kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
Loading
Mindennapi vegyszereink

Az idegmérgek elhitetett "szükségszerűségük" miatt eddig nem kavartak nálunk különösebb viharokat. A megnyilatkozó köztisztviselő azt írja: "...minden termelési tényezőt a piacon minőségi termék igénye alá kell rendelni." A televízióban, rádióban, újságokban megszólaló rovatvezetők kedélyesen úgy ajánlják a peszticideket, mint a gyógyszereket szokás. Nem beszélnek másodlagos hatásokról, nem is igen tudnak róluk.
A közelmúltban felkértek a Springer Verlag kiadásában megjelenő — az új típusú rovarölő szerek másodlagos hatásairól szóló —, meglehetősen terjedelmes könyvrészlet megírására. A világban az utóbbi években megjelent szakirodalom áttanulmányozása után jó lelkiismerettel nehéz tovább hallgatnom.
Rachel Carson a Néma tavasz című könyvében már három évtizeddel ezelőtt megdöbbentő képet festett a szennyezés miatt pusztuló környezetről ("A kérdés többé már nem az, hogy az ember steril, élettelen közegben akar-e élni, hanem egyszerűen az, hogy akar-e egyáltalán tovább élni?"). Carson üzenetei máig ható hullámokat vetettek. Ettől az időponttól szemlélhetjük gyanakodással például az agrokemizálást is. Bizonyára ez volt az egyik oka az 1982-ben megalakult, mintegy 60 ország 400 szervezetét tömörítő Pesticide Action Network (PAN — Gyom- és Rovarirtóellenes Akcióhálózat) létrejöttének.
A PAN kezdeményezésére indult 1985-ben a "piszkos tizenkettő" elnevezésű akció, amely eleinte 12 (ma már 18!) peszticid kivonását tűzte ki céljául. Közülük Magyarországon az aldikarb és a lindán még ma is forgalomban van!
Hazai helyzetkép
Hazánkban a 60-as években hozták létre a növényvédelmi hálózatot. A szervezők a termesztő segítéséig eljutottak, de a környezetre már nem gondoltak megfelelő tudással. Évenkénti kiadásra került az Engedélyezett növényvédő szerek jegyzéke. Rossz előérzetünk csak akkor kezdődhet, ha összehasonlítjuk az engedélyezéseket és visszavonásokat, majd rájövünk, hogy sok készítményt kedvezőtlen ökotoxicitása (a környezetre való mérgező hatása) miatt vontak ki a gyakorlatból. Mindez ma már világjelenség. Csupán idő kérdése, hogy valamely szerről mikor derül ki, hogy alapvető probléma van vele.
A magyarországi növényvédelmi alapkutatás helyzete sajátságos. A kidolgozott új eljárásokat egyelőre nem használják a gyakorlatban. Miért is kellene további kutatás? Nem tükröz mást a földművelésügyi tárca ez irányú "alapkutatás-támogatása" sem. A kutatás és a Hivatal között a növényvédelem szervezésének időszakától kezdve prioritási okokból kialakult krónikus párbeszédhiány feszül. Az elszegényült kutatók büszkén vegetálnak; témákat fagyasztanak be, vagy szegényes készleteiknek megfelelő munkákba kezdtek.

Ha felfedez valaki nálunk egy új hatóanyagot, akkor sincs tőkeerős magyar cég, amely végig tudná finanszírozni a fejlesztést, ráadásul ütközik a gyárakban dolgozó szakmai elit érdekeivel az is, hogy külső ötletet valósítsanak meg. El kell adni a fejlesztés korai szakaszában lévő hatóanyagokat a külföldi gyártóknak, hogy azok fiókba zárják, a saját termékfejlesztésük érdekében. Szóval kinek az asztala lenne a mezőgazdasági környezet? Onnan jön majd a fejlesztést-kutatást segítő pénz, paripa és fegyver? Az FM Növényvédelmi és Agrár-környezetgazdálkodási Főosztálya lenne a megoldás? De onnan, mintha csak az alábbi sramli jellegű szöveget hallanánk: "...az árutermelőkre egyáltalán nem jellemző igény a szerek környezetkímélő hatás alapján való kiválasztása bármi áron. Hiszen éppen az ilyen típusú szerek a legdrágábbak, illetve ezek alkalmazási biztonsága igényelne a legnagyobb hozzáértést." Igen, el kellene végre döntenünk, hogy akarunk-e képzettségünknek megfelelően dolgozni, vagy csak úgy odaszólunk a maroktávrecsegőn: "Halló! Feri? Indulhattok!". De miért kellene ehhez egyetemi végzettség?
Növényölő növényvédők
A növényvédelem feladata, hogy a haszonnövényeket megvédje versenytársaiktól (gyomok), fogyasztóiktól (rovarok, atkák, csigák, rágcsálók, madarak) és betegségeiktől (vírusok, baktériumok, mikroszkopikus gombák). A kémiai növényvédelem hőskorát a gyors megoldást ígérő szükségtechnológiák kidolgozása jellemezte, vagyis gyengécske toxikológiai tudás birtokában minden eszközt szentesített a cél. Igaz, még ma is a micsurini rekordtermés bűvöletében élünk. Úgy tűnik, a termelés jelszavát harsogva könnyű erőszakot elkövetni a természeten. Mindezt annál gátlástalanabbul tehetjük, minél kevesebbet tudunk ökológiából és élettanból. A növényvédelem több kell hogy legyen, mint a haszonnövények eszközökben nem válogató védelme; mivel élőlény-közösségek rendszerébe avatkozik be, csupán ökológiai alapokon állva tarthat igényt tudományos rangra, ahogyan Jermy és Szelényi annak idején olyan világosan megfogalmazták. Élettani szempontból viszont az életfolyamatok hasonlóságára kell figyelnünk. Ha azt hisszük, a gyomirtó szer csak gyomokat irt, többnyire tévedünk. Mint fiatalember, nyári keresetkiegészítésként Reglone nevű gyomirtó szerrel arankát irtottam. A szórópisztoly minden csatlakozása szivárgott, a kezem folyamatosan permetlében ázott. Egy hét múlva minden karcolásnál gennyes hólyag lett rajta, az ízérzésemet elvesztettem és spontán orrvérzés kínzott. Nem értettem, mi történt. Csak jóval később jöttem rá, amikor a kutatásaim során vizsgálni kezdtem a citokróm P-450 enzimrendszert. A Reglone hatóanyaga — a diquat — az élővilágban általánosan elterjedt redukciós folyamatokat gátolja. Ha kevéssel több aranka van a brigád területén, akkor valószínűleg ma nem én írnám ezeket a sorokat. A diquat-mérgezés nem gyógyítható, a sejtekben folyó elektronforgalmat szétkapcsolva pusztítja el az állatokat is. Visszacseng Szent-Györgyi Albert gondolata: "A természet nem épít külön elveket egy fának, egy bokornak, egy virágnak, egy embernek. Minden egy közös, nagy alapelvre épül."
Válogatós rovarölők?
Az ideális rovarölő szer elvileg csak a kártevő rovarokat irtja. Jó lesz szembenézni a ténnyel: nincs ilyen!
A 90-es években hazánkban felhasznált rovarölő szerek alapanyagainak 90%-a idegméreg volt. Az elmúlt 50 évben — mint igen sok ipari anyagnak — a zoocidek első nemzedékének is a kőolaj volt a kiinduló anyaga. Ezekről az idegfolyamatokat gátló vegyületekről, a 60-as években kifejlesztett klórozott szénhidrogénekről (DDT) kiderült, hogy elszennyezve az élővizeket és talajt, az élőlényekben tápanyag-felhalmozásra és a táplálékláncon keresztül biomagnifikációra képesek. Annak ellenére, hogy a 70-es években Lengyelországban kivonták a forgalomból ezeket a szereket, 1990-ben még mindig nagy mennyiségben voltak megtalálhatók az emberi zsírszövetben. Némelyek tehát kötődnek és raktározódnak a lipidgazdag szövetekben; a zsírszöveten kívül ilyen a here, a petefészek, az emlőmirigy és a csontvelő is. Fogyáskor és szoptatáskor ezek a vegyületek mobilizálódnak. Nyulakon végzett vizsgálatokban derült ki az, hogy a nőstény szoptatáskor ezeknek a vegyületeknek a 30%-át átadja az utódainak.
Európa után Afrika is szerette volna kivonni a DDT-t, azonban az akkori készítményekkel nem volt képes hatékony szúnyogirtást megvalósítani. Ne tessék lebecsülni a problémát! Csupán Indiában a 60-as években a DDT-vel végzett szúnyogirtás a 75 milliós maláriás betegszámot 100 ezerre mérsékelte. Afrikának akkor választania kellett, és a DDT mellett döntött a malária ellenében. A nemzetközi kereskedelemben azonban a trópusi gyümölcsökkel a szermaradékot is visszavásároljuk. Az illóolajokban gazdag narancs héjában (narancslé, narancslekvár) úgyszintén felhalmozódhatnak a klórozott szénhidrogének. Talán nem is véletlen a jelenség iránti olaszországi érdeklődés, ahol a kandírozott narancshéjjal dúsított süteményeknek olyan nagy keletje van.
Mi a hatásuk ezeknek az anyagoknak, ha már köztudottan velük élünk, sőt, utódaink is kapnak belőlük? 1930 óta mintegy 1,5 millió tonna poliklórozott bifenil-származékot állítottak elő, amelynek mintegy 20-30%-a talajba és az élővizekbe került. A DDT és származékai szubletális (még nem halálos) krónikus kitettség esetén az ösztrogén (szteroid női nemi hormon) hatását képesek kiváltani a gerincesekben. Halak és teknősök ivari fejlődésének rendellenességét okozzák; a megszokottól eltérő szexuális és költési viselkedést eredményeznek a halakat fogyasztó madarak (például sirályok) esetében. Több vizsgálat is kimutatta mutagén és rákkeltő hatásukat gerincesekben.
Bizonyos, hogy nem csupán ezek a vegyületek rendelkeznek ilyen tulajdonsággal, csupán gyarapítják a számukat. Ames és munkatársai, akik a ma használatos mutagéntesztek némelyikét kidolgozták, 1990-ben arról értesítették a világot, hogy a táplálkozás során magunkhoz vett növényi eredetű anyagok között elképesztő menynyiségű mutagén és rákkeltő van.
A rovarölő szerek következő csoportjának (foszforsav-észterek, zoocid karbamátok) modellvegyületei a második világháborús harci gázok voltak. Ezek szintén gyors hatású idegmérgek, amelyek minden idegrendszerrel rendelkező élőlényt elpusztítanak. Ezek teszik ki a mai világkereskedelem felét. Közöttük — különösen vonatkozik ez a talajfertőtlenítő szerekre — olyan elképesztően mérgezők is vannak, mint a forát, amelyből 1 m2-re a patkány LD50 (a tesztállatok felének halálát előidéző dózis) értékének 67-szerese kerül felhasználásra. Ez a mérőszám jól mutatja az emlősökre gyakorolt veszélyességet. Sokáig úgy tudtuk: ezek a vegyületek gyorsan kifejtik hatásukat, aztán lebomlanak. Azt gondoltuk, nincsenek jelentős, krónikus természetű hatásaik. Tévedtünk. Harminc tanulmány bizonyítja több, Magyarországon ma is használt hatóanyag (például diklórfosz, dimetoát stb.) mutagén hatását.
Az idegmérgek új generációjának tartott piretroidok (amelyeket egy krizantém faj virágporában található vegyületből fejlesztettek ki) első képviselőinek kímélő hatása volt a melegvérűekre, bár a hasznos ízeltlábúakra és a halakra ez már nem mondható el. Ma a melegvérűekre gyakorolt kímélő hatás sem állítható. A hatásfokozás során kidolgozott új származékok közül több nem rendelkezik már ezzel a kedvező tulajdonsággal. Némelyek esetében pedig (például a deltametrin, fenvalerát és permetrin) a lehetséges mutagenitásuk is vizsgálat tárgyát képezi.
A kutatók új megoldást keresnek
Mit tett tehát a kutatás, amikor mindezt felismerte? A 80-as években elfordult az idegmérgek kutatásától, miután az összehasonlító élettan eredményei alapján belátta, hogy az ingerületvezetés folyamata az állatvilágban azonos alapokon nyugszik; tehát kevés remény van a szelektív gátlásra. A növényvédelmi kutatás különböző irányokba fordult. Akik elveszítették hitüket a kémiai növényvédelemben, a biológiai növényvédelem felé fordultak: a károsítók természetben előforduló betegségeit és ellenségeit kezdték el tanulmányozni. A Bacilus thuringiensis nevű baktériumból előállított készítmények lettek e terület legismertebb eredményei. Az élettan és szintetikus kémia területén dolgozók a rovarokra sajátosan jellemző életfolyamatokat célozták meg. Innen származnak a rovarok vedlését gátló készítmények és a juvenoidok. Ugyancsak ide tartoznak a szexferomonok is, amelyek segítségével — a védekezések szakszerű időzítésével — a környezet alacsonyabb vegyszerterhelése valósítható meg.
A fotokémia és a rovar-növény kapcsolat területén kutatók természetes eredetű botanikai rovarölő szerek után nyomoztak. ők fedezték fel az indiai neem fát (Azadirachta indicat), amelynek kivonata növényvédelmi célra használható.
A természetben előforduló anyagok nem feltétlenül veszélytelenek, elég, ha az erősen mérgező nikotinra és ricinre, vagy a mutagén hatású kolhicinre gondolunk. Ezért igényel hát fenntartást napjaink biotermesztése is, amely különböző, többnyire azonosítatlan tartalmú bioleveket ajánlgat — pontos tudás nélkül — felhasználásra.
A technológia területén dolgozók a természetes szabályzók és a szelektív módszerek igénybevételével jutottak el az integrált technológia fogalmához, amely környezetbarát védekezési rendszert jelent.
Szemlélet és tájékozottság
A kártevők megjelenését a bibliai sáskajárások szintjére fújják fel, azonnali kiirtást javasolva, elérzéstelenítve a gazdák józan kártétel-toleranciáját is. Pedig bizonyos mértékű kártétel kapcsán megjelenő rovarmennyiség, mint rezervoár, magával menti a természetes ellenségeit is. A Volterra-elvből következő ökológiai törvényszerűség, hogy a menetrendszerűen végzett védekezések nyomán az ellenségeinek kontrollja alól kikerülő rovarok kártétele állandósul. A lusta gazda az olcsó, drasztikus és kvalifikált munkát nem igénylő szükségtechnológiákkal elégedett. A termelők többsége környezetvédelmi vonatkozásban tájékozatlan (lásd egyetemi oktatás) vagy dilettáns (lásd hobbikertek és kistermelők). Tisztelet a kivételnek, az alkalmazott dózisok a hobbigazda szájából így hangzanak: "Két fűrészlappal teszek a szürkeporból, és egy-két konzervdoboznyit a kék színű büdösből." S a tájékozottság jellemezhető azzal a megjegyzéssel: "Élelmezés-egészségügyi várakozási idő és dózis összefüggés? Miről tetszik beszélni?" A kifejezetten mérgező — szakmérnök felügyeletére szoruló — szerek egy része másodlagos elosztás útján éri el a kistermelőt. "A Pityunk adta, nagyon jó." — hallani sokszor, s az erős méreggel kapcsolatos tudás Pityu sebtében odavetett néhány mondatával ki is merül.
Tartok tőle, a mezőgazdaság jelenlegi állapotában a technológiai fegyelem az, amely a legkevésbé működik. Szabad-e azonban enélkül mérgek közhasználatát engedélyezni? Néhány növényvédő szer mérgezősége alig marad alatta a vegyi fegyverekének. Vajon vonatkoztatható-e rájuk is az ENSZ-megállapodás? Tartozik-e felelősséggel valaki a laikus permetező egészségéért? Gyakorlott csúsztatás, mikor önigazolásban utazó statisztikákat gyártók akut mérgezésekről (pl. rovarirtó szerrel elkövetett öngyilkosságokról) szóló statisztikákat tolnak elénk, a krónikus mérgezéseket tartalmazók helyett. Nemzetközi összehasonlításokban a kockázati tényezők elemzésével szerzett tapasztalatok alapján a dohányzás 150 000-es értékkel vezet az alkohol előtt (100 000), míg ezeket követi a közúti balesetek kitevője (50 000). Könnyen belátható: nem arról van szó, hogy a dohányzás és alkohol azonnal öl, hanem a krónikus kitettség eredményezi a dobogós helyezéseket. A túladagolva és betakarítás előtt alkalmazott növényvédő szer a fogyasztói számára elfogyasztott méregként jelenik meg, amelynek egyéni érzékenységtől függően lehet mutagén és rákkeltő hatása is. Vajon mennyi lehet a peszticidek egyenkénti és tényleges kockázata? Vajon az érintett érzékeny vagy a szerencsés toleráns populációk jelzéseit kell figyelembe vennünk?
A fogyasztó aligha azonosítja azt, hogy múló rosszullétének a salátában lévő szermaradék akut hatása volt az oka, inkább frontátvonulásra gyanakodik. A krónikus hatásokkal kapcsolatban az összefüggés még ennyire sem nyilvánvaló. A közvélemény a termelői rábeszélés miatt toleráns. Választhatsz: éhezel vagy ilyet eszel? Nem tudja, más választási lehetősége is lenne, ha tudomásul venné, hogy a környezetbarát technológiával termelt egészségesebb termék kisebb, csúnyább, s ráadásul drágább is, mivel meg kell fizetni a ráfordított többletmunkát, esetleg szermaradék szempontjából is ellenőriztetnie kell. A vásárló választása viszont visszahatna a termelésre. Norvégiai boltokban a legolcsóbb a gyönyörű argentin zöldalma, amelyen kis sárga cetlin van feltüntetve (!), hogy milyen növényvédő szeres kezelésben részesült! Ezzel szemben a kisebb, integrált védelemben részesült alma ára kb. másfélszer annyi, viszont garantált a szermaradék-mentessége. Szeretne-e Ön is ilyen jellegű ellenőrzési lehetőséget, vagy elégedett a frissen szerzett aranyérmünkkel a rákos eredetű elhalálozások területén?
Dr. Darvas Béla
(A szerzőnek az Élet és Irodalomban
és a PR-Heraldban megjelent írásai alapján)



JELES NAPOK
 Augusztus 01.
   A szoptatás világnapja
 Augusztus 09.
   Állatkertek napja
 Augusztus 09.
   A bennszülött népek világnapja
 Augusztus 20.
   1989-ben e napon gyilkolták meg elefántcsont-csempészek George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét
 Augusztus 06.
   Hirosima-Nagaszaki emléknap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.