képzését definiálni az új rendeletben, hogy az ne az áramszolgáltatók kénye-kedve szerint növekedhessen, és ne fordulhasson elő, hogy a túlzott mértékű emelés miatt újabb rétegek legyenek kénytelenek lemondani az áramról, mint ez a telefon esetében sajnos megtörtént.

A tarifarendszerek különféle filozófia szerint készíthetők el az adott ország gazdasági-társadalmi berendezkedésének megfelelően. A rendszer fedezze a különféle költségeket, nyereséget stb., legyen átlátható, és a lehetőség szerint ne egyes csoportok részérdekeit szolgálja ki, hanem szigorúan piaci alapokon működjön. Keresztfinanszírozások helyett az fizesse meg a költségeket, aki azokat okozza. Így érvelnek az ipari fogyasztók is, amikor szóba kerül, hogy a lakossági energiaár emelkedése mindig nagyobb az átlagnál.

A valóságban azonban egyik rendszer sem abszolút támadhatatlan. A tökéletlenségre, a felmerülő költségek meghatározásának hiányosságaira legjobb példa az externáliák nagy száma az energiaszektorban. Minél többet fogyaszt valaki, még ha az energiaszektor álmainak tükörfogyasztója is, annál nagyobb mértékben szennyezi a környezetet, fogyasztja a természeti erőforrásokat stb., aminek költségeit a társadalommal fizetteti meg.

Ne felejtsük el, hogy úgysem létezik tiszta piaci gondolkodás, akkor viszont — saját gyarlóságunk tudatában — merjünk vállalni még egy tarifarendszer kidolgozásánál is egy kis pozitív diszkriminációt a perifériára sodródottak megsegítésére.

Nem részletezzük tovább az egyeztetésen elhangzottakat, mert a fogyasztói oldal képviselői nyomatékosan leszögezték, hogy a tarifarendszer módosításának végleges véleményezéséhez szükség van egyrészt a még hiányzó konkrét számokra a részköltségeket illetően, másrészt pedig a véleményük attól függ, hogy a kormány milyen kompenzációt fog a tervezet mellé rendelni. Kompenzáció nélkül az áremelés nem értelmezhető.

Végül ismét visszatérnék az állandóan hangoztatott véleményünkre, hogy a növekvő energiaárak ellen hosszú távon csak az energiahatékonyság növelésével lehet védekezni. Lehet, hogy a gondos előkészítés mellett is lesznek olyanok, akik egy kicsit jobban járnak a többieknél, de a jövő év mindenkinek jelentősen meg fogja növelni az energiaszámláját. Az energiaszektornak nem lehet őszintén érdeke a fogyasztás visszaszorítása, legfeljebb egy kedvezőbb struktúra kialakítása. A kisebb fogyasztást, a hatékonyságot tehát mindenkinek önmagán, szűkebb és tágabb környezetén és a kormányon kell számon kérni.