kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
Loading
A Levegő Munkacsoport eseményei, állásfoglalásai
2000. február-március

Milleniumi Ligeteket!
A Levegő Munkacsoport — Szakértői Testületének elnöke, Dr. Radó Dezső kezdeményezésére — az alábbi felhívással fordul az önkormányzatokhoz országszerte:
"Az államalapítás ezredik évfordulójáról való megemlékezés méltó üzenete lenne az utókorhoz, ha településeinken szerény anyagi eszközöket igénylő Milleniumi Ligeteket létesítenénk a 2000. év őszén vagy 2001 tavaszán.
Az adott város vagy község rendelkezésére álló területekből akár kicsi (mintegy fél hektár terjedelmű), vagy nagyobb (5-10 hektár) területet kellene kijelölni közkert — park vagy parkerdő — céljára, amelyen nem művi elemek (parkfelszerelések), hanem a növények kerülnének túlsúlyba. Megoldás lehetne jelenleg leromlott zöldfelület felújítása is.
Nevelési értéke is lenne a kezdeményezésnek, mert a diákság mind a telepítésbe, mind az ápolásba bevonható.
A növények kiválogatásánál elsősorban őshonos, illetve hosszú élettartamú fákat vagy cserjéket kellene előnyben részesíteni. (Fák: tölgy, bükk, gyertyán, juhar, nyír, fűz, magas kőris, szelíd gesztenye, platán, ostorfa, szil, páfrányfenyő. Cserjék: orgona, mogyoró, borostyán, valamint — szennyezéstűrésük okán — tűztövis, hóbogyó és madárbirs.)
A növények erdészetekből vagy faiskolákból olcsón vagy adományok útján lennének beszerezhetők. Tapasztalataink szerint a megvalósítás irányításához településeinken kiváló szakemberek vannak, de adott esetben a Levegő Munkacsoport szakértői is az önkormányzatok rendelkezésére állnak.
A Millennium-Liget humanista alkotás lenne, amely megsebzett világunkban a természet megóvásának jelképe lehetne."
Forgalmi előnyt a tömegközlekedési járműveknek!
A Levegő Munkacsoport vendége volt Bősze Sándor, a BKV Közlekedési Főosztályának vezetője. Az elmúlt években kialakult helyzet elemzésekor a főosztályvezető elmondta, hogy a BKV 1993 és 1996 között 20%-kal csökkentette teljesítményét. További számottevő csökkenést már nem terveznek, bár a vállalat súlyos pénzügyi nehézségekkel küzd.
Beszámolt arról is, hogy a BKV helyzetét rendkívül megnehezítik az egyre inkább állandósuló forgalmi torlódások, amelyek gyakran kiszámíthatatlanná, megbízhatatlanná teszik a buszok, trolik és sok esetben már a villamosok közlekedését is. Bősze Sándor ez alkalommal is megköszönte a Levegő Munkacsoportnak azt, hogy a szervezet már évek óta sürgeti a tömegközlekedési járművek forgalmi előnyben részesítését (buszsávok, zárt villamospályák, a jelzőlámpáknak a tömegközlekedésre hangolása stb.) és konkrét javaslatokat is tesz ennek érdekében.
Mit tehet a Kormány a fővárosi tömegközlekedés javításáért?
A Levegő Munkacsoport legutóbbi ülésén Szálka Miklós fővárosi képviselő (FIDESZ—MPP), közlekedéstervező mérnök is részt vett. A megbeszélésen jelenlévők azt vitatták meg, hogy mit tesz és mit tehet a Fővárosi Önkormányzat, valamint a Kormány Budapest tömegközlekedésének javításáért. Egyetértettek abban, hogy a Fővárosi Önkormányzatnak nincs megfelelő jövőképe, és a sok esetben megalapozatlanul, a szükséges hatástanulmányok elkészítése nélkül hozza meg döntéseit. Ennek egyik következménye a tömegközlekedés fokozatos leépítése, ami rendkívül hátrányosan hat a főváros környezeti állapotára és az itt élő polgárok egészségi állapotára, életének minőségére is. Szálka Miklós hangsúlyozta, hogy az önkormányzati törvény szerint a budapesti tömegközlekedés fenntartása és működtetése a Fővárosi Önkormányzat feladata. Ezt a tényt nem vitatva, a Levegő Munkacsoport a Kormány felelősségére is felhívta a figyelmet. A megbeszélés végére egyetértés alakult ki abban, hogy a Kormánynak van lehetősége arra, hogy segítse a tömegközlekedés javítását, és ennek érdekében az alábbi intézkedéseket kellene megtennie:
1. Folyamatos tájékoztató, felvilágosító tevékenységet kellene végeznie a tömegközlekedés jelentőségével kapcsolatban. Komoly PR, illetve marketing munkával népszerűbbé, úgymond divattá kellene tennie a tömegközlekedési eszközök használatát (erre sok nyugati országban láthattunk már példát), növelni a környezetkímélő közlekedési módozatok társadalmi támogatottságát.
2. Segítenie, támogatnia kellene a tömegközlekedés jobbításáért, annak népszerűbbé tételéért munkálkodó civil szervezeteket.
3. Támogatnia kellene olyan tanulmányok elkészítését, amelyek a legkorszerűbb nemzetközi kutatási eredményeket alapul véve értékelnék a jelenlegi helyzetet és tennének javaslatokat annak javítására.
4. Olyan jogszabályokat kellene alkotni, amelyek segítik és a jelenleginél előnyösebb helyzetbe hozzák a tömegközlekedést.
5. A tömegközlekedési eszközök használatát a gazdasági szabályozórendszer módosításával is ösztönöznie kellene.
Lakossági tiltakozás a budakalászi Metro áruház megépítése ellen
A budakalászi környezetvédők felkérték a Levegő Munkacsoportot arra, hogy segítsen megakadályozni a tervezett új Metro bevásárlóközpont felépítését. A településen már működik a Cora nagyáruház, és az ebből adódó kedvezőtlen tapasztalatok miatt a lakosság jelentős része ellenzi egy újabb hasonló létesítmény megépítését. A budakalásziak felháborodással fogadták azt, hogy az érintett terület rendezési tervének módosítását zárt tárgyaláson hagyta jóvá a képviselőtestület, megfosztva a lakosságot attól, hogy véleményét kinyilvánítsa az üggyel kapcsolatban. Ezt az eljárást a Levegő Munkacsoport törvényellenesnek tartja, és elhatározta, hogy a lakosság érdekében ügyfélként jelentkezik be az önkormányzatnál a Metro áruház építésének engedélyezésével kapcsolatban. Ugyanakkor abban is segíti a helybéli környezetvédő szervezetet, hogy az megfelelő tájékoztatást tudjon adni a budakalászi lakosoknak a tervezett áruház megépítéséből és üzemeltetéséből adódó környezeti és egészségügyi károkkal kapcsolatban.
Környezetbarát vasútfejlesztést az M6-os helyett!
A tervezett M6-os gyorsforgalmi út Budapest és Dunaújváros közötti szakaszának előzetes környezetvédelmi hatásvizsgálatát a Levegő Munkacsoport is véleményezte. Bár a hatásvizsgálat nem elemezte az új út tágabb térségekre gyakorolt hatását, a közölt adatokat figyelembe véve úgy látjuk, hogy megépítése esetén az M6-os hatalmas többletforgalmat gerjesztene, ami elsősorban Budapestet sújtaná. Különösen nagy többletterhelés érhetné Dél-Budát a megnövekedő személy- és tehergépkocsi-forgalom következtében. Ezért az új út megépítése helyett a Levegő Munkacsoport a már meglévő 6-os út felújítását, a településeket elkerülő rövid szakaszok kiépítését, és mindenekelőtt az úttal párhuzamos vasúti közlekedés fejlesztését, korszerűsítését ajánlja.
Törvénysértés Budaörsön
A budaörsi Atronyx új irodaházának építése és a hozzá kapcsolódó közlekedési beruházások egy 5 emeletes házakból álló lakótelep, továbbá két óvoda és egy iskola környezetét is veszélyeztetik. Az önkormányzat a szabályozási terv elfogadása után szokatlan gyorsasággal adta ki az építési engedélyt. A beruházással kapcsolatban érintett lakosokat viszont nem értesítették, sőt még az ügyféli jogot sem adták meg nekik. Ezt követően azonban a Pest Megyei Közigazgatási Hivatal megsemmisítette a Budaörsi Önkormányzat határozatát, ami azt jelenti, hogy a Szabadság út 119-121. számú társasház valamennyi tulajdonosa ügyfélnek minősül az engedélyezési eljárás során, ami emiatt még nem tekinthető lezártnak. Az önkormányzat jegyzője azonban mindezek ellenére sem tett eleget a Közigazgatási Hivatal határozatának, és nem bocsátotta a lakók rendelkezésére az őket megillető ügyiratokat. A Levegő Munkacsoport mindvégig figyelemmel kísérte és segítette a lakók küzdelmeit, és velük együtt tiltakozik a jegyző súlyosan jogsértő magatartása ellen, támogatva azt, hogy kérjék a jogerős határozat végrehajtatását.
Nagy felháborodás
A Levegő Munkacsoporthoz beérkezett nagyszámú panasz is azt bizonyította, hogy az embereket mélységesen felháborította a 75 nagy fa kivágása a budapesti Széna téren. A fővárosi lakosság érdekeit semmibe vevő beruházók úgy követték el a gyönyörű fák kiirtását, hogy ahhoz a rövidtávú anyagi haszon érdekében az egészségesebb környezetet feláldozni hajlandó kerületi önkormányzattól hathatós segítséget kaptak. Ezt a területet korábban a Mammut bevásárlóközpontnak adta el az önkormányzat, annak ellenére, hogy Göncz Árpád köztársasági elnök, dr. Illés Zoltán, az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottságának elnöke és több más ismert politikus, valamint dr. Lun Katalin, a Fővárosi ÁNTSZ igazgatója is támogatta a fák kivágása és a terület eladása ellen tiltakozó lakosságot. A Levegő Munkacsoport szerint jogosan tehető fel az a kérdés, hogy egy ilyen nagy felháborodást kiváltó eljárás után vajon ki fog majd vásárolni a környezetének állapotára érzékeny és az egészségét féltő polgárok közül a Mammut bevásárlóközpontban? Emellett arra is felhívja a döntéshozók figyelmét, hogy nálunk is el kell érni végre azt, hogy a beruházások közvetlen környezetében élő lakosság egészsége és életfeltételei már soha többé ne lehessenek alku tárgyai!
A környezetvédelmi miniszter ismét visszaélt hatalmával!
A Levegő Munkacsoport Elnöksége nagy megdöbbenéssel vette tudomásul, hogy Tisza élővilágát elpusztító csapás idején Pepó Pál környezetvédelmi miniszternek egyik legsürgősebb teendője az volt, hogy február 10-én egy új "civil" szervezetet hozzon létre. Úgy véljük, hogy az ún. Környezetvédelmi Társaságnak a minisztérium által, felülről történt megalakítása sérti az állampolgárok egyesüléshez való alkotmányos jogát, hiszen nem egy valódi társadalmi szervezet jött létre, hanem az államigazgatáshoz kapcsolódó szerv. Ezt bizonyítja az a tény is, a társaság vezetősége jórészt a Pepó Pál által a minisztériumba felvett — egyébként környezet- és természetvédelemmel korábban nem foglalkozó — személyekből áll. Ennek alapján az is megállapítható, hogy a szervezet létrehozása ellentétes az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvénnyel, amely kimondja, hogy a társadalmi szervezet "önkéntesen létrehozott, önkormányzattal rendelkező szervezet".
A Levegő Munkacsoport felháborodással tapasztalta azt is, hogy a minisztérium által február 14-én megrendezett beszélgetésen, amelyre a környezet- és természetvédő társadalmi szervezetek képviselőit hívták meg, az említett "Környezetvédelmi Társaság" tagjai is nagy számban részt vettek, mint egy társadalmi szervezet képviselői, annak ellenére, hogy szinte kivétel nélkül a Környezetvédelmi Minisztérium alkalmazásában álltak. Sajnálatos módon a miniszter úr a Környezetvédelmi Minisztérium hatáskörében dolgozó több elismert szakembert is kivezényelt ehhez a szégyenletes színjátékhoz.
A környezetvédő társadalmi szervezetek nagy elkeseredéssel vették tudomásul, hogy ennek a tanácskozásnak — csakúgy mint a két nappal korábban a minisztérium által összehívott megbeszélésnek — a miniszter úr részéről egyetlen célja volt: a társadalmi szervezetek ahhoz kellett volna támogatást nyújtaniuk, hogy a cianid-katasztrófával kapcsolatos teendők összehangolására ne kormánybiztost, hanem csak a környezetvédelmi tárca felügyelete alatt működő miniszteri biztost nevezzenek ki.
Pepó Pálnak ezek a cselekedetei rendkívül megnehezítik a valóban önkéntesen szerveződött társadalmi szervezetek tevékenységét, ártanak a környezetvédelem ügyének és a demokrácia elleni támadásnak is minősíthetők.
Tovább gyengül a környezetvédelmi tárca
A Levegő Munkacsoport növekvő aggodalommal tapasztalja, hogy a Környezetvédelmi Minisztériumot egyre több tapasztalt, munkáját mindez ideig kifogástalanul végző szakember hagyja el. Ennek kapcsán a szervezet fel kívánja hívni a figyelmet arra, hogy az Európai Bizottság megállapítása szerint a Környezetvédelmi Minisztériumnak és területi szerveinek a létszámát 1600 megfelelően képzett szakemberrel kellene növelni annak érdekében, hogy országunk eleget tudjon tenni az Európai Unió előírásainak. Fontos lenne tudatosítani azt is, hogy ez nem elsősorban az EU érdeke, hanem Magyarországé — minden magyar állampolgáré, akik egészséges környezetben, javuló életfeltételek mellett kívánnak élni.
Összeállította:

Beliczay Erzsébet, J. Halász Judit, Lukács András, Rádics Tamás, Schnier Mária


JELES NAPOK
 Augusztus 01.
   A szoptatás világnapja
 Augusztus 09.
   Állatkertek napja
 Augusztus 09.
   A bennszülött népek világnapja
 Augusztus 20.
   1989-ben e napon gyilkolták meg elefántcsont-csempészek George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét
 Augusztus 06.
   Hirosima-Nagaszaki emléknap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.