Május első vasárnapján egy társasház kertjébe voltam hivatalos baráti beszélgetésre 15 kisgyerekes család társaságában. Mi a frissen lenyírt fűre állított padokra vagy gyékényre ültünk, a gyerekek pedig ott futkároztak a bokrok között, vagy négykézláb csúsztak-másztak körülöttünk. A kert a XI. kerület többszintes társasházakkal évtizedekkel ezelőtt beépített részén található, csendes mellékutcában, a Móricz Zsigmond körtértől másfél villamos megállóra.

Felüdülve az orgonavirágos napsütésben immáron sokadszor tűnődtem azon, hogyha ilyen kevés eszközzel kellemes lakókörzetet lehet kialakítani, akkor miért akarnak mindent túlépíteni? Talán egy gonosz varázsló által kevert bájital hatására rendeznek irtóhadjáratot a várostervezők, önkormányzatok, képviselőtestületek és az ingatlanfejlesztők minden meglevő vagy azzá alakítható zöldterület ellen?

Nem először, és félő, hogy nem is utoljára kerestek meg bennünket szinte egyidejűleg az elmúlt hetekben az elkeseredett lakosok.

Jellegzetes esetek a VI. kerületből: különféle, sokszor utólag már alig követhető beépíthetőségi ígéretek után a befektető felvásárolja egy tömb néhány telkét, majd részletes rendezési tervet készíttet. Jobbik esetben a kész terveket testületi döntés előtt (de még véletlenül sem a tervezés kezdeti stádiumában) a közvetlen környezetben lakóknak megmutatják. A tervezett létesítmények általában többszintes mélygarázsok, parkolóházak, kisebb-nagyobb bevásárlóközpontok, esetleg irodaházak. A lakosság rendkívül türelmes, kompromisszumokra kész. Negyven éves kézi vezérlést, majd az éretlen piacgazdaság farkastörvényeit megtapasztalva nincsenek illúziói afelől, hogy kinek az érdekeit szolgálja majd a tömb rendezése. De amikor a képviselő arról beszél, hogy milyen előnyös számukra annak a foghíjnak a beépítése többszintes, mélygarázsos irodaházzal, ahonnan eddig egy kis szellő fújt, és némi nap sütött a szemben álló házakra, többen feszengeni kezdenek. Mi a jó abban, ha a viszonylag csendes utcába ezentúl naponta több száz autó hajt be a mélygarázsba?

Van egy másik telek is a tömb belsejében, amely évtizedekig egy iskola udvaraként szolgált. Most arra is egy nagy házat építenek. A tervező övezetre, beépítési előírásokra hivatkozik. Végül méltatlankodva teszi fel a költőinek szánt kérdést: "Szabad-e, hogy egyetlen teleknek is csorbuljon az a szent joga, hogy a területre engedélyezett maximum megépítésre kerüljön?" Hogy a kerületben a zöldfelületi minimum ötvened része sincs meg, és a légszennyezési mutatók tartósan az egészségügyi határérték felett vannak, az legkevésbé sem érdekli. Mint ahogy az sem, hogy lassan minden gyerekes család, ha teheti, elmenekül a környékről, és autóval hozza be a gyerekeket a még mindig színvonalas iskolákba.

Pesti belső kerületek, megszületett-e már az a lánglelkű városatya, aki lakhatóvá varázsol benneteket?