kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
Loading
Az emberközpontú önkormányzatokért

Májusban új parlamenti többséget választottunk. Reméljük, hogy többet törődik a közjóval és benne a környezet- és természetvédelemmel, mint elődje.
Most az önkormányzatokon a sor. Tegyünk érte, hogy itt komoly fordulat menjen végbe!
Hogyan?
Itt a példa: a minap együtt tüntetett a helyi lakossággal a Levegő Munkacsoport és a II. kerületi Humanista Mozgalom az ellen, hogy a Széna tér melletti zsebkendőnyi zöldterületre is, a Mamut mellé egy újabb pénz-monstrumot építsenek. Fogjon össze ki-ki a saját kerületében-községében lévő, hasonlóan gondolkodó civil szervezetekkel, alakítsunk emberközpontú civil kerekasztalt, és dolgozzuk ki velük együtt a helyi politika legfontosabb teendőit a következő 4 évre! Keressük fel a pártok helyi vezetőit, és kezdeményezzük: polgármester- és képviselőjelöltjeik kössenek becsületszerződést a kerekasztallal. A becsületszerződésben a jelöltek kötelezzék magukat arra, hogy a szerződésben foglalt intézkedéseket kezdeményezni illetve támogatni, a velük ellenkező irányúakat pedig tőlük telhetően gátolni fogják, azzal a garanciával, hogy ha nem teszik, a kerekasztal felszólítására lemondanak mandátumukról.

Ennek ellenében a kerekasztal elősegíti, hogy a választópolgárok tájékoztatást kapjanak a becsületszerződés létrejöttéről. Fontosnak tartom, hogy a budapesti kerületek becsületszerződésébe kerüljenek bele az alábbi pontok (a nem budapesti becsületszerződésekbe értelemszerű módosítással):
a) A kerületi önkormányzat — a lakosság többsége által támogatott módon — tagolja a kerületet 4-6 városrészre, és ezekben — az Önkormányzati Törvénnyel összhangban — létesítsen városrészi önkormányzatokat.
b) A kerületi önkormányzat alkosson rendeletet, amely szerint a lakosok kerületi vagy városrészi népszavazást tarthatnak bármely olyan tárgyban, amelynek helyi népszavazásra bocsátását az alkotmány nem tiltja.
c) A kerületi önkormányzat tűzze ki célul, hogy a városrészek lakosainak — szomszédsági megbízottjaikon és városrészi képviselőiken keresztül — vétójoguk legyen a lakóterületüket érintő rendezési tervek ügyében és közlekedésszabályozásban; a lakóterületükön lévő állami, fővárosi vagy kerületi tulajdonú ingatlanok használata ügyében; valamint a lakóterületüket kiszolgáló közintézmények (orvosi rendelők, iskolák stb.) tekintetében. A pályázó kötelezi magát arra, hogy támogatja az e célt szolgáló önkormányzati rendelet megalkotását, továbbá támogatja az olyan kezdeményezéseket, amelyek e célt szolgáló fővárosi vagy országos jogszabályok megalkotására irányulnak.
d) (Feltéve, hogy a pályázó nem független) A pályázó beszerzi pártja vezetőségének nyilatkozatát arról, hogy frakciója támogatni fogja az előző pontok szerinti javaslatot.
Valami megindult. Vigyük tovább!

Siklaky István


JELES NAPOK
 Augusztus 01.
   A szoptatás világnapja
 Augusztus 09.
   Állatkertek napja
 Augusztus 09.
   A bennszülött népek világnapja
 Augusztus 20.
   1989-ben e napon gyilkolták meg elefántcsont-csempészek George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét
 Augusztus 06.
   Hirosima-Nagaszaki emléknap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.