kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
Loading
Szigorítások az EU légiközlekedésében

Az Európai Bizottság a légi közlekedés és a környezet összefüggéseiről szóló, 1999. december elején kiadott közleményében elismerte, hogy a repülésből származó légszennyezés és zajártalom nem fenntartható, káros az élővilágra, valamint az emberek egészségére. A dokumentum megállapítja, hogy a jelenlegi — technológiai alapon történő — hatékonyságjavító fejlesztések eredményeit semmissé teszi a légi közlekedés növekedéséből adódó nagyobb összkibocsátás. A Bizottság 2001-re emissziós környezetterhelési díjat kíván alkalmazni a légi közlekedésben. Ez fogja helyettesíteni a balsikerű kerozinadót, amely bevezetése jogi akadályokba ütközött.
Időközben a légi közlekedés iparágait képviselő szövetség kijelentette, hogy még legalább 10 év kell ahhoz, hogy a repülés okozta CO 2 -kibocsátásokat évente 1,1%-kal csökkenthessék technológiai fejlesztésekkel. Az újabb technológiákon alapuló, nagyobb mértékű emisszió-csökkentéseket csak 2012 után tudják végrehajtani. Ez a Kiotói Jegyzőkönyv által megszabott, 2008—2012 közötti első vállalási időszaknak pont a végére esik.
Az EU-nak az első vállalási időszakban 8%-kal kell csökkenteni üvegházhatást okozó gázainak kibocsátását az 1990-es évekhez képest... A repülési ipar képviselői azzal védekeznek, hogy az új járművekre kivetett adók miatt a repülőgépflották cseréje folyamatosan lassul.
A belga közlekedési miniszter kijelentette, hogy 2003-tól megszüntetik a brüsszeli repülőtéren az éjszakai repülést, mert a lakosságnak túl régóta kell szenvednie a zajhatások miatt. Ezalatt az EU és az Egyesült Államok továbbra is vitában állnak egymással a zajcsillapított repülőgépek kitiltásával kapcsolatban. Az EU közlekedési miniszterei szeretnék bevezetni a repülőgépek zajszintjére vonatkozó szigorítást, amely az USA szerint diszkrimináció lenne a csak zajcsillapítókkal felszerelt amerikai repülőgépek üzemeltetőivel szemben. A helyzetet bonyolítja, hogy, a régebbi repülőgépek kivonására vonatkozó ICAO-egyezmény megszületéséhez az EU-nak szüksége van az Egyesült Államok támogatására.
Fordította: J. F. (Today's Railways)

Joó Ferenc


JELES NAPOK
 Augusztus 01.
   A szoptatás világnapja
 Augusztus 09.
   Állatkertek napja
 Augusztus 09.
   A bennszülött népek világnapja
 Augusztus 20.
   1989-ben e napon gyilkolták meg elefántcsont-csempészek George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét
 Augusztus 06.
   Hirosima-Nagaszaki emléknap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.