kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
Loading
Megalkudni vagy lázadni - vagy egyiket sem

Az ENSZ Európai Gazdasági Bizottsága (EGB) kezdeményezett egy nemzetközi szerződést a Környezetvédelmi Információhoz való Hozzájutás és a Közösségi Részvétel a Környezetvédelmi Döntéshozatalban címen. Ez a szerződés az első a nemzetközi jog történetében, amelynek létrehozásában a környezetvédelmi társadalmi szervezetek aktívan és mind ez ideig a több mint harminc kormányküldöttel majdnem egyenlő félként vesznek részt.
A EGB felhívására az Európai Környezetvédelmi Szervezetek Szövetsége állandó szervei, majd 1996 októberében Brüsszelben összehívott küldöttgyűlése egy négyfős csoportot bízott meg azzal, hogy a környezetvédelmi szervezetek álláspontját a szerződés szövegezése során megkísérelje érvényre juttatni. Egy ír, egy walesi, egy orosz és egy magyar jogász — cikkünk szerzője — került be a csoportba. Rajtuk kívül folyamatosan segítséget nyújt számunkra egy amerikai jogász, valamint a Regionális Környezetvédelmi Központ képviselője is, esetileg pedig szakértők széles köre Európából és Amerikából.
A folyamat kezdetén az EGB titkársága egy szűk szakértői csoporttal elkészített egy alapjavaslatot, majd eddig három fordulóban, 1996 júniusában, novemberében és 1997 februárjában Genfben az egyes országok küldötteivel és a fentebb említett civil csoporttal tárgyaltatta a tervezetet. A szervezők 1997 szeptemberére, tehát lényegében két ülésen belül kész szöveget szeretnének kapni. Ahogyan haladunk előre efelé a kész szöveg felé, úgy válnak a tárgyalási feltételek egyre szigorúbbá, és úgy válik a civil szervezetek helyzete egyre nehezebbé.
A szerződés három pilléren nyugszik: a közösségek környezeti információhoz jutásán, illetőleg juttatásán, a környezetvédelemmel kapcsolatos döntések meghozatalában való részvételen és a különböző jogorvoslati lehetőségek lehetővé tételén. Ezt a három témakört kiegészíti a fogalmi rész, az általános rendelkezések, amelyek közül ki kell emelni a környezeti neveléssel, a környezetvédelmi társadalmi szervezetek támogatásával és egyáltalán a környezeti információk megfelelő fogadásának és feldolgozásának feltételeivel foglalkozó részeket, továbbá a szerződéshez tartoznak még az aláíró felek viszonyát szabályozó különböző eljárási kérdések is.
A főbb vitapontok eddig a fogalmak terén:
— Mi a környezet? Milyen ügy számít környezetvédelminek, azaz a hivatalok és hivatalnokok milyen széles körét "terheljük" majd a közösségi részvétel fent említett három elemével? Csak a víz, a levegő, a talaj és az élővilág kizsigerelésének és beszennyezésének legközvetlenebb esetei, vagy az azokkal összefüggő, tágabb körű információk, ügyek is ránk tartoznak?
— Mi a környezetvédelmi döntéshozatal? Csak az államigazgatási hatóságok egyedi döntése, vagy annak végrehajtása, kikényszerítése is, ezen felül a környezeti tárgyú általánosabb hatókörű döntések, mint a különböző területfelhasználási és egyéb tervek, programok, sőt a jogalkotásnak a környezetet érintő szelete?
... a passzív információhoz jutáshoz való jog terén:
— Mennyi idő a}latt kell a hatóságnak válaszolni a környezeti információ iránti kérésre, illetőleg mennyi idő alatt kell kiadni a kért információt? Hetek, hónapok múlva, vagy haladéktalanul?
— Mikor tagadhatja meg a hatóság az információt? Csak az állam működése szempontjából legfontosabb témakörökben (katonai titok, igazságszolgáltatási érdek, belső kommunikáció stb.) vagy a gazdasági érdekeltségek titkai védelmében is?
... az aktív információhoz jutáshoz való jog terén:
— Milyen adatokat kell az államoknak összegyűjteniük és nyilvánosságra hozniuk és milyen időközönként?
... a döntéshozatalban való részvétel terén:
— Milyen körben van a közösségeknek és a társadalmi szervezeteknek az információhoz való jogon kívül részvételi joguk, és az milyen mélységű? Lehetséges-e, hogy az aláíró államok végül azt mondják majd, a közösségeknek joguk van a környezeti információhoz egy bizonyos meglehetősen széles körben, azonban ebből csak viszonylag kevés esetben van joguk ahhoz, hogy a véleményüket is kinyilvánítsák?
— Hogyan hallathatják a részt vevő közösségek a szavukat és mennyire veszik azt figyelembe? Számot kell-e adni erről a döntésben és van-e a közösségeknek jogorvoslati joguk?
Aligha kell külön aláhúzni, hogy a civil szervezetek mindezen kérdésekben a közösségi részvételi jogok szélesítése érdekében próbáltak érvelni. Ezzel szemben mások, esetenként a küldöttek nagy többsége, eddig ez ellen szóltak, kezdve azon, hogy általánosan megfogalmazott részvételi jogokról nem is volt közülük hajlandó senki sem beszélni, csak egyedi eljárási lehetőségekről.
Ez a szerződés eredetileg a hatóságok és a közösségek viszonyáról szól egy olyan kérdés, a környezetvédelem tekintetében, amely a társadalom összes erejének mozgósítását igényelné. A legfőbb gondot éppen abban látjuk, hogy az egyes tárgyaló küldöttségek szinte kivétel nélkül csak az egyik oldal, a hivatal elkötelezett képviselőiből állnak. A lengyel, a holland és a szlovén küldöttség részben kivételt képez. Ugyanakkor különösen merev a német és az angol küldöttség álláspontja. ők azok, akik a legtöbbször hangsúlyozzák azt, hogy a közösségi részvétel széles körű megengedése milyen rettenetes többletterhelést jelent az állami hivatalnokok számára az anyagi és munkaterhek megnövekedése miatt.
A küldöttek túlnyomó többsége tökéletesen süket marad azokra az érvekre, miszerint a környezeti problémák megoldásában részt vevő állampolgárok főszabályként nem akadékoskodó ostoba fajankók, akiknek, lévén időmilliomosok, egyetlen céljuk, hogy feltartsák, hátráltassák "a szakmai tudás egyetlen letéteményeseit", a hivatalnokokat. Ellenkezőleg — hangoztatjuk értetlenkedő fejcsóválásokat kiváltva —, a lakosság a környezetvédelem területén a hatóság meghosszabbított keze, ezer szeme és füle, nélküle nincs reális esély a környezetszennyezés felderítésére, az elhamarkodott, voluntarista, csak a rövid távú gazdasági érdekeket szem előtt tartó beruházások megakadályozására vagy legalább módosítására.
A civil szervezetek említett képviselői és a mögöttük álló több tízezer európai környezetvédő szervezet dilemma előtt áll. A tárgyalási folyamatban való részvételének fenntartásával segítse elő egy szinte semmit nem jelentő, semmire sem jó nemzetközi szerződés legitimizálását, vagy álljon föl a tárgyalóasztaltól, és ezzel veszítse el a tárgykörét tekintve rendkívül jelentős nemzetközi jogalkotási folyamat befolyásolásának még a lehetőségét is?
A megalkuvás egy féligazságokon, elhallgatásokon és végső soron erőszakon (politikai nyomásgyakorláson) alapuló szisztéma támogatását jelentené. Igenis tisztáznunk kell a közösségi részvétel valódi jelentőségét, nem szabad eltűrnünk, hogy a környezetünk rohamos romlásában beigazolódó nyilvánvaló igazságokat elhallgassák. Akár tetszik, akár nem, a hivatalnokok tekintetét rá kell irányítanunk a dolgozószobájukon túl elterülő világra. Ez a világ pedig nem mehet tovább úgy, mint a modern kor eddigi kétszáz éve alatt. Nincs ma már gondolkodó ember, aki ne látná, hogy lényegi változtatásokra van szükség a kultúránkban és a gazdasági, valamint az állami berendezkedésünkben egyaránt, különben az euro-atlanti kultúra eltűnik a föld színéről, akár úgy, hogy más kultúra veszi át a helyét, akár úgy, hogy semmilyen.
A lázadás első pillantásra jó megoldásnak tűnik, de gondolnunk kell arra, hogy ezt a lehetőséget a szerződés sorsát kézben tartó döntéshozók kezdettől fogva mérlegelik, és teljesen bizonyos, hogy rendelkezésükre áll a megfelelő reakciókészlet e tekintetben. Ha nagy zajjal kivonulunk és megpróbálunk némi sajtónyilvánossághoz jutni, vagy tiltakozásunkat az egyes országokban működő helyi szervezetek útján kifejezni, igen könnyen zavarba ejtő nyilatkozatokkal találhatjuk szembe magunkat. Miszerint: tárgyalóképtelenek, szakmailag felkészületlenek voltunk. Forrófejűek és kompromisszumképtelenek. Vad zöldek. Lehet, hogy sokan nem hinnék el ezeket a vádakat. De sokan elhinnék. Ezért vitába kellene szállnunk velük, érveket és eszméket cserélnünk. Hamar rá kellene jönnünk: a lázadó nem tesz mást, mint paradox módon erősíti a rendszert: tudatossági szintjét megemeli, érveit, önigazolását megacélosítja. Soha ne feledjük, amit az egyes családokban látunk: a lázadó gyermek válik előbb-utóbb a családi hagyományok leghűségesebb őrizőjévé és továbbvivőjévé.
Egyik válasz sem megfelelő tehát, mert mindkettő a meglévő rendszer keretei között gondolkodik. A javaslatom az, hogy a környezetvédő mozgalomnak jelen esetben rá kell mutatni a környezetvédelmi problémák legjobb megoldását és a részvételi demokrácia fejlesztését szolgáló szabályozási lehetőségekre, függetlenül attól, hogy azok a jelenlegi jogi keretekben megoldhatók-e vagy azon túl kell lépniük. Elemezni kell az ellenérveket, fel kell tárni azok hátterét, a modern bürokrácia szűklátókörűségét. Egy ilyen következetes tisztázó magatartás ellenfeleinket sajátos perspektívába helyezi: lehet, hogy rájönnek majd, hogy nem az ő rendszerük az egyetlen, nem az ő igazságuk az egyetlen. Létezik egy másik rendszer, egy másik igazság, amely végső soron lehet, hogy a túlélésé.
Dr. Fülöp Sándor
EMLA (Környezeti Management és Jog Egyesület)



JELES NAPOK
 Augusztus 01.
   A szoptatás világnapja
 Augusztus 09.
   Állatkertek napja
 Augusztus 09.
   A bennszülött népek világnapja
 Augusztus 20.
   1989-ben e napon gyilkolták meg elefántcsont-csempészek George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét
 Augusztus 06.
   Hirosima-Nagaszaki emléknap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.