kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
Loading
Kampányok az életmód-váltásért

Az életmódváltást szolgáló civil megmozdulások nem számítanak új találmánynak. A különféle vallások már évezredek óta óva intenek a túlzott fogyasztástól, vala-mint attól, hogy a tárgyak birtoklásának varázsába essünk. Sőt, bizonyos anyagi javakról való lemondást hirdették, annak ellenére, hogy a világvallások alapelveinek megfogalmazódása idején még nem jelentkeztek az túlfogyasztással kapcsolatos globális problémák. Ma már azonban mindannyiunkat érint ez a téma.
A fenntartható fogyasztás érdekében újra és újra feltehetjük Immanuel Kant kétszáz éves kérdését: "Mi történne, ha mindenki így cselekedne?"
Elisabeth Dowdswell, az Egyesült Nemzetek Környe-zeti Programjának (UNEP) főigazgatója így fogalmazott: "A fenntartható fogyasztás alapvetően nem tudományos vagy technikai kérdés, hanem az értékek kérdése."
Az utóbbi évtizedekben az emberek érzik, hogy szük-ség van életmódváltásra, és ennek érdekében egyre többen igyekeznek példát mutatni, illetve felkelteni mások érdeklődését. Norvégiában például a 70-es években létrejött egy csoportosulás "A jövő a mi kezünkben van" néven, arra, hogy az egyszerűbb életmód úttörői legyenek. A tagok tudatosan vállalták, hogy olyan árukat vásárolnak, amelyek használatával hűek maradhatnak ehhez az életvitelhez.
Évtizedek óta magas színvonalú mozgalmak működ-nek a globális erőirtások megfékezése érdekében, külö-nösképpen a trópusi esőerdők megmentéséért. Felhívják a lakosságot és a vállalatokat, hogy kevesebb faalapú árucikket vásároljanak, és bojkottálják a trópusi fából készült termékeket. Részben ezeknek a kampányoknak köszönhető, hogy az utóbbi időben lényegesen csökkent a trópusi faáru behozatala Európába.
Vannak, akik életüket úgy igyekeznek berendezni, hogy minél kevesebb dolgot kelljen megvásárolniuk. A félig-meddig önellátó háztartások, ökofalvak, bizonyos használati tárgyakat együtt használó közösségek szaporodása a leghatározottabb jele annak, hogy az emberek kezdenek feleszmélni arra, hogy a fogyasztói társadalomnak kell hogy legyen tartalmasabb életet, gazdagabb kultúrát, több kibontakozási lehetőséget ígérő alternatívája.
Visszatérni a "józan parasztészhez", s ugyanakkor felhasználni a technika vívmányait a maguk helyén és módján — igen ígéretes kísérlet. "A kicsi szép" schumacheri elve visszavezethet minket az emberméretű boltokhoz, gazdaságokhoz, közösségekhez. Persze, nem könnyű felvenni a versenyt a reklámgyárakkal, amelyek hatalmas adagokban sugározzák belénk a hirdetések világának értékrendjét. Ennek ellenére egyre többen vannak, akik nem fogadják el ezt az értékrendet, és másoknak is megmutatják, hogy élhetnénk emberibb életet is.
A tömegek meggyőzését tekintve eddig a leghatásosabbnak a humoros, ötlettel teli akciók bizonyultak, mint a "Ne vásárolj semmit!" napok.

Mikola Klára


JELES NAPOK
 Augusztus 01.
   A szoptatás világnapja
 Augusztus 09.
   Állatkertek napja
 Augusztus 09.
   A bennszülött népek világnapja
 Augusztus 20.
   1989-ben e napon gyilkolták meg elefántcsont-csempészek George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét
 Augusztus 06.
   Hirosima-Nagaszaki emléknap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.