kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
Loading
Dráva Program

A Dráva Programot 1989-ben indította a Somogy Természetvédelmi Szervezet, amikor véletlenül tudomásunkra jutott a djurdjeváci vízi erőmű megépítésének terve. 1990-ben tüntetést szerveztünk, amelynek célja a lakosság tájékoztatása, figyelemfelkeltés, mozgósítás a vízlépcső megépítése elleni további tiltakozásra. Jelszavunk az volt, hogy ne vízlépcsőt, hanem nemzeti parkot hozzunk létre déli szomszédainkkal közösen. Miután 1993-ban tudomásunkra jutott, hogy a horvát fél nem mondott le a vízi erőmű megépítésének tervéről, nemzetközi konferenciát szerveztünk, amelynek nyomán az Országgyűlés határozatot hozott a Duna—Dráva Nemzeti Park létrehozására. Feladatunk ezzel — mint társadalmi szervezetnek — véget ért. A Dráva sorsát természetesen továbbra is szívügyünknek tekintjük, de arról immár a Duna—Dráva Nemzeti Park Igazgatóság gondoskodik, amellyel jó kapcsolatban állunk.
Végezetül köszönettel vennénk minden olyan kutatási eredményt, tapasztalatot, amely hozzásegít céljaink eléréséhez!
Hivatal Nándor



JELES NAPOK
 Augusztus 01.
   A szoptatás világnapja
 Augusztus 09.
   Állatkertek napja
 Augusztus 09.
   A bennszülött népek világnapja
 Augusztus 20.
   1989-ben e napon gyilkolták meg elefántcsont-csempészek George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét
 Augusztus 06.
   Hirosima-Nagaszaki emléknap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.