E cikkben a közszolgáltatás jellegű fűtésmód egy részproblémájával, a fűtendő épületekkel, lakásokkal foglalkozunk.

Jellemző példa a házgyári lakóház. A lakások nagy részét megvették a bennlakók, sokan anélkül, hogy végiggondolták volna, vajon tudják-e majd a rezsit és a tulajdonlással járó egyéb terheket viselni? Bár a felmérések szerint a lakótelepeken többségében nyugdíjasok, kis jövedelműek és — sajnos — munkanélküliek élnek, azért korántsem ennyire homogén a lakók anyagi teherbíró képessége. Eltérőek a problémák a régi, gyakran elhíresült lakótelepek és a későbben épült színvonalasabb telepek között is. Viszonylag sok a jobb hírű telep (pl. a budaörsi vagy a fővárosban a pók utcai, a kárpát utcai, a gazdagréti), ahol szívesen vásárolnak tisztességes mértékű fizetésből élők is maguknak lakást, vállalkozások irodát, és lépcsőházanként kevesebbeknek jelent komoly egzisztenciális gondot a rezsi kifizetése. Máshol viszont valóban többségben vannak a szociálisan nehéz helyzetben levő családok.

Távfűtéses lakásban él mintegy 2,2 millió honfitársunk, és kórházakat, iskolákat, költségvetésből gazdálkodó intézményeket is érint a problémahalmaz. A távfűtés nyitott kérdéseinek megoldása tehát jellegzetesen szociálpolitikai feladat is, azonban néhány év alatt el kellene jutni az országnak odáig, hogy magát a távfűtést — a hőtermelést, az elosztást, a primer és a szekunder hálózatot — a műszaki-gazdasági optimumok megkeresésével, valamint környezetvédelmi szempontok alapján lehessen működtetni. A bér- és családpolitikát, a szolidaritást, a szociális elemeket nem elhanyagolva, de nem is a gazdálkodási elemekkel összemosva kellene érvényre juttatni.

Kezdjük először magukkal a lakóházakkal kapcsolatos feladatokkal.

1) Díjfizetési szempontból tiszta helyzetet kell teremteni.

Hazánkban a bérlakások száma elenyésző, miközben az EU-átlag 40 százalék, Németországban pedig 60 százalék a bérlakások aránya. Megfelelő számú bérlakás nélkül nem mobil a munkaerő, és az is kérdéses, hogy szabad-e jövedelmétől függetlenül mindenkit arra kényszeríteni, hogy lakásra gyűjtsön. A bérlakások egy nem elhanyagolható része Nyugaton szociális bérlakás. Az egy főre jutó jövedelemtől függő mértékben számíthatnak a családok lakhatási támogatásra. A szociális lakások kiszámítható, méltányos rendszerére lenne nálunk is szükség. (Az aggasztó demográfiai mutatók egyik oka szerintünk az, hogy a fiatalok nem tudnak egyszerre hatalmas lakáskamatokat és rezsit is fizetni, valamint több gyereket is vállalni.) Nem elsősorban új lakásokat kellene építeni, hanem a meglevőkkel gazdálkodni. Szociális lakások céljára igen alkalmasak a lakótelepi lakások, mert eredetileg is kollektív kezelésre, üzemeltetésre szánták őket, és jelenleg nyomott az áruk az ingatlanpiacon.

Fel kellene először is mérni, hogy kik azok, akik huzamosabb ideje nem képesek fizetni a lakásuk rezsijét és a szükséges felújítási költségeket. (Kiinduló adatok a Héra Alapítványnál és az önkormányzatoknál máris vannak.) Ezektől a háztartásoktól különféle, kölcsönösen kedvező konstrukciókban vissza kellene vásárolni a lakásaikat. A FőTÁV Rt. egyik felmérése is mutatja, hogy a fizetési fegyelem megszigorításával egyszerre elválik, hogy ki az, aki élősködő és ki a valóban rászoruló. A rászorulóknak az önkormányzat, illetve közvetve az állam biztosítsa a lakhatást, kiszámítható feltételekkel. Nem várható el sem a társasházaktól, sem a szolgáltatóktól, hogy az állam helyett folytassanak "szociálpolitikát", azaz mások helyett is fizessenek. (A nemfizetőkkel szembeni engedékenység hihetetlen károkat okoz az ország életében. Naponta találkozunk olyan esetekkel, ahol nyilvánvalóan nem egzisztenciális kényszer, hanem ügyeskedés áll a nemfizetés hátterében. "Keresztfinanszírozás" van például a BKV-nál, ahol a potyautasok miatt a tanulóbérletek árát emelik erősebben.)

2) El kell végezni a karbantartási-felújítási minimumokat a kisebb költségen üzemeltetés és az épület értékének megőrzése érdekében.

A kollektív fizetésképtelenségre hivatkozva elmaradnak azok a kisebb korrekciók, karbantartási és felújítási munkák, amelyek nélkül a paneles lakások változatlanul energiapazarlóan és alacsony komfortérzettel üzemelnek, elértéktelenednek. Ez ellentétben áll a fogyasztóvédelmi törvénnyel is, amely az állampolgárok vagyonát is hivatott védeni. A jelenlegi patópálos gyakorlat anomáliáit bizonyítja a német panelhitel sorsa. (A kiírási feltételeket is sürgősen felül kellene vizsgálni.)

Ott, ahol megfelelő a tulajdonosi érdekérvényesítés, illetve felelősségérzet, éltek a szolgáltató által a mérés szerinti elszámoláshoz nyújtott kedvezményekkel, már régen felhegesztették a csövekre az átkötő szakaszokat, felszerelték a hőfokszabályozókat, ha kellett, (belülről) leszigetelték az északi sarokszobákat, vagy kívülről az épület alsó szintjeit, kijavították a nyílászárókat, épek a folyosók ablaküvegei stb. A gépészeti munkákat egy szakvállalat lakásonként néhány óra alatt elvégzi, másokat a tulajdonos házilagosan is megcsinálhat, illetve beletartoznak a minimális karbantartási kötelezettségek kategóriájába. Mindehhez az kell, hogy a közös képviselő megbízzon egy szakembert, mérnöki irodát, amely az épület átvizsgálása után javaslatot tesz a gazdaságosan elvégezhető beavatkozásokra. (Ezért is jó lenne, ha végre minden városban, illetve kerületben megalakulnának a nyugaton elterjedt felújítási tanácsadó központok.)

Folytassuk az önkormányzatok feladataival.

3) Minden önkormányzatnak kell hogy legyen legalább középtávú energiastratégiája.

• 109 településen 298 távhőrendszer üzemel. Minimális feltétel, hogy legyen az önkormányzatnak megfelelő szakembere, aki átlátja, hogyan lehet az önkormányzat vagyonát képező távhőrendszert optimálisan üzemeltetni.

• Ismerni kell, hogy hány család, milyen mértékű egyszeri vagy folyamatos támogatásra szorul, hány lakást kellene esetleg visszavásárolni. Milyen a házak műszaki állapota, azaz milyen eredményt lehet elérni kisebb költségű beavatkozásokkal? (A költség-haszon elemzésbe bele kell számolni a megtakarításokat, környezetvédelmi előnyöket, a helyi vállalkozók foglalkoztatásából eredő nagyobb adóbevételt stb.)

• Ugyancsak lehetősége van az önkormányzatnak arra, hogy környezeti szempontokra, közérdekre hivatkozva, helyi építési rendeletben szabályozza, mikor kötelező rákötni a távfűtésre. Ehhez persze a hőszolgáltatás versenyképességét is javítani kell. Nem kötött rá például a West End bevásárlóközpont a Nyugati pályaudvarnál, a közelben haladó távhőrendszerre, hanem saját fűtési infrastruktúrát épített ki. Hasonlóan hiányzik az elhatározás ahhoz, hogy a Belvárosban, a Világörökség és a legnagyobb irodaházak körzetében kötelező legyen a távfűtés, a környezeti állapotra hivatkozva.

4) Az önkormányzatoknak jelentsen kiszámítható bevételt a közszolgáltatás.

Vitatott kérdés, hogy a közszolgáltatásban milyen mértékű legyen a szociális elem. Van olyan álláspont, hogy egy non-profit szervezetnek kell a közszolgáltatást végezni a több európai országban működő, önkormányzati tulajdonú Stadtwerke mintájára. Ebben az esetben nem lenne érdeke a szolgáltatónak, hogy az indokolt legkisebb mérték felett emelje az árait.

A magas megélhetési költségek és a lakosság nagyobbik részének alacsony jövedelemszintje közötti ellentmondás egyelőre nem látszik enyhülni, és ez befolyásolja az önkormányzatok mozgásterét is. Sok önkormányzat állandó finanszírozási gondokkal küzd. A rossz vagyongazdálkodásuk is oka annak, hogy a rendszerváltás óta szemünk előtt tűnik semmivé a közösség vagyona. Az eladásokból, nem körültekintően megkötött koncessziós szerződésekből származó egyszeri bevételeket a napi költségvetési hiányok betömésére költik. A tulajdonukban levő vagyonra sokszor a minimális fenntartási, fejlesztési költségeket sem áldozzák. Zsákutcába vezet például, ha a jó gazdasági-műszaki szakemberek bérét akarják megspórolni, mint ahogy ez történt az önkormányzati energetikusok szélnek eresztésével. Ehelyett az önkormányzati vagyont hosszú távra előregondolva kellene működtetni önállóan vagy vegyes tulajdonban, és így a keletkező nyereségből lehetne költeni többek között szociálpolitikára is. Csak egy kiegyensúlyozott gazdálkodásra képes önkormányzat tud felelősen dönteni a távhőellátás díjáról, a településpolitikai, lakásgazdálkodási, környezetvédelmi és jövedelmezőségi szempontokat figyelembe véve.

• Az önkormányzat feladata, hogy fejlesztéseivel a lakókörnyezet színvonalát emelje. Jobb állapotú közterületek, pihenési-sportolási lehetőségek, megfelelő közbiztonság, jó helyi ellátás, javuló tömegközlekedés felértékeli a lakótelepet. Megfelelő feltételek közé szívesen költöznek a törekvő, fizetőképes gyerekes családok is. Erre jó például szolgál több vidéki és budapesti lakótelep.

• Véleményünk szerint az évente rendelkezésre álló vissza nem térítendő felújítási támogatásokat néhány éven át az önkormányzati bérlakások rendbetételére kellene fordítani. (Jelenleg ezek a lakásállomány legrosszabb állapotú egységei.) Ilyen módon el lehetne kerülni, hogy a lakótelepeken a szociális bérlakások visszahúzzák a "törekvő" tulajdonosok áldozatvállalását.

Az állam feladata a szabályozott piacgazdaság megteremtése.

5) Az állam feladata olyan nemzeti energiapolitika kialakítása, amely a társadalmi, a gazdasági és a környezeti szempontokat egyaránt figyelembe veszi.

Nagy az állam felelőssége a távhő esetében a gáztarifák és az áramátvételi árak meghatározásában.

Az államnak beavatkozásra leginkább az árakat befolyásoló adókon keresztül van lehetősége. A költségvetési bevételekből finanszírozhatja a hatékonyabb szociálpolitikát, a beszedett adókból, illetve díjakból források képződnek környezetvédelmi, energiahatékonysági és egyéb energetikai fejlesztések, kutatások, beruházások támogatásához, a különféle hagyományos és megújuló szilárd, folyékony és gáznemű energiák kedvező egyensúlyának kialakításához.

A magántulajdonban levő lakások, illetve épületek felújítására vissza nem térítendő támogatás helyett a befektetési kedvezményekhez hasonló elvű adókedvezményekkel kellene ösztönözni a magántőkét. A vissza nem térítendő illetve jelenlegi kamattámogatás keretei szűkösek, az odaítélés nehézkes. Az adókedvezményekkel jóval nagyobb területen és több háztartás, illetve vállalkozás figyelmét lehetne a felújításokra irányítani.

6) Kapcsolódó törvények módosítása.

Itt emelnénk ki az önkormányzati törvény és a társasházi törvény módosításának szükségességét, valamint egy sor olyan új, illetve a rendszerváltás előtt még megvolt rendeletet, amelyek az épületek műszaki állagának megóvását (illetve ma már inkább helyreállítását) valamint energiatakarékosabb üzemeltetését hivatottak elősegíteni.

Irodalom:

Dr. Járosi Márton "A távfűtés válsága és a megoldás irányai", Magyar Energetika 1998/1.