— Milyen helyzetben van a biogazdálkodás Európában és Magyarországon?

— A két helyszín között sarkos ellentmondás van. A világ 95 országában folyik biogazdálkodás. A magyarországi 20-25 ezer hektár terület eltörpül más, összehasonlítható országokhoz képest. Ezt általában a gazdasági helyzettel szokták magyarázni, de ez merő csúsztatás: valójában a kultúrán és az igényen múlik. A Biokultúra Egyesület már tizenöt éve népszerűsíti a biogazdálkodást, de nagyon nagy az ellenállás. A gazdák között virtus vegyszert használni, és amíg ez nem változik, nehéz lesz komoly eredményeket elérni.

Világviszonylatban a biotermékek termelése és fogyasztása exponenciálisan növekszik. Magyarországon a biogazdálkodást elsősorban az segítette, hogy Európa egyes országaiban a kereslet sokáig nagyságrenddel meghaladta a kínálatot. Ma már nem így van, de az árszintbeli különbség miatt továbbra is érdemes Magyarországon vásárolni. Ezen áll vagy bukik a hazai biogazdálkodás, ami rendkívül szomorú, hiszen abban a pillanatban, amikor, mondjuk, Albánia 20%-kal olcsóbban fog biotermékeket árulni Németországnak, egy szemrebbenés nélkül fogják visszautasítani a magyar terméket és vásárolni az albánt. A biokolonianizmus működik szerte a világban, hiába, hogy a zöld mozgalmak éltetik a biogazdálkodást, azért az üzlet az üzlet.

— Milyen piacuk van a biotermékeknek Magyarországon?

— Nagyon szűk piacuk van, és ennek az oka a tájékozatlanság. Azt tudják az emberek például, hogy a szezámmag egészséges, és ezért szívesen esznek szezámmagos süteményt, de nem ismerik a vegyszeres élelmiszerek veszélyét. Ráadásul összekeverik a biotermékeket, azaz a vegyszermentesen előállított termékeket a rostgazdag, vegetárius stb. termékekkel.

— Nyilván hasonló rétegnek van igényük mindezekre.

— Igen, de mégsem szabad összekevernünk ezeket, annál is inkább, mert például ha nem vegyszermentes termelésből származik a gabona, akkor a korpa százszorta ártalmasabb, mint a hófehér liszt, hiszen a gabona összes nehézfém-tartalma, növényvédőszer-maradéka mind a korpában gyűlik össze. Mindenki keresi a barna kenyeret, és erre az élelmiszeripar úgy reagál, hogy telenyomja a kenyeret vegyszeres korpával, vagy pedig a fehér kenyeret befesti barnára.

— Nyilván megfelelő tájékoztatással ezen is lehetne változtatni.

— Ez így van, csakhogy ki fizesse a révészt? Az nem várható el egy társadalmi szervezettől, amely ilyen-olyan előre nem kalkulálható adományokból él, hogy fölvegye a harcot a monopolcégek reklámkampányával. Fontos lenne, hogy az ország döntéshozói mindenféle módon igyekezzenek gondoskodni az állampolgárok egészségéről és az egészségmegőrzés lehetőségéről, és segítsék azokat, akik erre törekszenek. Igazából ehhez nem kellene sok. Az állampolgárok felvilágosítása állami feladat lenne. A Biokultúra Egyesület kőkeményen szokott fellépni ennek érdekében, de hasztalan. Legutóbb például az országgyűlés vastagon leszavazta a génmanipulációs termékek tilalmait, amit mi is követeltünk.

— Miért jó az országnak, ha biotermékeket eszünk?

— Több szempontból jó, részben közvetlenül, részben áttételes módon. Az állampolgárok egészsége egy nyilvánvalóan fontos szempont. A környezet pusztulásával kapcsolatban — ami a lakosság siralmas egészségi állapotának egyik fő oka — megy az egymásra-mutogatás, de az nem kétséges, hogy a mezőgazdaság a különféle vegyszereivel jócskán kivette ebből a részét, annak ellenére, hogy az utóbbi években a gazdasági helyzetből és a tulajdonos-váltásokból adódóan egy kicsit megfeledkeztek a növényvédelemről. Tehát jobb a helyzet, mint mondjuk tíz évvel ezelőtt. Ugyanakkor a veszély is nőtt, hiszen egy sereg olyan új tulajdonos került földközelbe, akinek semmi tapasztalata sincs, és teljesen rá van utalva a vegyszeres flakonok címkéjére. Mivel nem ért hozzá, esetleg azt mondja, biztos, ami biztos, inkább kétszer annyit használjunk belőle.

— Milyen veszélyei vannak a növénytermesztésben használt vegyszereknek?

— A növényvédő-szerek gyakorlatilag mind mérgezők, még akkor is, ha azt írják a csomagolásra, hogy nem mérgező, elbomlik stb. Ha elbomlik, mivé bomlik el? Ezeket a bomlástermékeket senki nem vizsgálja, pedig van egy olyan veszélyes tulajdonságuk, hogy más anyagokkal könnyen reakcióba lépnek. Ha ehhez hozzáadjuk a levegőszennyezést, a dohányzást, a gyógyszereket, egyéb ipari vegyszereket, ebből végeláthatatlan dzsungel keletkezik. Ember nincs, aki megmondaná, hogy később egy krónikus vesebetegségben, egy daganat kialakulásában vagy egy immunrendszer-összeomlásban mi az, ami főszerepet játszott. Ezért az ilyen esetekben nincs is felelős. Nem található olyan épeszű ember, aki le meri tenni a voksát amellett, hogy ezek a vegyszerek ártalmatlanok, de akik ebből élnek, próbálják elkendőzni veszélyességüket. Ezek igenis veszélyesek, és nem igaz, hogy nincs megoldás. Mi már tizenöt évvel ezelőtt felhívtuk a figyelmet rá, hogy mit lehetne csinálni. A biológiai-ökológiai mezőgazdaság nem mesebeszéd, ez működik. Az átállási időszakban esetleg egy 10-20%-os termésvisszaesés lehetséges, de csak nagyon rövid ideig. Ennek az az oka, hogy az intenzív "pumpáláshoz" szokott növények nem kapják meg ezt a dresszírozott anyagot, és ezért egy kicsit visszazökkennek. Nehéz vitatkozni olyan emberekkel, akik ezt nem próbálták, és azt mondják, hogy ez így nem működik. Félre kell tenni egy sereg rossz ismeretet. Valószínű, hogy itt a mi tájékoztatásunkba is csúszott hiba, amikor mindenható gyógymódnak állítottunk be egyes alternatív megoldásokat. Egy átfogó rendszerből egyes elemeket kiragadni és mindenhatóként kikiáltani súlyos hiba.

— Milyen a biotermelés gazdaságossága?

— Lényegesen jövedelmezőbb, mint a hagyományos gazdálkodás. Egyrészt azért, mert van egy biztos és állandó piaca, másrészt mert a jövedelmezősége sokkal magasabb. Nagyobb az élőmunkaigénye, de ugyanakkor a vegyszerek kiesése és az egyszerűbb műkodési technikák miatt kisebb a ráfordítási költség. Ha ehhez hozzászámítjuk, hogy az elérhető árbevétel úgy 10-30%-kal magasabb a hagyományosnál, akkor a tényezők összegéből kijön durván egy 40-50%-os hatékonysági értéktöbblet, amit pusztán amiatt lehet elkönyvelni, hogy ilyen módszer szerint gazdálkodott valaki.

— Hol érdemes biogazdálkodást folytatni?

— Gyakorlatilag bárhol, hiszen akármilyen szennyezett egy terület, azzal csak javul a helyzet, hogy legalább további növényvédőszerek nem kerülnek a földbe. Természetesen a talaj szennyezettsége befolyásolja a termék minőségét. Épp ezért biotermékekről egy-három évig történő átállási idő elteltével beszélünk, miután a talaj kitisztult és a gazda is pontosan megtanulta, hogy mit kell tennie.

— Hogyan viszonyul az állam a biogazdálkodáshoz?

— Annyit sikerült kiharcolnunk, hogy a Földművelési Minisztérium most második éve támogatja a biogazdálkodásra történő átállást bizonyos átállási költségek 40-100%-ának a visszatérítésével, úgymint tagdíjak, ellenőrzési-minősítési díjak, eszközköltségek stb. Mi szerettük volna a hektáronkénti fix támogatást, mert az lett volna korrekt, de kezdetnek ennek is örülünk.

— Hogyan befolyásolná a biogazdálkodás helyzetét az Európai Unióhoz való csatlakozás?

— Ha ez a csatlakozás létrejön, azt biztos, hogy a magyar mezőgazdaság meg fogja szenvedni, viszont a biogazdálkodás egy lehetőség, hogy csökkentsük a fájdalmakat. Ugyanis figyelve az ottani tendenciákat, rohamléptekben növekszik a biotermékek iránti igény. Attól fog majd függni a siker, hogy a magyar gazda képes lesz-e olyan színvonalon termelni, mint ahogy ez Európában elvárható. Az agyonvegyszerező kollégák valószínűleg pórul fognak járni, mert ebből már most is túltermelés van egész Európában.

— Mi a garancia a vásárló számára arra, hogy a biotermékként forgalomba hozott áru tényleg az?

— A Biokultúra Egyesület a nála bejegyzett termelőket évente két-három alkalommal szokta ellenőrizni, amelyek között van egyeztetett is és van váratlan is. Sor kerül talajvizsgálatra, felmérésre, betakarításnál figyelik az elkülönített tárolást, és arra is ügyelnek, hogy mennyi lett a termés, nem lehet mondjuk tízszer annyit bemutatni, mint amennyi ott normálisan meg tud teremni. Ha feldolgozott termékről van szó, akkor végigmegy az ellenőrzés az egész folyamaton, és igazolni kell, hogy milyen forrásból van az alapanyag. A rendszeresen ellenőrzött termékek minősítő tanusítványt kapnak. A nemzetközi rendszerben ezeknek a tanúsítványoknak a honosítása folyik. Ha egy másik országban egy terméket minősített egy szavahihető szervezet, akkor elfogadjuk, hogy a termék bio.

A Biokultúra Egyesület elhatározta, hogy a bioboltok minősítésére is kidolgoz egy rendszert. Ez azért szükséges, mert rengetegen fogják rá a termékükre, hogy bio, csupán a jobb eladhatóság kedvéért. Szeretnénk egy kicsit rendet csinálni. Nem tudom, hány bolt fog ebbe a rendszerbe bejelentkezni, hány fog megfelelni, de mindenképpen szeretnénk valamiféle ázsiót teremteni ezeknek a boltoknak, hogy kapjanak különleges szolgáltatásokat a Biokultúra Egyesülettől, csomagolóanyagokat, reklámlehetőségeket, fogyasztói tájékoztatást, tehát egy kicsit a marketingjét fölpörgetni. Azt is meghatározzuk, hogy hány százalékban kell a bioboltoknak bioterméket forgalmazniuk. Kezdetben húsz százalék lesz az alsó határ.

— Mennyire ismerik a biotermék-fogyasztók ezen áruk vásárlásának kedvező környezeti hatásait?

— Németországban a bioterméket fogyasztóknak körülbelül a fele azért veszi ilyen árut, mert úgy érzi, hogy ez egy tisztességes dolog, ezt érdemes a vásárlásukkal is támogatni. Sajnos, leginkább az a jellemző, hogy aki Magyarországon bioterméket vásárol, azt kizárólag a saját egészsége érdekében teszi — azt is leginkább akkor, amikor már vészesen megromlott az egészsége —, és nem foglalkozik a környezeti összefüggésekkel, az ökológiai ártalmak kiküszöbölésével. Ilyen közegben nem csoda, hogy a fiatalok nemigen éreznek ösztönzést a biotermékek fogyasztásához. A világot látott, nyitottabb fiatalság lehetne egy új piaci szektor, de ez sokkal több felvilágosító munkát igényelne.