kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
Loading
Mekkora az állami újraelosztás optimális mértéke?

Az állampolgárok és a gazdálkodó szervezetek szeretnének minél kevesebb adót fizetni az állam részére, sokszor törvénytelen módokon is igyekeznek azt elkerülni, másrészt az államnak is komoly nehézséget és költséget jelent az adók beszedése. Ebből a szempontból tehát célszerű, ha az adóterhek minél kisebbek. Ugyanakkor az állampolgárok és gazdálkodó szervezetek azt is szeretnék, hogy minél magasabb színvonalú oktatási, egészségügyi szolgáltatásokban, jobb szociális ellátásban részesülnének, javuljon a közbiztonság, korszerűbb lenne a tömegközlekedés stb., vagyis az állam megfelelő szinten látná el mindazokat a közfeladatokat, amelyek nem (vagy csak részben) piacosíthatók. Ebből a szempontból pedig az lenne jó, ha minél nagyobbak lennének az államnak az e célokra fordítható bevételei, azaz növekednének az adóterhek. (Rendkívül fontos az is, hogy az állam a bevételeit a lehető leghatékonyabban és valóban a köz érdekében használja fel, de ez már egy másik cikk témája lehetne.)

1. ábra Az állami újraelosztás mértékének alakulása
Ha összevetjük azt az összeget, amit az állam adók, járulékok, díjak formájában és egyéb módon beszed, majd szétoszt különböző célokra, azzal az összeggel, amit az ország egy évben megtermel (vagyis a bruttó hazai termékkel, a GDP-vel), akkor megkapjuk az állami újraelosztás mértékét. Ez a mérték 1994 és 1998 között jelentősen csökkent 60%-ról 47%-ra (ld. az 1. ábrát!). A Pénzügyminisztérium 2000—2002. évi költségvetési irányelvekről szóló előterjesztése szerint ezt a mértéket fokozatosan tovább kívánják csökkenteni oly módon, hogy 2002-ben csak 41%-ot tenne ki.
Vajon megalapozottak a Kormány ezirányú tervei? Ezt egyre többen vonják kétségbe. Nem ismerünk ugyanis semmiféle olyan tanulmányt, háttéranyagot, amely megalapozná ezt a döntést. Ugyanakkor sokan kételyeiket fejezik ki azzal kapcsolatban, hogy ésszerű-e az állami újraelosztás mértékének további csökkentése. Fontos ezzel a kérdéssel nekünk is foglalkoznunk, mert komolyan érinti a környezetvédelmet és a társadalmi szervezeteket is.
Miért kételkedünk abban, hogy célszerű-e tovább csökkenteni az állami újraelosztás mértékét?
1. Az állami újraelosztás mértékének jelentős csökkentése — amit a Bokros-csomag és az azt követő gazdaságpolitika idézett elő — az elmúlt években súlyos társadalmi deficitet eredményezett, hosszú távon is nehezen helyrehozható károkat okozva az országnak, miközben még rövid távon is szinte elenyésző mértékben segítette elő a gazdaság fejlődését. A Levegő Munkacsoport és a KKDSZ Ajánlások az 1999. évi állami költségvetési törvényjavaslathoz és a 2000. évi költségvetési koncepcióhoz című tanulmánya kimutatta, hogy 1994 és 1998 között az 1994. évi szinthez képest az állam összesen 7000 milliárd forintot vont el az oktatástól, a kultúrától, az egészségügytől, a szociális ellátástól, a közigazgatástól, a tudományos kutatástól és a környezetvédelemtől, ugyanakkor a vállalatok jövedelmezősége alig emelkedett, a külkereskedelmi hiány és a központi költségvetés hiánya szinte változatlan maradt. Nem segíti, hanem akadályozza a piacgazdaságot, ha lerontjuk azoknak a rendszereknek a működését, amelyek elengedhetetlenek a társadalom fejlődéséhez, illetve a szociális feszültségek kezeléséhez. Fontos felhívni a figyelmet arra is, hogy amennyiben csökkentjük ezen ágazatok részesedését a GDP-ből, akkor visszaesésük rendkívül megnehezíti az EU-hoz történő csatlakozásunkat is, hiszen kedvezőtlen hatásuk néhány év múlva fokozottan jelentkezik. Amennyiben azonban jóval nagyobb hangsúlyt fektetnénk arra, hogy polgáraink magasan képzettek, testileg-lelkileg-erkölcsileg egészségesek legyenek, akkor az egész társadalom hatékonyabban működne.
2. Ebben a tekintetben nem vehető alapul a fejlett ipari országok gyakorlata, hiszen ott jóval magasabb a GDP, és más a gazdaság szerkezete, valamint a társadalom állapota. Tehát ezekben az országokban a kisebb mértékű állami újraelosztás is azt jelenti, hogy ott jóval több pénz jut az oktatásra, egészségügyre stb., mint nálunk. Azonban ha mégis figyelembe vennénk a külföldi adatokat, akkor is csak azt állapíthatjuk meg, hogy az egyes országokban igen eltérő az állami újraelosztás mértéke, és ez a mérték sok esetben növekvő tendenciát mutat, csakúgy mint az adóbevételeknek a GDP-hez viszonyított aránya (ld. a 2. ábrát!).

2. ábra A teljes adóbevétel alakulása a GDP százalékában az OECD-országokban Forrás: OECD és Norvég Központi Statisztikai Hivatal Megjegyzés: A magyarországi érték 1995-ben 39% volt, azaz már akkor is alacsonyabb volt, mint az európai OECD országok átlaga.
3. Magyarországon az állami újraelosztás mértéke nemzetközi összehasonlításban tulajdonképpen rendkívül alacsony, mivel az erre vonatkozó hivatalos adatok nem a valóságot mutatják. Ugyanis a nemzetgazdaságban magas a feketegazdaság részesedése (jelenleg 30 százalék körülire becsülik, de ez a realizált jövedelmeknek ennél jóval nagyobb arányát jelenti), és emiatt a bruttó hazai termék 20—30 százalékkal kisebbnek tűnik a valóságosnál, és így az újraelosztás mértéke pedig nagyobbnak. A magyar társadalom számára aligha elfogadható, hogy a társadalmi újraelosztás mértékét csökkentik, miközben a feketegazdaság aránya változatlan marad (sőt relatíve kedvezőbb helyzetbe kerül).
4. Az adósságszolgálat kiadásai teszik ki az állami költségvetés kiadási főösszegének 22 százalékát. Ez az arány nemzetközi összehasonlításban igen magas. Ezen ok miatt is torzítanak az állami újraelosztás mértékét mutató adatok.
5. Fontos felhívni arra is a figyelmet, hogy az egészségügyre, az oktatásra, a kultúrára, a tudományos kutatásra, a szociális ellátásra, a környezetvédelemre (beleértve a tömegközlekedést is) fordított közpénzek egyrészt visszajutnak az államháztartásba (az adókon és járulékokon keresztül), másrészt pillanatok alatt megjelennek a gazdaságban, keresletet támasztva a termékek és szolgáltatások széles köre iránt, ily módon elősegítve a gazdasági fellendülést. "A középületekre fordított kiadásoknak ugyanaz a makrogazdasági hatása, mint a magánépületekre fordított kiadásoknak, és a közkönyvtárak fenntartására fordított közösségi fogyasztási ráfordítások ugyanolyan hatást gyakorolnak a munkalehetőségekre, mint a filmekre vagy könyvekre fordított magánfogyasztási ráfordítások" — állapítja meg a Nobel-díjas Paul A. Samuelson — William D. Nordhausszal közösen írt — Közgazdaságtan című könyvében (Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1997—98). Nem állja meg tehát a helyét az az érv, hogy az állami újraelosztás mértékének növelése forrásokat von el a gazdaság fejlődésétől. Számos esetben éppen ennek az ellenkezője az igaz. "Bár merész kijelentésnek tűnhet ma Magyarországon, hogy az oktatás vagy az egészségügy csökkenthetné a fizetési mérleg hiányát, stratégiailag nem volna téves célkitűzés. Ez a két terület az Egyesült Államokban például a gazdaság legfontosabb vivőágazata, és megfelelő fejlesztéssel nálunk is felhozható lenne olyan szintre, hogy legalább a környező országok viszonylatában aktívumot jelentene" — állítja Hamar Judit, a Kopint Datorg Rt. főmunkatársa (Magyar Hírlap, 1999. január 19.) .
6. Egyetértünk azzal, hogy a közpénzeket minden területen hatékonyabban kell felhasználni. Ennek azonban nem az a módja, hogy az állam egyszerűen csökkenti a közfeladatokra szánt összegeket. A hatékony felhasználáshoz többek között az is szükséges, hogy például a magas szellemi képzettséget követelő és óriási felelősséggel járó munkakörökben dolgozók (oktatás, kultúra, egészségügy) kiemelt fizetésben részesüljenek, és így megszűnjön az évek óta folytatódó kontraszelekció. Ez esetben várható el joggal, hogy a résztvevők fokozott felelősséget vállaljanak a hatékony, hagyományosan magas színvonalú humán szolgáltatásokért.

7. Az újraelosztás a fogyasztási oldalon is kedvezően befolyásolhatja a környezet állapotát és a fajlagosan magasabb szellemi tartalmú hazai termelést. Például a pedagógusok bérének emelkedése a szellemi termékek iránti nagyobb keresletet vonja maga után. Ez a folyamat tovább erősödhet, mivel a világpiacon a magasabb szellemi hozzájárulást tartalmazó termékek felértékelődtek, így az ilyen jellegű tevékenységek erősödése javítja versenyképességünket.
8. Az újraelosztás mértékének csökkentése azért is veszélyeztetné Magyarország csatlakozását az Európai Unióhoz, mivel az EU forrásaihoz csak megfelelő hazai hányad biztosításával juthatunk. Ugyanakkor, amennyiben hozzájutunk az EU támogatásokhoz, akkor csak a hazai hozzájárulást tekintve az államháztartási újraelosztás mértéke valóban csökkenhet. Amennyiben a Kormány is így gondolja a csökkentést, akkor ezzel egyetértünk.
9. A magasabb arányú újraelosztás önmagában még nem ellentétes a piacgazdasággal, amennyiben a közteherviselés igazságosan oszlik el a gazdasági élet szereplői között. Nem az újraelosztás mértéke hátráltatja a korszerű piacgazdaság kialakulását. Azzal egyetértünk, sőt kifejezetten támogatjuk, hogy az újraelosztást úgy csökkentsék, hogy megszüntetik a gazdaság egyes szereplőinek indokolatlanul és gazdasági szempontból is ésszerűtlenül nyújtott nyílt és burkolt támogatásokat. Így az állami újraelosztást természetesen haladéktalanul szükséges megszüntetni ott is, ahol ez a súlyosan környezetszennyező tevékenységek közvetlen és közvetett támogatását jelenti (pl. autópálya-építések). Ezzel legalább három nemzetgazdasági előny érhető el: (1) csökken a költségvetésre nehezedő nyomás, (2) javul a környezet állapota, és (3) kedvezőbb helyzetbe kerülnek a környezetet kevésbé terhelő és egyben a világpiacon is versenyképesebb tevékenységek.
10. Ha az állam egyre inkább kivonul a közfeladatok finanszírozásából, az azzal a veszéllyel is jár, hogy az állampolgárok egyre kevesebb befolyással rendelkeznek majd, és egyre nagyobb szerephez jutnak a nagyvállalatok vezetői. Nem az állampolgárok és választott képviselőik döntenek majd arról, hogy mi kell az oktatásnak, a kultúrának, milyen tevékenységek szükségesek a környezetvédelem területén, vagy mely civil szervezetek tevékenységét támogatják. A tőkeerős, sokszor külföldi tulajdonú cégek döntik majd el mindezt nagy kegyesen. Pedig ezeknek a cégeknek a vezetőit nem az állampolgárok választották, és nem adtak nekik megbízást arra sem, hogy döntsenek országos vagy akár helyi közügyekben. Pénzüket sem ebből a célból adják nekik. Például amikor valaki pénzt ad egy olajtársaságnak, azt azért teszi, hogy benzint kapjon a kocsijába, és eszébe se jut, hogy ezzel felhatalmazná a társaság vezérigazgatóját arra a döntésre, hogy — mondjuk — mely környezet- és természetvédő szervezeteket finanszíroza. Ezeket a döntéseket a választott képviselőinknek kell meghozni az érintett szervezetek és intézmények bevonásával.
11. Az előző ponthoz kapcsolódva fel kell hívnunk a figyelmet arra is, hogy ami a nonprofit szférát illeti, az állami szerepvállalás a fejlett nyugati demokráciákban jóval nagyobb arányú, mint Magyarországon. Mindez annak ellenére igaz, hogy a nyugat-európai országokban és az Amerikai Egyesült Államokban nagy hagyománya van annak, hogy a magánszemélyek elismerjék a különböző nonprofit szervezetek tevékenységét és ezt anyagi támogatással is kifejezésre juttassák. Elgondolkodtató, hogy az amerikai társadalom gyanakvással tekinti az állami beavatkozásokat, ami miatt a kormányzat lehetőleg tartózkodik is az ilyen cselekedetektől, mégis még az ottani állam is jóval nagyobb arányban támogatja a nonprofit szférát, mint a magyar (ld. az 1. táblázatot!).

1. táblázat A nonprofit-szféra bevételi forrásainak százalékos aránya országonként, 1990 Forrás: DemNet, 1998
A fenti táblázat az 1990. évet mutatja, a helyzet azonban azóta sem változott. Sőt a KSH 1995. évi adatai szerint az állami hozzájárulás aránya valamelyest csökkent is! Ezt tükrözi a társadalmi szervezeteknek nyújtott országgyűlési támogatások aránya is (ld. a 2. táblázatot!). 1991-ben 400 millió Ft volt a civil szervezetek parlamenti támogatási kerete, ami mára már 300 millió Ft alá süllyedt, s ez reálértékben 1/5-e a 9 évvel ezelőttinek! Még ennél is sokkal erőteljesebben esett vissza a környezet- és természetvédő szervezetek támogatása: reálértékben az 1991. évi szint 1/8-ára! Ráadásul ezen időszak alatt nagymértékben megszaporodtak az ilyen tevékenységet folytató szervezetek, óriásira nőttek a velük szembeni lakossági elvárások és egyre gyakrabban kérik ki a véleményüket a döntéshozók, politikusok is.

2. táblázat A társadalmi szervezetek országgyűlési támogatásának alakulása 1991 és 1999 között
Végezetül idéznénk a Fidesz-MPP választási programjából:
"A Fidesz — Magyar Polgári Párt szerint ma már nem igaz az a tétel, hogy Magyarországon az állami újraelosztás mértéke túlságosan magas. ... Álláspontunk szerint nincs szükség az állami közszolgáltatás drasztikus lefaragására. Sőt, bizonyos területeken csak fokozott állami szerepvállalás ad esélyt az európai modell megvalósítására."
Bízunk benne, hogy az elkövetkező évek költségvetési törvényei ennek megfelelően alakulnak, annak ellenére, hogy napjaink tendenciái és az elfogadott 1999. évi költségvetési törvény ezzel ellentétesek.
Összefoglalva: az állami újraelosztás optimális mértékét tehát nem dogmatikus kinyilatkoztatásokkal, hanem átfogó társadalmi és gazdasági hatásvizsgálat elvégzésével, megfelelő háttértanulmányok elkészítésével, valamint széles körű szakmai és társadalmi viták lefolytatása után kell meghatározni.

Lukács András


JELES NAPOK
 Augusztus 01.
   A szoptatás világnapja
 Augusztus 09.
   Állatkertek napja
 Augusztus 09.
   A bennszülött népek világnapja
 Augusztus 20.
   1989-ben e napon gyilkolták meg elefántcsont-csempészek George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét
 Augusztus 06.
   Hirosima-Nagaszaki emléknap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.