Általánosságban elmondható a tíz vancouveri kerékpáros szervezetről, hogy a kanadai viszonyokhoz képest kis létszámú, átlagosan 50-100 fős tagsággal és szerény, jobbára ezer-kétezer kanadai dolláros költségvetéssel rendelkeznek (ez utóbbit is jelentős mértékben a tagság adja össze). Általában alkalmazottjuk nincs. Mindazonáltal aktív tagságuk, szervezettségük és kitűnő stratégiájuk jelentős sikereket eredményezett. Jellemző rájuk, hogy a felvállalt, nagyobb horderejű tevékenységek száma behatárolt. Kevés ügyre összpontosítanak, amire nincs anyagi és emberi erőforrásuk, abba nem vágnak bele.

Egyik stratégiai céljuk, hogy a vancouveri hidakon a biztonságos kerékpározás feltételeit megteremtsék. Vancouver Budapesthez hasonló fekvésű: hegyek, síkvidék, folyó, ráadásként megfejelve a Csendes-óceán öbleivel. A Fraser folyó és az öblök több híd megépítését tették szükségessé. Jelenleg a hidakat autók uralják.

Napjainkban a kerékpáros szervezetek két híd ügyével foglalkoznak. A Lions Gate Bridge-t a kanadai kormány át akarja építeni a jövő évben, és összesen csak 2 métert kíván adni a kerékpárosoknak és a gyalogosoknak. A tervet a kerékpárosok nem fogadják el, és küzdenek annak megváltoztatásáért. Ottlétem során magánszemélyek demonstrációt szerveztek, amelyen az esős idő ellenére közel 300 kerékpáros vett részt.

A tüntetésre jellemző volt a sokszínűség, amely számos esetben hiányzik a hazai kerékpáros akciókból. ?Autóellenes dalok" eléneklésével indult a tüntetés —közben egy szakmailag felkészült, előnyös megjelenésű fiatalember nyilatkozott a sajtónak —, ezt követte egy 3 perces beszéd, majd dinoszaurusznak és oroszlánnak öltözött aktivisták pénzt gyűjtöttek a kiadások fedezésére (a kiadásoknál több pénz, közel 320 dollár jött be). Mindezek után a bringások rendőrségi kísérettel elindultak egy kisebb túrára. A tekerés közben rigmusokat kiabáltak, ?hipp-hipp"-eztek (ezt egy san-franciscói kerékpárosokat bemutató filmből vették át, amelyben a kétkerekűek rendőrségi szirénához hasonló hangokkal ijesztették meg a szabálytalankodó autósokat), majd a felvonulás végén köszönetet mondtak a szervezők, és végül egy hatásos aktus, a biciklik fejek feletti rázása zárta a programot.

A másik híd, a Port Mann Bridge korszerűsítése kapcsán ?nyitott házat" rendeztek a lakosság részére. Az átépítési tervek készítésekor nem vették figyelembe a kerékpárosok igényeit, ezért a szervezetek arra buzdították a bringásokat, hogy minél többen menjenek el a rendezvényre, és emeljenek szót az érdekeikért.

A helyszínen tervező mérnökök és segítők csapata fogadta a látogatókat. Az utóbbiak megtudakolták a látogatók nevét, címét, a látogatás okát, továbbá tájékoztató anyagot és kérdőívet, sőt kávét, üdítőt, finom süteményt adtak. A mérnökök mindenkivel szóba elegyedtek, akire pedig éppen nem jutott vendéglátó, az információs táblák és fényképek segítségével tájékozódhatott. Sokáig azt gondoltam, itt aztán figyelnek a lakosság véleményére. Ebbéli benyomásomat az utolsó tábla alsó részének kisbetűs felirata döntötte romba, amely szerint a kiviteli tervek, engedélyek és az anyagiak rendelkezésre állnak, 3 hónap múlva indul az átalakítás. Újra felötlött bennem a gyanú, hogy a tőlünk nyugatra fekvő, állítólag demokratikus hagyományokkal rendelkező országok a hatalomgyakorlás terén csak abban különböznek a közép-európaiaktól, hogy kevésbé látványosan verik át a lakosságot.

A helyi kerékpáros egyesületek közül kilóg a Better Environmentally Sound Transportation (B.E.S.T.). A szervezetet 1991-ben alapították radikális kerékpárosok, azonban az elmúlt 2-3 évben erőteljesen átalakult, konzervatívabb irányba ment át. Ennek nagyon sok jelét tapasztalni, így például már elfogadnak támogatást nagy vállalatoktól, olajiparhoz köthető magánalapítványoktól, kormányzati szervektől. A korábbiakhoz képest sokkal nagyobb bevétel lehetővé tette, hogy egy elegáns irodaházba költözzenek, továbbá főállású dolgozókat alkalmazzanak, most már összesen nyolcat. Szintén változás mutatkozik a tagságnál, mely a szervezet bürokratizálódása következtében csökken és "puhul".

Azonban a nagyobb költségvetés és a főállású alkalmazottak módot adnak arra, hogy egyrészt színvonalas programokat szervezzenek, amelyekbe bevonják a nagyvállalatokat, másrészt közvetlen és közvetett formában támogathassák a helyi kerékpáros szervezeteket.

Jelentősebb tevékenységeik közé tartozik a minden évben megrendezésre kerülő Bike Week: Ez a magyarországi ?Kerékpárral munkába, iskolába" akciónál sokkal eseménydúsabb és változatosabb, ugyanis nem arról van szó, hogy a bringás az adott napon két keréken megy iskolába, munkába, és dicséretképpen ingyen ehet, hanem a megmozdulás hetére bringás lámpás felvonulást, kerékpáros filmfesztivált, kerékpárút átadást, vitafórumot szerveznek. Fontos tevékenységük a "Go Green Choices" program, mely a környezetkímélő közlekedési eszközök használatát kívánja elősegíteni, kiemelten vállalatok alkalmazottai között, valamint kiadványok megjelentetése.

A B.E.S.T. átalakulása, konzervatívabb irányba fordulása apropóján ötlött fel bennem: vajon nincs szükség itthon egy hasonló szervezetre, amely nem foglalkozna nyomásgyakorlással, vagyis nem kerülne összeütközésbe az állami és pénzügyi szektorral — ezt a feladatot meghagyná másoknak —, hanem jelentős anyagi és profi alkalmazotti háttérrel vállalatokat, intézményeket csábítana be olyan programokba, amelyek fenntartható közlekedés kialakítását segítik, továbbá színvonalas kiadványokat jelentetne meg, népszerűsítő akciókat szervezne?

Tanulmányutam során látogatást tettem az Our Community Bikes (OCB) névre hallgató non-profit vállalkozásnál, amely lényegében egy kerékpárszerviz.

Hogy az OCB mitől más, mint a többi? Ide bárki bejöhet, és óránként 5 dollárért a szervíz eszközeivel szerelheti a bringáját. Amennyiben segítenek neki, akkor is csak 10-15 dollár az ár, ami fele az átlag szervízdíjnak. Kaphat ott új és használt alkatrészeket, de eladhatja használt kerékpárját is. Azonban sokan ingyen az OCB-nek adják felesleges bringájukat, amelyet a cég dolgozói felújítanak, és vagy eladják, vagy adományként külföldre juttatják. Guatemalába évi 100-150, Togóba 200 kerékpárt szállítanak, és idén terveznek egy adományozást Kubába is. Ezekben az országokban nagy szükség van a bringára, ugyanis számos mezőgazdasági termelő nem tudja másképp a piacra juttatni áruját. Az OCB-nél hangoztatták, hogy ez a tevékenységük különbözik az adományi programok többségétől, ugyanis ők nem egyik napról a másikra akarják a rászorulók számára biztosítani az ételt, hanem hosszú távon gondolkodva, munkájuk, megélhetésük feltételein kívánnak javítani.

Az OCB felettébb jól menő vállalkozás: 5 alkalmazott, 6-7 önkéntes évi 110ezer kanadai dollár bevétel mellett 5000 dollár nyereséget termel, amit visszaforgatnak a vállalkozásba.

Szintén non-profit vállalkozás mindennapjaiba tekinthettem be Brit Columbia fővárosában, Victoriában. Érdekesség, hogy vezetője egy ottani magyar, Balyi István. ő találta fel azt a kerékpáros utánfutót, amely 300 kg szállítására alkalmas, akár dimbes-dombos vidéken is. A vállalkozás egyrészt gyártja és forgalmazza az utánfutót, másrészt kilenc saját utánfutójával újságot, ételt, gyorspostát szállít. Mindeközben az utánfutók szabad felületeit reklámcélokra használja, és mindezért más reklámtípusokhoz képest viszonylag sokkal nagyobb pénzt kap, hiszen utánfutóira, így reklámjaira mindenki felfigyel az utcán.

Szintén István találmánya a Red Neck, az a kerékpáros nyakvédő kendő, melyet a sisakra lehet rátenni. Kanadában égetően szükséges a használata, mivel 9-es az átlagos UV-sugárzás.

A leírásból látható, hogy a hazai szervezeteknek van mit átvenniük a vancouveri és a victoriai kerékpáros szervezetektől. Azonban az is igaz, hogy ők is tanulhatnak tőlünk, mint ahogy azt megállapítottam a magyar kerékpáros mozgalmakat bemutató előadásaim során.