|
Vasúti hírek
Magánpénzen épülő vasútvonal
Nagy-Britanniában az egyik franchise cég, a Virgin Rail Group egy új, nagysebességű vonal megépítését javasolja a Londont Edinburgh-val összekötő keleti parti fővonal tehermentesítésére. A vonal magánpénzen épülne. A brit privatizáció első körében rövid, általában 7 éves franchise szerződéseket kötöttek, de a most soron következő újabb franchise körben már hosszabb, 20 éves időszakokra is lehetőség lesz. Ezzel elhárul az akadály az elől, hogy az üzemeltetők komolyabb összegeket fektessenek be a járműpark fejlesztésébe. A Virgin vonal építési terve meglepte a szakmát, de illeszkedik a nemzeti vasútfejlesztési programhoz és a kormánynak a magánszférát a vasút fejlesztésébe bevonni kívánó terveihez.
Helyi TGV
A francia állami vasúttársaság (SNCF) egyéves próbát végez nagysebességű vonataival. Ahelyett, hogy a szerelvények délutántól másnap délelőttig a kocsitárolókban várnák következő útjukat, a késő esti és kora reggeli órákban helyi személyszállító vonatokként fogják őket használni. A több vonat üzembe helyezésével a munkába járóknak szeretnék a vasúti közlekedést vonzóbbá tenni. Egyes vonatok a nagyobb regionális központok között megállás nélkül, de hagyományos pályákon haladnak majd, míg mások a kisebb helyiségeket is kiszolgálják. Az SNCF egy év után dönt róla, hogy tovább folytatja-e ezt a szolgáltatást.
Utasszállítási feltételek
Nagy-Britanniában megújították a személyszállítási fuvarozási feltételeket tartalmazó üzletszabályzatot. A lényeges változtatások:
· A vonat késése esetén az utasok azonnal és a helyszínen visszaválthatják menetjegyeiket, még akkor is, ha azt más állomáson váltották.
· Az egy óránál többet késő vonatok esetén a kompenzálás (amely nem a bizonyított kár esetén, hanem automatikusan jár az utasnak!) mértékét 10%-ról 20%-ra emelték.
· A vonat késése esetén a kompenzációst igényt az utazás után akár 28 nappal is be lehet nyújtani.
A teljes üzletszabályzatot bármelyik jegykiadó helyen ingyen meg lehet kapni!
A 44 tonnás kamionok veszélyeztetik a vasutat
A brit EWS teherszállító vasúttársaság állásfoglalásban adott kifejezést aggodalmainak, miszerint a 44 tonna össztömegű kamionok közlekedésének széleskörű engedélyezése Nagy-Britanniában a vasúti szállítások akár 20%-át is veszélybe sodorhatja. Jelenleg Nagy-Britanniában csak a vasúti átrakóhelyekre való közlekedést engedélyezik a legnehezebb kamionoknak. Az EWS (a legnagyobb brit teherszállító vasúttársaság) kifejtette, hogy amennyiben a súlykorlátozást feloldják, a következő ellenlépésekre tart igényt:
· alacsonyabb pályahasználati díjak,
· a vasút teherszállító kapacitásának növelése,
· beruházások a hosszabb, gyorsabb és nagyobb méretű tehervonatok közlekedtetésére,
· szigorúbb ellenőrzés az illegális közúti fuvarozók ellen.
A magyar EU-csatlakozás során is fennáll a veszélye, hogy a 44 tonnás kamionok közlekedése elvonja a forgalmat a vasút elől, ami tovább rontja az államvasút egyébként is alulfinanszírozott helyzetét. Amennyiben az EU-könnyítéseket kíván a közúti teherszállítás segítésére, úgy a vasúti szállítók jogosan várhatnak el hasonló mértékű engedményeket a vasúti teherszállítás területén!
(Today's Railways)
|