|
Van-e a folyóknak joga az élethez?
Az emberi jogokat már különböző nyilatkozatokban rögzítették. Hiányzik eleddig azonban a jogok hasonló rögzítése az állatokra, az ökológiai rendszerekre, mint például folyókra és környezetükre vonatkoztatva. Svájcban a Jura-Nova Víz-Szeminárium keretében kidolgozták az Európai Folyók Jogainak Chartáját. (A Jura Nova Centrum a jog megújulásának spirituális alapokon nyugvó központja.)
A nyilatkozatban utaltak arra, hogy a régi időkben a folyókat vallásos tisztelet övezte, a folyó isteneit adományokkal engesztelték, sőt ceremóniákat tartottak a forrásoknál és a torkolatoknál. Mivel ez a vallásosság fokozatosan elapadt, évszázadokon keresztül védelem nélkül maradtak a folyók. Napjainkban környezettudatos gondolkodással, a jog segítségével próbálják hosszú távra megvédeni a folyókat. A Charta fontos célokat és irányelveket jelöl meg. Így minden folyónak, mint személyiségnek joga van a figyelemre, a megfelelő bánásmódra, gondozásra és védelemre. Különböző terveket és jogszabály-javaslatokat dolgoztak ki.
A Víz-Szemináriumok 2000-ben is folytatódnak.
További felvilágosítás kapható: juranova@bluemail.ch
Szepesi Dóra
|