Nem jó a szilvát cseresznyével enni, tartja a német mondás. Elsőre azt gondolnánk, ugyan már, miért ne. Ez is, mint minden közmondás, hordoz egy mélyebb jelentést is, nevezetesen hogy nem jó, ha össze nem illő dolgok kerülnek egymás mellé. A mai mélyhűtős világban a gyerekek nemigen értik már, hogy — már ha a szüleik pénztárcája engedi — egy gyümölcsnek érési ideje van, hozzászoktak, hogy bármilyen évszakban, akármilyen gyümölcshöz hozzájutnak.

Létkérdés, hogy az ország polgára ne médiatizált konzumidióta legyen, hanem felelősen gondolkodó, belülről vezérelt, döntésképes személy. Olyan, akit nem lehet akármivel beetetni, hiszen — legyünk őszinték — egy kicsit azért mindannyian beetethetőek vagyunk, bármennyire is tiltakozunk ellene.

A tanár, illetve tágabb értelemben a nevelő szerepe óriási. Ahhoz, hogy eredményesen közvetítse az értékeket, hiteles személynek kell lennie. Erről megint egy régi szólás jut eszünkbe: "vizet prédikál és bort iszik".

György Lajos írása, a Sokszínű zöldek — avagy a teljesség felé (Igen, 1995.; A jót választanod kell, Föld Napja Alapítvány, Budapest, 1996.) azt fejtegeti, hogy milyen sokfélék vagyunk — mi, zöldek. Ezt az írást sokszor idézgetem magamnak, leginkább emiatt a rövid rész miatt:

"Ismerek és becsülök például egy derék állatvédőt, aki ernyedetlenül küzd az állatkísérletek ellen, de szereti a húst és semmi baja a vadászokkal. Van olyan lelkes és meg nem alkuvó természetvédő, akinek szíve vérzik minden egyes leszakított vadvirágért, megzavart énekesmadárért — de kocsijával egyedül jön fel Budapestre az ország legtávolabbi megyéjéből, mert azt jobban szereti, mint a vonatot. Van, aki gyűlöli a kocsit, a kerékpárra esküszik, s a kerékpáros mozgalom fejlesztése, népszerűsítése érdekében megszervezi, hogy a gyerekek reggelit kapjanak egy divatos, szennyező, a zöld mozgalom számára teljesen idegen etetőhálózat éttermében. Van, aki nem égeti fölöslegesen a villanyt (még a munkahelyén sem), energiatakarékos izzókat használ, összegyűjti az esővizet a kertjében — de nagyon szereti a dobozos és műanyagos italokat, nyugodtan vásárolja ezeket, mert könnyebb hazavinni, s ő nem cipeli vissza az üvegeket..."

Igen, sokfélék vagyunk, ez tény, de egyáltalán nem tartozik a feladataink közé, hogy bárkit is bíráljunk amiatt, hogy milyen.

A bölcsek szerint egyvalaki van, akin biztosan tudsz változtatni: önmagadon.

Tanárként, szülőként, általában nevelőként törhetjük a fejünket, miként tudjuk átadni azokat az értékeket, melyek nekünk is fontosak, amiről úgy érezzük, hogy jó lenne, ha hinnének benne a következő nemzedédek is.

Hárman környezetvédelmi előadást tartottunk egy gimnáziumban. Az alapvető téma — a zöld költségvetés — után sok jó kérdést tettek fel a diákok. Mielőtt elmentünk, odafordult hozzánk egy fiú és megkérdezte, hogy milyen közlekedési eszközzel jöttünk. (Reggel fél 8-ra kellett a város széli gimnáziumba érni könyvekkel, plakátokkal megrakodva.) Természetesen busszal — válaszoltam, és abban a pillanatban éreztem is, hogy az egész délelőtti munkánk kárba veszett volna, ha autóval jövünk, hiszen akkor mi is csak a vizet prédikáló borivók (népes) táborát szaporítottuk volna a gyerekek szemében. A fiún látszott, hogy azért kérdezte, mert azt hitte, hogy mi is csak szónoklunk a tömegközlekedés előnyeiről, és közben autózunk.

Már húsz éve is elmúlt, hogy megjelent az Ami a szívedet nyomja című kötet. Svéd költők gyermekek számára írt verseit tartalmazza. Azóta nincs olyan év, hogy iskolai ünnepélyen ne lehetne verset hallani e könyvből. Siv Widerberg: A tanító néni azt mondja című művéből idézem ezt a részletet:

"Egyébként láttam,

Hogy a tanító néni karamellát eszik,

Pedig mindig arról beszél,

Hogy az édesség tönkreteszi a fogat,

És hogy a gyümölcs sokkal

Egészségesebb."

Ősszel Elliot Aronson egy konferencián Budapesten járt, és előadásában azt fejtegette, hogy a felnőtteknél, de már a kamaszoknál is gyakori az a hozzáállás dolgokhoz, hogy elméletileg tudjuk, mit kellene tennünk, szépen fel is soroljuk, például hogy miként takarékoskodjunk az ivóvízzel, de gyakorlatilag úgy pazarlunk, mint korábban. Aronson kísérlete szerint ha szembesülünk ezzel a kettősséggel, megváltozik a viselkedésünk. (A különbség a kontrollcsoporthoz képest még hat hónap múlva is mérhető.)

Ahhoz, hogy másokra jó hatással legyünk, először magunkban kell rendet teremteni. Itt a nyár, jó alkalom arra, hogy tudatosítsuk magunkban, min szeretnénk változtatni — miközben meggyet majszolgatunk barackkal.

Egészségünkre!