kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
Loading
Térítheti a munkáltató a helyi tömegközlekedés díját?

A Fővárosi Közgyűlés határozatot hozott arról, hogy kezdeményezni kell a munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítésről szóló 78/1993. (V. 12.) sz. kormányrendeletet. A határozatot a Környezetvédelmi és Városüzemeltetési Bizottságának elnöke, Bubla Gyula, valamint alelnöke, Péterffy Ágoston indítványozták, akik már évek óta szorgalmazzák a rendelet módosítását. A határozat nyomán tavaly novemberben Demszky Gábor főpolgármester levelet írt Kiss Péter munkaügyi miniszternek, amelyben többek között az alábbi megállapításokat teszi:
"A jelenlegi helyzetben a munkáltatók kötelesek megtéríteni a dolgozóik vasúti bérletei árának 86%-át, a helyközi autóbusz bérletek árának pedig 80%-át, ugyanakkor ez a kötelezettség a helyi tömegközlekedés terén nem áll fenn. ...
A munkáltatók említett kötelezettségével kapcsolatban alkotmányjogi problémák is felvethetők, és közlekedés- ill. környezetpolitikai megfontolásból a helyi tömegközlekedésben is célszerű lenne megengedni a munkáltatók önkéntes költségtérítési lehetőségét. Ma ugyanis az a visszás helyzet áll fenn, hogy míg a cégek a személygépkocsi-használatért költségként havi több ezer forintot fizethetnek ki, addig a helyi tömegközlekedési bérletre kifizetett összeg jövedelemnek számít és adóköteles. Ez a körülmény nagyban gátolja a személygépkocsi-használat visszaszorítására tett közlekedésszabályozási és környezetvédelmi erőfeszítéseinket."
A főpolgármester javasolja, hogy a munkáltató minden esetben (a vasút 1. osztálya igénybevételének kivételével) megtéríthesse a munkába járás tömegközlekedési bérlete vagy teljes árú menetjegye díjának 80 százalékát.
A munkaügyi miniszter válaszában leszögezi, hogy kormányrendelet módosítására vonatkozó javaslattal egyetért, és ezért azt az 1998. év első félévének munkatervébe felvették.
A Levegő Munkacsoport üdvözli a Fővárosi Közgyűlés kezdeményezését és a Munkaügyi Minisztérium kedvező hozzáállását a javaslathoz. Bár mi szigorúbb változtatásokat szerettünk volna látni, azonban a Budapest főpolgármestere által javasolt rendeletmódosítás is óriási előrelépést jelentene a mai helyzethez képest. Ezért reméljük, hogy a módosított rendelet mielőbb napvilágot lát.
Véleményünk szerint azonban tovább kell lépni: a tömegközlekedési viteldíjak 100 százalékos térítését is lehetővé kellene tenni, s ugyanakkor tovább kellene szigorítani a személygépkocsi-használat elszámolási lehetőségeit. Igazságtalannak, környezetvédelmi szempontból ésszerűtlennek és gazdaságilag is értelmetlennek tartjuk ugyanis azt az állapotot, amikor a környezetrombolóbb eszköz használata pénzügyi előnyben részesül a környezetkímélőbb megoldással szemben. Sőt, a fentieknél is tovább mennénk: ha valaki kerékpárral vagy gyalog jár a munkahelyére, akkor ugyanakkora adómentes hozzájárulást kellene kapnia, mintha személygépkocsival tenné meg ugyanazt a távolságot. Ezáltal ugyanis az egész közösség jól jár: csökken a környezetszennyezés, a zsúfoltság, a területfoglalás, és egészségesebbé válnak a polgárok. Az ötlet nem megvalósíthatatlan: az egyik angliai város polgármesteri hivatala például így ösztönzi a dolgozóit arra, hogy autó helyett biciklivel járjanak munkahelyükre.

Lukács András


JELES NAPOK
 Augusztus 01.
   A szoptatás világnapja
 Augusztus 09.
   Állatkertek napja
 Augusztus 09.
   A bennszülött népek világnapja
 Augusztus 20.
   1989-ben e napon gyilkolták meg elefántcsont-csempészek George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét
 Augusztus 06.
   Hirosima-Nagaszaki emléknap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.