kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
Loading
OLVASÓINK ÍRTÁK

A Lélegzetben gyakran olvasok a Levegő Munkacsoport bevásárlóközpontok ellen vívott (szélmalom?) harcairól. Mint általában, ez esetben is csak a fővárosi problémák kerülnek elő. Pedig az élelmesebb cégek már máshol is hozzákezdtek számunkra nem túl tetszetős terveik megvalósításához.
Az én szűkebb környezetemben, Szegeden például a TESCO már minden engedélyt megszerzett hipermarketje és az 1500 autót befogadó parkoló megépítéséhez. A helyi lakosok tiltakoztak a majdnem húszezer négyzetméteres épület és a "fásított parkoló" építése ellen, mindez kevés volt az angolok által ígért milliókkal szemben. Az alpolgármester szabályos kampányt folytatott az építkezés mellett, amelyet egy, a környező lakótelep tervezésekor parkerdő részére kijelölt területén terveznek. Egy helyi befektetőcsoport néhány éve folyamatosan meg óhajtja szerezni a területet, terveket készítettek, hitelezőket kerestek, már úgy volt megveszik, de mégsem. ők konferenciaközpontot, kulturális intézményeket (koncertterem, mozi), lakásokat, vállalkozói központot (ez, gondolom, egy irodaház) terveztek. A terv talán éppen a helyi vállalkozók és az épp aktuális önkormányzat bonyolult érdekellentétei, kapcsolatai, összefonódásai miatt bukott el. A TESCO jött, sokat ígért, és fölényesen győzött. Még a beépítési előírásokat is a "méretére igazították", bár építészszervezetek tiltakoztak a terv ellen.
Ősszel egy nyúlfarknyi utalást találtam az újságban, miszerint a közgyűlés foglalkozott a Búvár-tó és környékének eladásával. Egy izraeli befektetőcsoport óhajtja felépíteni itt a "Szeged Plazát", viszonylag kis telekárat kínálva, egyetlenként jelentkezve a meghirdetett ajánlatra. A terület a rókusi vasútállomás mellett fekszik, ide akartak korábban a túlzsúfolt belvárosból a nem bővíthető, túlzsúfolt autóbusz-pályaudvart kitelepíteni. A helyszín optimális, mert a belvárossal, a nagyállomással kétvágányú villamos köti össze (Szegeden ugyanis van még mindig több egyvágányú villamosvonal!!!), vasúti kapcsolat adott, főút mellett, a Volán-telep közelében található. Persze ezek az adottságok vonzóak egy "plaza" számára is.
Vajon milyen hatással vannak ezek a beruházások a városra? Szeged lakossága 166 ezer, szóba jöhet még a szomszéd Hódmezővásárhely 55 ezre, plusz a vonzáskörzetben laknak még kb. 50 ezren. Ez durván negyedmillió. Ezt a piacot, beleértve a kereskedelmet a kilencvenes évek elején felpezsdítő délszláv bevásárlóturizmust, eddig jól szolgálta a kiépült bolthálózat, és a 2 nagyobb áruház. Valaki tehát bukni fog. És gyanítom, hogy ezek a belvárosban az önkormányzatnak rengeteg bérleti díjat fizető kereskedők lesznek. Pedig Szeged belvárosa csak a parkoló autók miatt zsúfolt. Még áruház építésére alkalmas telkek is találhatók a legforgalmasabb részeken, de sok új üzletág kialakítására is van lehetőség egykori ipari létesítmények, raktárak helyén.
A cég szórakoztatócentrumot is építene. Ha ez mozikat jelent, az tragikus hatású lesz. Szegeden jelenleg kettő (!!) mozi van összesen öt teremben rendszeres vetítésekkel, ebből kettő csak művészfilmeket játszik. A hollywoodi filmtermést bemutató, belvárosinál lényegesen jobb parkolási lehetőségeket, kényelmes nézőteret biztosító multiplex megölné a konkurenciát. A belváros kereskedelmi funkciója mellett a szórakoztató is csorbulna.
Az Interneten (www.tiszanet.hu/internetto) lehet kérdezni Szeged polgármesterétől, ezt rendszeresen kihasználom. Itt megtalálhatók a levelek, melyeket "center" ügyben váltottunk.
Mindezt azért írtam le, mert remélem, valamilyen formában Önök is tudnának segíteni a Szeged Plaza megépítése elleni küzdelemben, amire ezúton kérném önöket.
Molnár Balázs
Szeged
Kedves Molnár Balázs!
Nem tartjuk szélmalomharcnak a nagy bevásárlóközpontok elleni fellépéseinket. Egyrészt ezáltal felvilágosítjuk az embereket ezen létesítmények káros hatásairól. (A nyugat-európai környezetvédők is így kezdték, és ma már számos korlátozó előírás nehezíti létesítésüket.) Másrészt már eddig is több konkrét eredményt sikerült elérnünk (pl. a környezetvédelmi hatásvizsgálatról szóló rendeletet kiterjesztették a 20 ezer m2-nél nagyobb alapterületű bevásárlóközpontokra is, a Fővárosi Önkormányzat pedig további szigorításokat tervez).
A Levegő Munkacsoport csak akkor tesz jogi vagy egyéb lépéseket egy adott bevásárlóközpont ellen, ha azt az érintett helyi lakosság kéri. Eddig főleg Budapestről és környékéről érkeztek ilyen kérések, de természetesen szívesen nyújtunk segítséget más települések lakosainak is.

Mikola Klára


JELES NAPOK
 Augusztus 01.
   A szoptatás világnapja
 Augusztus 09.
   Állatkertek napja
 Augusztus 09.
   A bennszülött népek világnapja
 Augusztus 20.
   1989-ben e napon gyilkolták meg elefántcsont-csempészek George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét
 Augusztus 06.
   Hirosima-Nagaszaki emléknap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.